Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– A SZERETET MINDENKIT ÖSSZEKÖT
- ADILABADI HÍVOK ZARÁNDOKLATA –
– Isteni Beszéd, Prasanthi Nilayam, 2007. február 11. –

Szeretet Megtestesülései – Fiatalok!
Rendkívül fontos, hogy az ember felismerje az emberi értékek jelentőségét az életében. Az emberi értékek hiánya miatt manapság emberi lényhez méltatlan életet él.
Az Emberi Értékek gyakorlása a Világbéke alapja.
Az embernek kétfajta – belsőés külső– tulajdonságai vannak. Azon gonosz tulajdonságok, mint a Káma – vágy, a Krodha – harag, Lobha – mohóság, Moha – önbecsapás, Mada – gőg és Matsarya – féltékenység a külső tulajdonságok közé tartoznak, míg az olyan értékek, mint a Sathya – Igazság, Dharma – Erkölcs, Helyes cselekedet, Santhi – Béke, Prema – Szeretet és Ahimsa – Erőszak-nélküliség, belső tulajdonságok. Feladva az örök és igaz belső tulajdonságokat, a mai ember világi természetűés átmeneti dolgokért sóvárog. Az embernek befelé kellene figyelnie, és az Önvaló meglátására (Atma Bhava) kellene törekednie.
Elég, ha az ember rendelkezik a Sathya – Igazság értékével. A Dharma – Helyes cselekedet – magától követni fogja. Ahol Igazság és Erkölcs uralkodik, ott Béke honol. Ha békében vagyunk, szétárad bennünk a Szeretet, és nem marad hely bennünk az erőszaknak. Manapság bárhová nézünk, csak erőszakot, szenvedést és szomorúságot találunk. Ezért az embernek arra kell törekednie, hogy a vele született emberi tulajdonságokat és értékeket kifejlessze magában. Az Igazság örök és elpusztíthatatlan. Nem születik, és nem hal meg. Csak egyetlen Igazság létezik, mely mindenki számára ugyanaz. Nem mondhatjuk, hogy egyesekre ez, másokra más igazság vonatkozik. Az Igazság egyetemes; minden emberi lényre egyformán érvényes. Ezt az egyetemes Igazságot kell ápolnotok. „Sathyam Bruyath, Priyam Bruyath, Na Bruyath Sathyamapriyam.” – Mondj igazat, beszélj kedvesen, kíméletesen mondd meg az Igazságot! Ez a valódi emberség. Amikor kitartotok az Igazság mellett, a helyes úton jártok. Amit a szívetekben éreztek, azt kell mondanotok. Amit mondotok, azt kell cselekednetek.
Ki kell tárnotok a szíveteket. Nem elég, ha csupán a feleségeteket vagy a gyerekeiteket szeretitek. „Ekam Sath Viprah Bahudha Vadanti” – Egy Igazság van, de a bölcsek különböző nevekkel illetik. Egy Igazság van; nincs kettő. Valójában az Igazság Isten másik neve, Aki mindenütt jelenlévő. Ezért mindenekelőtt ültessétek el és erősítsétek meg szívetekben az Igazságot. Ha elültetitek szívetekben az Igazságot, kinőnek belőle a Dharma hajtásai. Az Erkölcs növekedésével eléritek a békét. Amikor békések vagytok, a szeretet kiárad, és egyetemessé válik. Ekkor eltűnik az enyém és a tiéd közötti különbség, és mindenütt a szeretet uralkodik el. Ennek eredményeként eltűnik az erőszak a Földről, s nem lesz helye harcnak és összeütközésnek.
A Szeretet Fénye beragyogja a Világegyetemet
A harag, vágy, mohóság, önbecsapás, gőg és féltékenység nem tartoznak az ember természetes tulajdonságai közé. Ezeket uralnia kell. Szilárd ellenőrzés alatt kell tartani. Sok dalt énekeltek. Ezeket csak akkor hallgatják szívesen, ha megfelelő ritmusban (Sruthi) énekeltek. Hasonlóképpen, korlátoznotok kell a vágyaitokat is. Ha meg akartok házasodni, megtehetitek. Később, ha úgy kívánjátok, gyerekeket is vállalhattok, azonban helyesen kell felnevelnetek őket; hogy az Isteni Úton járjanak, és megváltsák életükért. A helyes viselkedésnek bizonyos szabályai vannak. Az ember nem viselkedhet állatok módjára. Szabályoznia kell viselkedését. Számára ez a legfontosabb érték. Az ember óriási hatalommal bír; azonban ezt megfelelően kell használnia. Az emberi értékek nem láthatóak szabad szemmel. Mi az Igazság formája? Látta-e már valaki? Nincs alakja. A szívünkből fakad. Mi a Dharma (Helyes viselkedés)? A Dharma az, amikor szívből cselekszünk. Hol lakozik a Santhi (Béke)? Kívül? Nem; ott csak asanthi – nyugtalanság – található. Hiába birtokol az ember mindenféle javakat, csakis békére vágyik. Bármelyik milliomost megkérdezhetünk, a válasza a következő lesz: ”Temérdek pénzem, több házam van, és vagyonos vagyok. Mindenem megvan; csak a béke hiányzik.” A béke tehát nem olyasmi, amit kívülről meg lehet szerezni. Belülről kell fakadnia. Ahol béke van, ott a szeretet is jelen van. A szeretet mindent beragyog; az egész világegyetemet fénybe borítja. Ha a szeretetet ápoljuk, nem marad hely a gyűlöletnek. A gyűlölet az elkülönültség érzéséből fakad. Másrészt, ha az egység érzését erősítjük, hogyan is lehetne gyűlölet az emberek között?
Ó Bangaru (gyöngyszemek)! Nem szabadna, hogy olyan rossz tulajdonságaitok legyenek, mint a féltékenység, gyűlölet, bujaság és harag. Gyakoroljátok a szeretetet! A Szeretet Isten és Isten a Szeretet. „Prema Mudita Manase Kaho Rama Rama Ram…” - Tiszta szívből ismételjétek Ráma nevét! A szeretet Isten legnagyobb ajándéka az ember számára. A világ anyagi javainak értékét fel lehet mérni; de a szeretet értéke felbecsülhetetlen. Ápoljátok a Szeretetet! Ha a szeretetet másokkal megosztva élitek életeteket, nem férkőzhetnek a közeletekbe az olyan gonosz tulajdonságok, mint a gyűlölet, féltékenység, egoizmus, stb. Bizonyára ismeritek a „Lakshman Rekha” nevű szert. Ha a házatok előtt vonalat húztok vele a földre, távol tarthatjátok a rovarokat. Hasonlóképpen, ahol szeretet honol, oda a gonosz tulajdonságok sem tudnak beférkőzni. Elég, ha csak szeretet van bennetek. Nem apad ki, ha másokkal is megosztjátok. Valójában minél többet adtok, annál jobban növekszik. Mindnyájan Isten gyermekei vagytok. Õ a ti Atyátok. Ebbol eredően mindenkinek egyforma joga van, hogy osztozzon az Õ tulajdonából. Mindenkinek juttatni kell ebből az Isteni Szeretetből. Ezen a világon bármiről megfeledkezhetünk, de Istenről soha! Itt minden csak átmeneti; jön és megy. De a szeretet nem ilyen természetű; a Szeretet jön és növekszik. Szeressétek Istent! Igaz hittel, állandóan ismételjétek Isten nevét (Namasmarana)! Annyi mindenről beszélünk nap, mint nap. Nem ismételhetnénk-e Ráma és Krishna szent neveit? Dehogynem. Ha egyszer ismételni kezditek ezeket az isteni neveket, eltűnik minden bánat és nehézség. Az ember rengeteg dolog miatt aggódik:
A megszületés aggodalom; akárcsak a földi lét;
a világi lét az oka minden aggodalomnak és a halálnak is;
az egész gyermekkor és az időskor is csupa aggodalom;
az élet a kudarcok miatti aggódással telik el;
minden cselekedet és nehézség csak aggodalmat szül;
még a boldogságba is félelem vegyül.
Csakis Swámi iránti önátadásotok vethet véget aggodalmaitoknak.
Ó emberek! Fejlesszétek ki magatokban az önátadást és a szeretetet!
(Telugu vers)
Minden lelkigyakorlat lényege a tiszta tudatosság
Szeressétek Istent, hogy megszabadulhassatok aggodalmaitoktól! Ez az isteni gyógymód minden gondra. Isten nevének ismétlése véget vethet mindenféle gyötrelemnek. Hol van Isten? Bárhová néztek, Isten ott van. Az öt elem (Pancsabuta); a föld, víz, tűz, levegőés az éter mind Isten megnyilvánulásai. A test olyan, mint egy vízbuborék. Az elme egy őrült majomhoz hasonlítható. Ne a testeteket kövessétek! Ne is az elméteket! Hallgassatok a lelkiismeretetekre! Törekedjetek a tiszta és állandó tudatosságra! Valójában minden lelki gyakorlat (Sadhana) arra való, hogy elérjük a tiszta tudatot (Chitta Shuddhi). Azon gonosz tulajdonságok, mint a vágy, harag, mohóság, önbecsapás, gőg és féltékenység mind kívülről származnak; nem velünk született tulajdonságok. A velünk születettek a Sathya (Igazság), a Dharma (Helyes cselekedet), a Santhi (Béke), a Prema (Szeretet) és Ahimsa (Erőszak-nélküliség). Ezeket kell ápolnunk.
Manapság, ha körülnéztek, mindenütt erőszakot láthattok. Az emberek pénzért bármilyen erőszakra képesek. A pénz jön és megy, de az erkölcs jön és gyarapszik! A múltban sok király hatalmas vagyont halmozott fel. Nagy Sándor, amikor haldoklott, magához hívatta a minisztereit, és megparancsolta nekik, hogy halála után egy fehér lepellel fedjék be testét, ám hagyják szabadon tenyérrel felfelé fordított kezeit, és a halotti menet a főváros valamennyi utcáján így haladjon át. Ezzel arra kívánta felhívni az emberek figyelmét, hogy bármennyi pénzt halmoznak is fel, és bármennyi királyságot hódítanak is meg, a világot mégis üres kézzel kell elhagyniuk. Mindaz a vagyon, amit felhalmozunk, csak időleges elégedettséggel tölt el. Az igazi és örök boldogság a szeretetben gyökerezik. Nem elég, ha csak akkor töltitek szeretetben az időtöket, ha Prasanthi Nilayamban vagytok. Azokat a boldog pillanatokat örökre meg kellene őriznetek! Bárhol vagytok, szeretetben kell élnetek. Mindegy, hogy melyik országban éltek; az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Japánban vagy Németországban, a szeretet nem változik.
Csak a testet korlátozzák a határok, ám a szeretet határtalan és egyetemes; mindent áthat. Az egységet fejezi ki. Ezért ápoljátok a szeretetet! Azokat is szeressétek, akik gyűlöletet éreznek irántatok. Ha ilyen személlyel kerültök kapcsolatba, köszöntsétek így: „Üdvözöllek testvérem! Hogy vagy?” Õ is hasonlóan fog reagálni. Mindenki Testvér. Isten az Atyja mindenkinek. Ahogyan a Bhagavad Gita írja, a minden lényben jelenlévo örök Atma Isten része. Mindenki az Istenség egy aspektusa. Nem különböztök Tolem. Egyek vagyunk. Higgyetek ebben az egységben. Hol van Isten? Ott van minden emberi lényben; a szívében lakozik. Fejlesszétek ezt a hozzáállást magatokban: „Bármit teszek, azt a szívemben lakó Istennek ajánlom.” Higgyétek szilárdan, hogy minden a ti érdeketekben történik. Tudjátok, a maláriában szenvedő beteget keserű kininnel kezelik. Csak akkor múlik el a láza, ha keserű orvosságot kap. Hasonlóképpen, ismerjétek fel, hogy a bánaton és nehézségeken saját jólétetek érdekében kell keresztül mennetek. Isten mindenkiben jelen van. Sehová sem kell mennetek, hogy Õt keressétek. Ha a szívetekbe tekintetek, és megosztjátok a szeretetet másokkal, könnyen megláthatjátok Istent. A szeretet mindenkit összeköt. Bárhová mentek, alkossatok egységet! Főleg a fiatalok tehetnek sokat, ha összefognak. Az imádkozás, Isten nevének ismétlése és az Isten iránti szeretet az a három lelkigyakorlat (Sadhana), amit végeznünk kell. Ha az életeteket ezekre alapozva élitek, bármit elérhettek.
A minap Madraszban jártam. Látogatásom előtt az ott lakók közül sokan nem hittek Istenben. De megtértek, miután ott jártam. Karunanidhi kijelentette, hogy Swáminak adta a szívét.
Ó Istenem, felajánlom a szívemet, amit Tőled kaptam.
Mi mást ajánlhatnék fel Lótusz Lábaidnak?
Imádkozom Hozzád, hogy elfogadd.
(Telugu vers)
Isten nem különbözik tőletek. Ti sem különböztök Istentől. Ti és Isten egy vagytok. Mindig gondoljatok arra: „Isten a szívemben van. Valójában Isten vagyok.” A nevek és formák különböznek, de csak egy Isten van. A különféle Istenségek – Ráma és Krishna – külső formái olyan művészek elképzelésein alapulnak, mint amilyen Ravi Varma. Valójában Istennek nincs meghatározott alakja. A muszlimok Allahhoz imádkoznak. Allahnak nincs formája. Allahnál nincs hatalmasabb. Õ mindenek felett álló. Istennek nincs neve és formája. Mindazonáltal, olyan alakot ölt, amilyet tulajdonítunk neki. „Yad Bhavam Tad Bhavati” - Amilyen az érzés, olyan az eredmény. Saját gondolatainktól és érzéseinktől függ, hogy milyennek jelenítjük meg Istent. Ápoljátok ezt a gondolatot: „Isten bennem van, velem van és vezet engem”, és legyetek boldogok!
Tegyetek szert jó gondolatokra, és cselekedjetek helyesen, hogy szerencsés körülmények között távozhassatok el. Ez az isteni kegy elérésének kétségtelen jele.
| Shiva Rathri |
Adilabadi Hívők |
Lap tetejére |
Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |
|