Bhagawan Sri Sathya Sai Baba Nyilatkozata
a Bombay-i Világ Konferencián

1968. május 17




El kell mondanom nektek egy tényt. A múltban is rendeztek már konferenciákat a különbözõ vallások követõi, és rendeztek világkonferenciákat is a vallási problémák megoldására. Ám, ez mindig csak a vallásalapítók és Isteni Küldöttek halála után történt meg. A jelenlegi az elsõ eset, hogy Isten követõi olyan Világkonferenciát tartanak, ahol az Isteni Inkarnáció személyesen van jelen, - Aki célzatosan öltött testet, és Maga választotta a Nevét is. Azért mondom el mindezt, mert közûletek százból kilencvenkilenc nem ismeri Valóságomat. Eljöttetek, mert idevonzott vágyatok, a lelki élet iránti szomjatok, az Irántam érzett tisztelet, szeretet, érdeklödés, csodálat vagy a lelkesedés, hogy megosszátok egymással örömteli élményeiteket.

Igaz Valóságomat nem érthetitek meg sem ma, sem ezer és ezer önsanyargatásban vagy buzgó keresésben töltött év után sem, még ha az egész emberiség összefog is ennek érdekében. De hamarosan megismerhetitek azt a Boldogságot, amely abból az Isteni Alapelvbõl árad felétek, amely Magára vette e szent Testet és Nevet. Ezért szerencsétek még annál is nagyobb, mint amelyben a bölcsek és szentek vagy az Isteni Dicsõség különbözõ megnyilvánulásait megtestesítõ Lények osztoztak.

Mivel közöttetek járok, úgy táplálkozom, ahogyan ti, és beszélgetek veletek, tévesen úgy hiszitek, hogy nem vagyok egyéb, mint egyszerü emberi lény. Óvakodjatok e hibás látásmódtól! Az is félrevezethet titeket, hogy együtt járok, énekelek és tevékenykedem veletek. De Isteniségem bármelyik pillanatban megnyilatkozhat elõttetek; legyetek tehát készen erre a pillanatra! Az Isteniséget emberi alak fedi, tehát igyekezzetek legyõzni a káprázatot, Máyát, amely eltakarja szemetek elõl a Valóságot.

Ebben az Emberi Formában minden Isteni Lény, minden Isteni Alapelv, vagyis minden Név és Forma megnyilvánul, amelyet az ember Istenkét tiszttel, Istennek tulajdonít. Ne engedd, hogy a kétségek eltérítsenek! Ha a szíved oltárára helyezed Isteniségembe vetett rendületlen hited, Igaz Valóm látomásábanrészesülhetsz. Ám, ha ide-oda ingadozol a hit és hitetlenség között, akár az inga, soha nem sikerül felfognod az Igazságot és elnyerned az Üdvösséget. Igen szerencsésnek mondhatod magad, hogy jelenlegi életed során a Sarva-daivathwa-swaroopam (Forma, mely magába foglalja Isten minden Formáját) boldogságos látásában részesülhetsz.

Hadd hívjam fel a figyelmet egy másik tényre is. Korábban, mikor Isten a Földre szállt, e különleges Inkarnációk felismerésének öröme csak azután adatott meg az embereknek, mikor a fizikai Megtestesülés már elhagyta a világot, bár Kegyes Létérõl bizonyítékok sokasága árulkodott. Ezek az Istenségek hûséget és odaadást vártak az emberektõl, de mert földöntúli erõvel és képességekkel bírtak, vagy,mert szigorú, büntetõ hatalmat gyakoroltak, az emberek csodálata és odaadása fõként félelembõl fakadt. De gondolkozzatok el egy pillanatig a jelenlegi Sathya Sai Megnyilvánuláson! Minek köszönhetõ, hogy ebben az elanyagiasodott, agresszivitással, erõszakkal teli, hitetlen és tiszteletet nem ismerõ korszakban, a világ minden tájáról milliók vonzódnak és vándorolnak imádattal Hozzá? Ennek oka az emberi Formában megnyilvánuló földöntúli Isteniség.

Milyen szerencsések vagytok, hogy tanúi lehettek annak, hogy minden ország tiszteletét teszi Bharatnak (Indiának). A világon mindenütt hallhatjátok visszhangozni Sathya Sai Nevének Dicsõségét, ugyanakkor, amikor ez a Test itt áll elõttetek. Hamarosan tanúi lehettek a Sanathana Dharma (Ösi Törvény) eredeti és természetes állapotába való visszaállításának. Ez a Védákban lefektetett Dharma az, amely az emberiség javát szolgálja. Sai Akaratából megtörténik a Védikus Dharma új életre keltése. Sankalpám - Isteni Akaratom - által és Isteni Erõm (Shakti), valamint Isteni Képességeim (Samarthya) kinyilvánításával nemcsak magamhoz vonzom az embereket, de fenn fogom tartani az Igazságot és kiírtom a hamisat. Mindegyikõtöket Isteni Boldogságban részesítelek, amikor gyõzni fog, és beteljesedik az Igazság. Ez a Sai Sankalpa!

-Baba


„Nem létezett senki sem, hogy tudja, ki vagyok,
míg saját örömömre, egyetlen szóból meg nem teremtettem a világot.
Nyomban hegyek emelkedtek és vizek fakadtak.
Nap, Hold és csillagok keletkeztek a semmibõl, hogy bizonyítsák létemet.
Vadállatok jöttek, és madarak repkedtek, beszéltek és értettek,
Végül, maga az ember is megjelent. Az elsõ helyet az ember
foglalhatta el, és tudásomat elméjébe plántáltam.”

„Sai Ereje határtalan. Örökkön-örökké megnyilatkozik.
Az Erõ minden formája Sai tenyerében lakozik...”

„Isten mindenre képes, Tenyerében rejlik minden erõ.
Az Én Erõm nemcsak átmenetileg hat, majd elenyészik!
Testem - mint minden más test - csak idõleges lakóhely,
de Erõm örök, mindent átható és kifogyhatatlan.”

„Én vagyok a mozgatórugója minden létezõnek.
Én vagyok az ösztönzõés visszahúzó Erõ és Energia.
Én vagyok a Megismerõ, a Megismerhetõ és az Ismeret.
Tudom szívetek minden bánatát és vágyát, de ti nem ismeritek
az Én szívemet. Válaszolok fájdalmaitokra és örömeitekre,
hiszen mindenki szívében ott vagyok. Én vagyok e templom lakója.”

„Az emberek túlértékelik a csodákat, amelyek olyan
jelentéktelenek Dicsõségemhez és nagyságomhoz
képest, mint a szúnyog, az elefánthoz képest, amelyre rászáll -
akár méretét, akár erejét tekinted. Tehát, amikor a csodákról beszéltek
magamban sajnálkozva mosolygok, hogy oly könnyen hagyjátok
elveszni a Létemrõl nyert értékes tudást.”

„Hatalmam mérhetetlen;
Igazságom felfedhetetlen, megmagyarázhatatlan.”

(Forrás: Sanjay Kant: Isten a Földre szállt, 48. oldal)