Bhagawan Sri Sathya Sai Baba





Búcsú a világ tanítójától

 

Swami farewell


2011. április 27-én milliók vettek végső búcsút Sathya Sai Babától India,

Puttaparthi: Hívek százezrei és számos magas rangú tisztségviselő, köztük Manmoham Singh, indiai miniszterelnök, Sonia Gandhi, a Kongresszus elnöke, valamint az indiai államok miniszterei és elnökei gyűltek össze a kis dél-indiai faluban, Puttaparthiban, ahol állami temetés keretében végső nyugalomra helyezték a világ tanítóját és spirituális mesterét, Sri Sathya Sai Babát. A spirituális vezető 85 éves korában, háromhetes kórházi ápolást követően hunyt el, szív-, tüdő és veseelégtelenség következtében. Manmohan Singh, indiai kormányfő külön lerótta kegyeletét Sai Babának. Beszédében a világ legelismertebb spirituális tanítójának és az „emberek inspirációjának” nevezte, mert hittől és vallástól függetlenül milliókat vezetett az erkölcs és értékes élet útjára. Sai Baba minden vallást egyformán elismert, ezért a több, mint 15.000 meghívott vendég között számos vallási vezető is megjelent. A ceremónia során hindu, buddhista, keresztény és iszlám szövegeket recitáltak. A legutolsó szertartás után testét a Sai Kulwant Csarnok verandáján helyezték végső nyugalomra. .



Szigorú biztonsági intézkedések mellett, nem hivatalos becslések szerint több, mint egymillió ember rótta le kegyeletét az üvegkoporsóban felravatalozott Tanító előtt. A világ minden tájáról érkeztek emberek, hogy figyelemmel kísérjék a temetési szertartást az ashram gyülekezeti csarnokában, amelyet az India Televízió is közvetített, az interneten keresztül is. Sathya Sai Baba mintegy 50 millió híve között számos művészt, sportolót és ismert személyiséget találhatunk, akik szintén részt vettek a ceremónián. Az indiai kormány négynapos gyászt rendelt el az elhunyt tiszteletére, akinek neve különösen humanitárius tevékenységeinek köszönhetően vált ismertté.

Sathya Sai Baba 1926-ban született a dél-indiai Andra Pradesh államban, egy kis faluban, Puttaparthi-ban, amely 150 kilométerre található Bangalore-tól északra. Tizennégy éves korában kijelentette a családja és a falu lakói előtt, hogy ő Sathya Sai Baba, és feladata az, hogy újjáélessze a spiritualitást a világban, valamint a bölcsesség, az erény, a szeretet, a béke és az erőszak-nélküliség elveire tanítsa az emberiséget. Sathya Sai Baba már gyermekkorában is megmutatta különleges képességeit, tárgyakat materializált és szent hamut teremtett a puszta levegőből, amely a világ mulandóságának szimbóluma. Fizikailag egyszerre jelent meg több helyen, kivételes gyógyító erővel bírt, és a történelmi személyiségek életének minden egyes apró részletét ismerte. Sai Baba maga mondta, hogy ezek az úgynevezett csodái csupán „meghívókártyák”, amelyek arra inspirálják és bátorítják az embereket, hogy kövessék saját spirituális útjukat.

Sathya Sai Baba hívei nem tekintik magukat vallási közösségnek. Sai Baba tanításai az igazság, erkölcs, béke, szeretet és erőszak-nélküliség egyetemes elvein alapulnak, és az egész emberiséghez szólnak, ezért vonzotta magához a különböző hitű és nemzetiségű útkeresőket. Munkásságának több mint hét évtizede során zarándokok milliói látogattak el Puttaparthiba, a világ minden tájáról. Az ashram főkapuja mellett egy hatalmas, a világvallások szimbólumaival díszített oszlop fogadja az odalátogatókat. Sai Baba nem kívánt új vallást alapítani, ehelyett mindenkit arra bátorított, hogy a saját vallását gyakorolja – nagyobb komolysággal és odaadással. Szándéka az volt, hogy az emberi értékeket szilárd alapokra helyezze, amelyek minden korban és minden kultúrára érvényesek, és ami a legfontosabb, hogy nem különböznek a kereszténység etikai elveitől.

“Mindig segíts, soha ne árts!” és “Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit!” – Sai Baba ilyen egyszerű szállóigéken, illetve a Vedanta legmagasabb szintű bölcsességén keresztül, az élet minden területén elért az emberek szívéhez. Munkásságának évtizedei során, spirituális irányítása alatt számos létesítmény jött létre embermilliók – különösen a szegények és a nélkülözők – jóléte érdekében. Az általános iskolától az egyetemi szintig sok oktatási intézményt alapított több indiai államban, majd külföldön is. A Sai oktatási rendszer minden felekezetet befogad és teljesen költségmentes. Az értékeken alapul és harmonikusan ötvözi a tudományt, művészeteket és a spiritualitást, az oktatás minden területén. Középpontjában mindig a társadalom önzetlen szolgálata, valamint a más kultúrák és vallások iránti tolerancia áll.

A társadalom szolgálatának részeként, Sai Baba két nagy kórházat is építtetett Puttaparthiban és Bangalore-ban, amelyek bármelyik nagy ázsiai kórházzal felvehetnék a versenyt. Az egészségügyi intézetekbe a világ minden tájáról érkeznek páciensek, de mindig India legszegényebb rétegei élveznek elsőbbséget. Az ellátás mindenki számára teljesen ingyenes, még a nyitott szívműtétek is. Ezek a kórházak technikai és orvosi tekintetben egyaránt a legmodernebbek. Az orvoscsapat magasan képzett szakorvosokból és sebészekből áll. Ezenfelül kihelyezett klinikák és egészségügyi táborok kínálnak alapvető ellátást a falvak lakóinak.

Mivel Dél-Indiában hosszú ideig tart a szárazság, Sai Baba az államok kormányainak bevonásával két nagyszabású vízprojektet is indított. Ezáltal Andhra Pradesh állam 750 falujában és Chennai (Madras) városában milliók jutottak tiszta ivóvízhez, teljesen ingyenesen. Hihetetlenül rövid idő alatt több ezer kilométer hosszúságú vízvezetéket fektettek le, és több száz víztározót létesítettek.

Becslések szerint Sai Babának világszerte mintegy 50 millió követője van. 126 országban alakultak Sai csoportok és centerek, ahol a hívek rendszeresen összegyűlnek imádkozni, meditálni, énekelni vagy éppen önzetlen szolgálatokat végezni.

Idézetek Sai Babától:
“Ha muszlim vagy, légy jó muszlim. Ha keresztény vagy, légy jó keresztény. Ha hindu vagy, légy jó hindu. Legyen teljes hited a saját vallásodban, és élj példamutató életet! Ez a valódi odaadás és az igazi szabadság.” (1998. szeptember 4.)

“Kövesd azt a vallást, amelyikbe beleszülettél, vagy amelyet választottál magadnak, és ragaszkodj a jó elvekhez és az erkölcsös viselkedéshez a mindennapi életed során.”