Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – CHINNA KATHA –




AMILYEN A TETT, OLYAN AZ EREDMÉNY

India északi részén élt egy malom tulajdonos. Egyszer, napi teendõi mellett szakított egy kis idõt, hogy részt vegyen egy vallásos összejövetelen (Harikatha). Nagy odaadással hallgatta Haridasu prédikációját, aki különféle szent iratokból idézett, hogy felhívja a figyelmet: „Nincs nagyszerûbb adomány az ételnél, s aki eledelét megosztja, biztosan eléri a mennyországot.” Haridasu beszéde alapján a malomtulajdonos úgy gondolta, ha ételt oszt, a mennyországba jut.
Ám ez az ember nagyon fukar volt. Még az étel szétosztásában is megmutatkozott zsugorisága. Elõvette a raktárában évek óta elfekvõ dohos lisztet, és ebbõl készült csapatit (indiai kenyér) osztott szét naponta öt-hat embernek. Ez a búzaliszt olyan rossz volt, hogy még a bogarak és a férgek sem ettek belõle. Ám a fösvény molnár ebbõl készített ételt mások számára. A felesége azonban erényes, odaadó hívõ asszony volt. Látva, hogy a férje rossz úton jár, a következõket mondta: „Kedvesem! Nagy bűnt követsz el e rossz étel szétosztásával. Rengeteg jó minoségû lisztünk van. Ha egy-két embernek e kiváló lisztbõl készült kenyeret adnál, az szent cselekedet lenne. Mi haszna annak, hogy az ehetetlen búzalisztbõl készült ételt osztod szét közöttük?” Idõrõl-idõre óva intette, de a férj nem hallgatott felesége tanácsára.
Egy nap az asszony a romlott lisztbõl nagyon gusztusos csapatikat készített, és azt szolgálta fel ebédre az urának. Amikor a férj beleharapott az ételbe, ócsárolni kezdte feleségét. Az asszony nyugodtan azt felelte: „Ezt csak a te érdekedben tettem. Minden, e világban véghezvitt cselekedet következményével szembe-sülnünk kell a mennyekben vagy a pokolban. Amit te teszel, az egyáltalán nem adakozás, hanem óriási bun, melynek következményeit viselned kell a pokolban. Neked is ilyen ételt kell majd fogyasztanod, ezért muszáj lesz hozzászoknod. Azért szolgálom fel neked ezt az ételt, hogy már most megbarátkozz az ízével.” A férjet mélyen megrázta felesége megjegyzése. Ráébredve az észrevétel igazságára, jobb belátásra tért, és úgy döntött, ezentúl jó minoségû búzából készült ételt fog osztani. Csupán saját magunkat csapjuk be, amikor spirituális gyakorlataink során, a jó eredmények reményében fondorlatokhoz, önzéshez és olcsó eszközökhöz folyamodunk.



| Chinna Katha tanmese | Karácsonyi beszéd | Sankranti beszéd |
Lap tetejére | Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |