CD

Dana Gillespie and the Shanthi Sisters
Sing Out
Dana Gillespie énekesnő, dalszerző, és színésznő, fiatal korában angol ifjúsági vízisí bajnok. Több mint 40 éve a zene világában él és több mint 50 lemeze jelent meg. Dana első lemeze 15 éves korában készült. Zenéi a 60-as évek népzenéitől kezdve a 70-es évek buggie és beat stílusjegyeivel ötvözött rockzenéjén keresztül formálódtak egészen a mai blues zenéig. A British Blues Connection és a Bluprint Magazinok 1992-es és 1996-os szavazatai alapján elnyerte a „A legjobb angol női blues szólóénekesnek” járó díjat. 1997 - ben Bob Dylannel turnézott. A pályafutásának irányítását 1973-ban David Bowie „Mainman” nevű manager irodája vette kézbe. Dana sok londoni West End-i színházban is színpadra lépett. Szerepelt a Jézus Krisztus Szupersztár című musical – ben (Mária Magdaléna eredeti szerepével), a Kicsoda „Tommy”? –ban (a savanyú királynő szerepében) és az Otelló rock-operában elénekelte az „Érintsd meg a Lelkem” című számot. A „Baskervilliek kopója” című filmben is láthattuk Dudley Moor-ral és Peter Cook-kal, illetve sztár szereplő volt a Ken Russell féle „Mahler”, valamint az „Emberek, akiket az idő elfelejtett” című filmekben is.
Dana 1980-as években hallott Sai Babáról, és azóta is évente ellátogat Sai Baba ashramjába.
Hét indiai bhajan albumot készített, néhány ezek közül a „Harmadik ember” nevet viseli, de adott ki angol nyelvű spirituális dalokat is. Sathya Sai Baba nagyon lelkes híve, rengeteg Sai konferencián veszt rész, beszédeket tart Babával való találkozásairól, és gyakran énekel spirituális dalaiból. Sai Baba 70. születésnapja óta már nyolc születésnap alkalmával énekelt Sai Babának. Bármerre is jár, a tüzes hangja és energiája magával ragadja a közönséget.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 2000,Ft
Dana Gillespie
Love the Love

Sacred Space

In the Garden Heavenly Peace

Sathya Sai Baba Szervezet
Shyam Shruthi
Imádságok minden napra
Ezen a cd-n mantrákat és imákat hallhatunk a Védákból valamint a Bhagavad Gíta 12. részét, az imákat
reggel, este vagy étkezés előtt lehet énekelni. E mantrák hallgatása szeretettel és békességgel tölti
el az ember szívét és egész nap védelmünkre szolgálnak.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 1200,Ft
Sathya Sai Baba Szervezet
Isten 108 Neve
A jelen korban (Kali Yuga) az Avatár egy csodálatos, eszközt adott a spirituális útkereső számára, hogy megszabadítsa magát az élet-, és halál körforgásából (Samsara). Ez az eszköz nem más, mint Isten nevének ismétlése (Naamasmaraana). A bölcsek és a Yógik azért imádkoztak, hogy a Káli korban születhessenek meg, mert ebben a Yugában a leg könnyebb megvilágosodott személlyé válni (Jivanmuktha). Csupán odaadó és szeretteljesen kell ismételni Isten bármely neveit. Ezen a Cd-n Isten 108 nevei mellet, további hasznos eszközök s mantrák hallhatók, mely képes kivezetni a hamisból az igazba; a sötétségből a fénybe; a halandóból a halhatatlanságba! (Amritam Gamaya)
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 1200,Ft
Sathya Sai Baba Szervezet
GRATITUDE – A HÁLA (2CD)
Arthur és Poppy Hillcoat előadása
Az előadássorozat első két napja 2007 junius 7-én és 8-án, a Csillebérci Szabadidő Központban került megrendezésre. Szombaton főként Arthur és Poppy élményeiről hallhattunk történeteket, melyben elmondták, Baba milyen különleges módon vigyázta és óvta életüket, egészségüket.
Vasárnap a mélyebb tanításokon volt a hangsúly, amikor olyan kérdéseket boncolgattak, mint a hála, szabad akarat, szeretet, szolgálat és a meditáció. Mindkét napot Bhajanokkal - szanszkrit és magyar nyelvű szent dalok – éneklésével zártuk.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 1500,Ft
Sathya Sai Baba Szervezet
GAYATRI MANTRA
Sai Baba énekel
„A három világot beragyogó Legfelsőbb Fény világítsa meg teljes tudatunkat, és irányítsa értelmünket az erényesség útjára.”
A Gayatri Mantra egyetemes, és a Védák leghatékonyabb imája; a Védák anyja. Három Isteniség alkotja: Gayatri, Savitri és Saraswati. Gayatri az érzékek ura, Savitri az életerő ura, aki az Igazságot jelképezi. Saraswati a beszédet uralja. Ily módon hozzásegítenek a gondolatok, szavak és tettek egységéhez és tisztaságához, ezért a spirituális fejlődéshez és tökéletesség eléréséhez ez a legteljesebb mantra. A mantra ismétlésének elengedhetetlen feltétele a fizikai tisztaság, az elme nyugalma, átérzés és áhítat. Ahhoz, hogy hatékony legyen, helyesen és tisztán, sietség nélkül kell kiejteni. A Gayatri mantrát naponta legalább háromszor kell elismételni: hajnalban, délben és naplementekor, és az „Om Shanti, Shanti, Shanti” (Legyen mindhárom világ Békés) imával kell befejezni.Ha tiszta elmével és hittel ismételjük, megszentesíti életünket, és méltó hívekké válhatunk, hogy elnyerjük Isten áldását.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 1200,Ft
Sathya Sai Baba Szervezet
SZERETET MEGTESTESÜLÉSE 1&2 (dupla CD).
Sai Baba énekel
Ezen a cd-n Baba szankszrit nyelven mantrákat énekel a Védákból, melyet csodálatos zenei aláfestés kísér. A dalok hallgatása szeretettel és békességgel tölti el az ember szívét.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 2000,Ft
George Bebedelis
AVO SAI
Egy görög hívő, George Bebedelis énekel szankszrit, angol és görög nyelvű dalokat. A dalok között vannak megzenésített versek a Bhagavad Gitából és a Védákból.
A lemezképre kattintva belehallgathat a cd-be! 1200,Ft
UTÁNRENDELÉS 2007. SZEPTEMBER 1-TŐL!!!!
A kiadványok megrendelhetőek e-mailen, postai utánvétellel (a nyári időszakban 2 hetes átfutással működik) vagy személyesen megvásárolhatóak
Budapesten, az V. kerület Október 6. u. 7. szám alatt, a 4.em 440-es teremben,
minden csütörtökön 17.30-20.00 óráig
|
|