Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

– MIT KÉRJÜNK SWAMITÓL? –

– Sri Sanjan Mahalingam, 2006. október 1-én,
a Dasara ünnepén, Bhagavan Baba isteni jelenlétében elhangzott beszéde. –

Szeretetteljes hódolatom a Lótusz Lábak elott. Mélyen tisztelt előljárók, nővéreim és fivéreim!

Yoganandakari Ripukshayakari Dharmarthanishthakari
Chandrarkanala Bhaasamaonanalahiri Trayalokyarakshakari
Sarveshwarya Samasthavaanchithakari Kashipuradhishwari
Bhikshamdehi Kripaavalambanakari Mata Annapurneshwari
Drishyaadrishya Prabhoota Vaahanakari Bramhaandabhaandodari
Leelananatakasutrabhedhanakari Vigyanadeepankuri
Shri Vishweshamanaprasaadanakari Kashipuraadhishwari
Bhikshamdehi Kripaavalambanakari Mata Annapurneshwari

A szentiratok kinyilatkoztatják, hogy a legjobb anya az, aki a jóga boldogságával áld meg. Az ellenség elpusztítója – Ripukshayakari; a Három Világ védelmezője – Trayalokyarakshakari; Az, aki jóléttel és szerencsével áld meg; aki valóra váltja a szív minden vágyát; ehhez az Anyához könyörgök és imádkozom könyöradományért. Őaz, aki Kailasha – Moksha Dwara Kapatapatana Kari szent barlangjában lakozik, aki kitárja a szabadság kapuit; ehhez az Istenhez, Kegyes Anyához könyörgö és imádkozom könyöradományért.

És mit várunk Tőle?
Annapurney, Sadaapurney, Shankara Prana Vallabhey
Jnana, Vairagya, Sidhyartham; Bikshamdehi Cha Parvati

„Ehhez az Anyához fordulok a lemondás és bölcsesség adományáért.”

Három évvel ezelőtt, a Gurupurmina ünnepi beszédében Bhagavan azt mondta:Bármit kész vagyok megadni bárkinek, de senki sem kér! És még azok, akik kérnek is, csak jelentéktelen dolgokat kérnek, Kegyelmem helyett!” Az ünnepek idején tartott második beszédében Bhagavan oly költőien fejezte ki magát, mikor egy fennkölt és mély Igazságra utalt! A következőket mondta:Ti mindannyian szennyezett levegőt lélegeztek! Ám, Én a híveim imái által megtisztított levegőt lélegzem be. A Hozzám közeli, kedves hívek vágyódásának levegőjét szívom Magamba; és mit lélegzek ki? Áldást lélegzek ki! Igen! Igen! Igen! Tathastu! Tathastu! – Amit kértek, megadom!” Amikor ilyen Kegyes Anya társaságában vagyunk; mindennél fontosabb, hogy tudjuk, mit kérjünk. Mit kérjünk Swamitól?
Jnana, Vairagya Sidhyartham Bhiksham Dehi Cha Parvati

„Áldj meg az önátadás és bölcsesség ajándékával!”

Ó Legfelsőbb Úr! Áldj meg mindenek előtt az önátadás és bölcsesség ajándékával!
Mi a lemondás (Vairagya)? Sok kiváló próféta különféle módon írja le. Hadd idézzek Swami Isteni beszédéből! Swami azt mondja:A lemondás (Vairagya) a lelkigyakorlatok (Sadhana) ÁBC-je. Ez a spirituális élet legelső jele.” Mi a lemondás (Vairagya)? A lemondás a kötődés – vagy más néven rágá hiánya. Ez lemondást jelent az evilági és a mennyben elnyerhető gyönyörökről, miután teljesen meggyőződtünk arról, hogy azok múlandóak, és bánatot okoznak. A lemondás természetesen nem azt jelenti, hogy letesszük a családi kötelékeket, és elmenekülünk a dzsungel magányába; hanem feladjuk azt a hamis elképzelést és nézetet, miszerint a tárgyak maradandóak, és igaz örömöt nyújtanak. Bhagavan hozzáteszi, hogy nincs hibátlan tárgy; nincs öröm bánat nélkül, nincs önzéstől mentes cselekedet. Ezért figyelmeztet: fejlesszétek a ragaszkodás-nélküliséget, és megmenekültök a bánattól.

Elengedés

Élt egyszer egy szentember (sadhu), aki azonban csak látszólag volt az; nem gondolkodása, szavai és tettei által. Nem azért öltötte magára a narancssárga ruhát, mert szeretett volna megszabadulni a javak örökös hajszolásának rabságából, hanem mert ez az életforma illett lustaságához és tunyaságához. Az ál-sadhunak volt egy kis kunyhója a Ganges partján. A folyó vize oltotta szomját, és nagylelkű, de könnyen megtéveszthető zarándokok csillapították éhségét. Irigylésre méltó helyzetben volt. Egy nap, amikor a Gangesz partján ült és tétlenül bámészkodott, egy fényes tárgyat pillantott meg a folyóban sodródni. Gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és erős karcsapásokkal a fényes tárgy felé úszott. Amint elérte, kiemelte a vízből, és saját tulajdonaként szorította kebléhez. Ekkor, legnagyobb meglepetésére és örömére észrevette, hogy egy gyönyörű ezüst edényt talált. Egyik kezében az edénnyel elkezdett visszaúszni a partra. De bajba került – ember tervez; Isten végez. Rájött, hogy a folyó túl erős sodrású. Minél inkább szeretett volna kijutni, annál erősebben sodródott a folyó közepe felé, mivel csak az egyik kezét tudta használni, hogy kimentse magát. Kétségbeejtő viaskodás után az életösztön végül felülkerekedett kapzsiságán. Elengedte a tálat, és mind a két karjával, herkulesi erőfeszítések árán biztonságos vizekre úszott. Amikor elérte a partot, visszatekinve látta, ahogyan a fényes tárgy egyre távolodik tőle. Képtelen volt elviselni e kínt, könnyekre fakadt, és síránkozva jajveszékelt: „Ó jaj! Elvesztettem az ezüst tálamat!” Egy valódi lemondásban élő bölcs (sage) végignézte a jelenetet. Odament hozzá, és megkérdezte:Barátom! Ez a tál szépen tovaúszott volna, ha nem zavarod útját. Megláttad, újjongva kiragadtad, és a magadénak tulajdonítottad, majd a saját életed megmentése miatt elengedted, és most azt mondod, hogy elvesztetted a táladat? Mikor volt a tiéd? Nem magadnak köszönheted-e ezt a bánatot?” Nővéreim és fivéreim, akár csak a történetünk remetéje, Bhagavan azt mondja, hogy mi is hibásan és helytelenül viszonyulunk a világi tárgyakhoz. Először keservesen birtokolni igyekszünk, majd őrülten küszködünk, hogy megtartsuk őket, megfeledkezve arról az alapvető tényről, hogy e világon (prapancha) mindent a mozgás és a változás törvénye szabályoz. A mondás szerint a változás az egyetlen állandó dolog; elfelejtjük, hogy minden a szakadatlan mozgás és változás állapotában van. Bhagavan is mindig azt mondja:Ez a világ (prapancha) nem más, mint reakció, visszatükröződés és visszhang. Ennyi csupán!” Ebből következik a mondás:Fogadj szívesen mindent, ami utadba kerül, s ne álld az útját annak, ami távozik tőled!”

Valódi lemondás

Bhagavan azt is hozzáteszi, hogy a valódi lemondás az, ha teljességgel megelégszünk és tökéletesen boldogok vagyunk azzal, ami itt és most történik. Mivel, ami van, lesz is. Ami pedig nincs, soha sem is lesz! Akkor minek a bánat? Teljesen elengedve, nyugodtan és elégedetten kell fogadni azt, ami van – ez a valódi lemondás. De akkor miért vonzzák az elmét a múlandó dolgok? Csupán, mert nem látta még az Állandót. Az elme azért rohan ezek után, mert nem tapasztalta meg az igazi örömöt. Egyetlen pillanatra sem sikerült elmerülnie a valódi boldogságot árasztó Istenben – mely igaz megelégedettséget ad. Ezért fut olyan őrülten a világi örömök után.
Nem erről beszél-e az Úr Krishna a Gítában?
Vishaya Vinivartantey Niraharasya Dehinah
Rasavrajam Rasopyasya Param Drishtva Nivartatey

Ha az ember érzékeit kiéhezteti, az érzékek tárgyai kétségtelen háttérbe szorulnak; ám a sóvárgás nem feltétlenül szűnik meg; végső soron a vágy csak annál foszlik semmivé, ki a Legfelsőt meglátja.

Bhagavan kegyesen arra kért, hogy beszéljek az Úr Ráma lényéről (Rámatatva). Eszembe ötlött valami; hadd gondolkozzam hangosan. Telugu nyelven ’Rá’ annyit jelent ’jön’. Rá – Rádi. Tamil nyelven – ami véletlenül az anyanyelvem – a ’Má’ kifejezést szeretetteljes megszólításra használják. Ráma jelentése tehát: Jöjj hozzám, ó kedvesem!Jöjj hozzám, ó kedvesem! Jer, és töltsd be szívemet, mert oly sok fáradságos, küzdelemmel teli élet árán végre felismertem, hogy minden boldogság és szenvedés csupán fekete és fehér. Az igazi szín, az igazi szépség, az igazi boldogság egyedül az Istennel megvalósult egységben rejlik. Ezért jöjj el Hozzám! Odaadó szívvel, térden állva, kicsorduló könnyekkel, esedezve könyörgök Neked, hogy jöjj el hozzám!”
Mi az odaadás? Az odaadást gyakran szentimántális érzelgősségnek hiszik. Ám az odaadás oly távol áll az érzelgősségtol, mint a Nap a Holdtól.

Az Odaadás igaz áldozathozatal

Bhagavan az egyik Chinna Katha történetben a bölcs Nárádát említi, aki a bölcsesség titkára szerette volna megtanítani a tehénpásztorlányokat (gópikák), akik az Úr odaadó hívei voltak. Nagyon meglepődött – megdöbbenésében szinte elnémúlt – a gópikák Krishna iránt tanúsított feltétlen odaadása láttán, akik Krishnát érezték nyelvükön; Ővolt a szemük fénye; a hang a fülüknek; érintés a bőrüknek. Náráda ezután fogalmazta meg híres költeményét az odaadásról Nárada Bhakti Szutrák” néven, mely az egyik leghitelesebb, odaadásról szóló tanítás.

Hadd mutassam be a Náráda Bhakti Szutra első hat sorát:
Athato Bhaktim Vyakhyasyamah

Fejtsük ki részletesen az Odaadás Tantételét.

Sa Tasmin Parama Prema Rupa

Ez a Legmagasabb rendű Szeretet természetéről szól – ahol senki más nem létezik, csak Isten; semmi más, csak Isten;és a szívnek semmi más nem olyan kedves, mint Isten.

Amrita Swarupa Cha

Ez a sor a Hallhatatlanság természetét írja le. A hívő olyannyira belemerül az Úron való elmélkedésbe, hogy világi léte átlényegül, s az örökkévaló Istenség (Achyuta) birodalmába emelkedik, ahol megtapasztalja az Úr Legfelsobb Boldogságát, amely a Hallhatatlanság természete.

Yallabdhava Puman Siddho Bhavati; Amrito Bhavati; Tripto Bhavati

Ha egyszer elérte Isten Szeretetét – Bhagavan azt mondja:„Olyan Szeretet lesz a jutalma, mely teljes megnyugvással és tökéletes megelégedettséggel tölti el.”

Yat Prapya Na Kinchid Vanchhati
Na Shochati; Na Dveshti; Na Ramatey; Na Uthsahi Bhavati

Ha ezt valaki eléri, semmi másra nem vágyik – nem bánkódik; nem gyűlölködik; nem lelkesedik semmi más iránt.

Ya Gyatva Matto Bhavati; Sthabhdho Bhavati; Atma Ramo Bhavati

Miután elérte, és megismerte ezt az állapotot, automatikusan minden erőfeszítés és spirituális lekigyakorlat nélkül – csupán Szeretetének intenzitása által – öntudatlanul mély meditációba merül. Úgymond magába szippantja a lélek csendje, és élvezi a saját lényéből fakadó boldogságot.

Így jellemzik a szentiratok az odaadást (Bhakti). Láthatjuk tehát, hogy bár kezdetben talán még jelen vannak, de a beteljesedésnél már nincsenek többé érzelmek, érzések – csak a teljes önátadás.
Na Karmana, Na Prajaya; Dhaney; Na Tyagey; Naikey Amritatvo Manushubho

Egyszer a Bhagavat Gitáról Sri Ramakrishna Paramahamsa a következőket mondta:Gita! Gita! Gita!” és hirtelen így szólt,Tagi! Tagi! Tagi!” Ezután elmagyarázta:A ’Gita’ szó visszafelé kiejtve: ’Tagi’. És ez az egész Bhagavat Gita lényege; Áldozat! Áldozat! Áldozat!”

Mindent feladni

Mit kell feladni? Élt egyszer egy nagy király, akit megmart – ha szabad így fogalmaznom – a lemondás kígyója. Le akart mondani mindenről. Felkereste tanácsadóját, és arra kérte:„Mester! Mutasd meg a lemondás útját! Fel akarok adni mindent.” A Mester megkérdezte:Mit szeretnél feladni?” Így válaszolt:Feladom minden gazdagságomat, és szétosztom a királyságomban élő szegény emberek között.” A Mester így válaszolt:Valóban? De ez a vagyon tényleg a tiéd-e? Az alattvalóid adójából gyűjtötted össze. Fiam, hogyan tudnád akkor mindezt szétosztani és lemondani róla?” Ekkor így szólt a király:Mester! Akkor lemondok a trónról. Elhagyom a királyságot, és visszavonulok az erdőbe. A bölcs így válaszolt:Valóban? A trónt rád bízták. Te csupán megbízott vagy – a trón nem a tiéd; hogyan tudnál lemondani róla?” Ezután így szólt:Mester! Akkor lemondok erről a testről! Feláldozom az életemet.” A bölcs ezt válaszolta:Ez a test a Természeté. Az öt elem alkotja. Ki mondta neked, hogy az valaha is a tiéd volt? Hogyan tudnád akkor azt feláldozni?” Ekkor a király reményt vesztve azt mondta: „Mester! Akkor mit tudnék feláldozni? Azt, aki le akar mondani, azt ajánld fel! Ki szeretne lemondani? Az ’én’. Add fel ezt az ’ént’. Ha lemondtál az ’énről’, semmi nem marad, amiről le kellene mondanod; semmi sem marad, amit el kellene érned.”
„Mutasd meg az elméd, s Én megmondom, hogyan irányítsd.” - Baba
Csaknem három évvel ezelőtt, miközben Swami közöttünk sétált, hirtelen az egyik fivérünk felállt, és azt mondta; „Swami, Segíts az elmém uralásában.” Swami az felelte:„Rendben! Segíteni fogok.” Először tréfálkozva megpaskolta a hívő arcát, és azt mondta: „A nagyapád sem tudta uralni az elméjét, te hogyan fogod?” Mindenki nevetésben tört ki. Majd elkomolyodva hozzátette: „Segítek neked. Okvetlenül segíteni fogok. Mutasd meg nekem az elméd, s megmutatom, hogyan lehet uralni.” – azután tovább sétált.
Azt mondta:„Mutasd meg nekem az elmédet; elmondom neked, hogyan kell uralni.” Senki sem értette – mi csak ültünk, Swami pedig elment.
A szentírások kinyilatkoztatják:„Találd meg az egót, rombold le, semmisítsd meg, szüntesd meg – de először találd meg!” Hol találod meg?
Néha, amikor éjjel egyedül sétálunk az utcán, hirtelen azt gondoljuk, hogy egy szellem követ minket – közelebbről megfigyelve rájövünk, hogy amit szellemnek gondoltunk, csupán egy árnyjáték volt. Mindössze egy lámpaoszlop vagy egy nagy fa árnyéka. Komolyabb figyelmre volt szükség. Ha nem vizsgáltuk volna meg alaposan; ez az árnyék egy szellem formájában megrémített, megijesztett volna minket, és tönkretette volna az életünket is. Ám az alaposabb megfigyelés által azt a következtetést vonhatjuk le, hogy soha nem is volt ott!

Az eltűnt vendég

Bhagavan a Chinna Katha egyik történetében egy eltűnt vendégről beszélt nekünk. Volt egyszer egy ember, aki úgymond belecsöppent egy esküvői lakodalomba. Tudva lévő, hogy a hindu esküvői ünnepségek négy-öt napig tartanak. A vőlegény rokonai azt gondolták, hogy a vendég a mennyasszony násznagya, így fényűző módon vendégül látták, s különleges bánásmódban részesítették. Mindezt látva, a menyasszony rokonai azt gondolták, hogy ő nagyon fontos, a résztvevőkhöz közel álló személy, így ők is megkülönböztetett figyelemben részesítették. Így azután, e vendég anélkül, hogy bárkihez is tartozott volna, nagyon jól érezte magát. Egy alkalommal azonban mindannyian összegyűltek. Az ember megérezte a veszélyt, és eltűnt. Mindenhol keresték, de sehol sem találták; nyomaveszett!
Bhagavan azt mondja:„Ugyanez a helyzet az egóval!” Mi az egó? Semmi más, mint egy érzés, amely elhiteti, hogy mindenkitől különálló egyénként létezik, aki megszületik és meghal, aki kötődik, és végül meg kell szabadulnia. Swami azt mondja, az az igazi bölcsesség (Jnana), ha felhagyunk ezzel a gondolkodásmóddal.

Kegy a bölcsesség eléréséhez

Amikor erős szél fúj, csak arra van szükségünk, hogy kibontsuk a vitorlát. A hajó pedig – evezés nélkül, magától célba ér; semmire sincs szükség. Most Bhagavan Kegyének erős spirituális szele fúj. Hatékony támogatásáról, és nem a passzív tanúságról biztosít bennünket. Azonban e segítséghez az Isteni úton kell haladnunk, melyhez csupán annyit kell tennünk, hogy kibontjuk az odaadás (bhakti), a bölcsesség (jnana) és a lemondás (vairagya) vitorláit.
Uthishtha, Jagrita, Prapya Varani Bodhata nyilatkozza a Katha Upanishad szent irata:

„Ébredjetek, s induljatok, kutassátok fel a nagy tudású Mestereket; üljetek lábaikhoz, és ismerjétek fel az Igazságot!„
Megtaláltuk Swamit, és leültünk lábaihoz. Ő igaz megértésre nevel bennünket. Rajtunk múlik, hogy céltalanul kóborolunk, vagy őszintén követjük az általa mutatott utat, és Isteni Kegyét keressük.
A Gita második fejezetében, Arjuna megkérdezi Krishnát:

Stithatpragnasya Ka Basha Samadhisthasya Keshava

„Mondd meg nekem ó Keshava, hogyan ismerhető fel a mély bölcsességgel bíró ember, aki az örök Boldogság állapotába (Samadhi) merült? Hogyan beszél, ül, s mozog?”
Az Úr erre a következő tizenhét verssorban válaszol:
Prajahati Yada Kaaman Sarvaan Paartha Manogataan
Atmanyevatmana Tushtaha Stithatpragnyastadochyatey

„Ha az ember visszautasítja az elme sóvárgását, s csupán Önmagába elmerülve elégedetté válik, úgy elméje szilárd lesz.”

Kurmonganeeva Sarvashah

„Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzéki világ vonzásától, ahogy a teknőc páncéljába rejti tagjait, annak elméje állhatatos.”
Majd így folytatja: „Aki hagyja, hogy a vágyak kersztüláramoljanak rajta, de nem törődik velük – miként a folyók vizei az óceánba ömlenek – az az ember megérett a legfelsőbb Békességre. Senki más!”
Mi alapozza meg ezt a bölcsességet? A szentírások három szóval írják le: Az Önvaló Ismerete. A Kena Upanishadban található a következő paradoxon: „Aki azt mondja, hogy ismeri Istent (Brahman), valójában nem ismeri! Aki azt mondja, hogy nem ismeri Istent (Brahman), nem ismeri! De az, aki azt mondja, hogy nem ismeri, de mégis ismeri; egyedül csak őismeri!”
Mit jelent az Önvaló ismerete? Senki, még a legfelsőbb tanító (Sadguru) sem tudja elmagyarázni nekünk, hogy mi az Igazság! Nem magyarázható meg, mert az a minden ismert dolog felett álló, Abszolút Ismeret! Nem látható, mert az a minden látható dolog felett álló, Abszolút Látó! Nem hallható, mert az a minden hallható dolog felett álló, Abszolút Halló! Érezheti-e valaha a tűz saját melegét? Érezheti-e valaha a folyó saját nedvességét? Hogyan láthatná a szem saját magát? Hogyan ismerhetem meg önmagam? Én csak önmagam lehetek! Egyedül a Bölcsesség segítségével tapasztaljuk meg a Tiszta Létezés állapotát, ahol nincs, mi megismerheto, nincs, mi hallható, s nincs, mi látható; csak a Tiszta Létezo! A ragaszkodás az egyetlen dolog, ami meggátol bennünket abban, hogy ezt az állapotot elérjük.

A Ragaszkodás láncai

Azt mondják, sokféle ragaszkodás létezik. De mindenekelőtt három erős béklyó van, melyek gúsba kötik az embert. Kötődés a társadalomhoz; Mit fognak mások mondani? Mit fog a világ gondolni? Ez a cselekedet hogyan hat másokra? Mi a véleményük? Kötődés a világhoz, a társadalomhoz – mások véleményéhez. A második, a testhez való kötődés. És a harmadik, az intellektuális tudáshoz való kötődés. Az Új Testamentumban olvasható, hogy a teve át tud bújni a tű fokán – mint tudjuk, a tű egyik végén van egy kicsi lyuk, amin a cérnát átfűzzük. Az Új Testamentum azt mondja, hogy a teve könnyebben jut át a tű fokán, mint a gazdag ember a menyország kapuján. Swami egyik isteni beszédében ezt az idézetet a következő módon egészítette ki
„Még a gazdag ember is bejuthat a mennyek kapuján, de a tudós nem!” A szellemi tudáshoz való kötődést a legnehezebb feladni.
Kötődés mások véleményéhez. Van egy híres történet Mullah Nassirudinról, aki a fiával utazott. A fiú egy öszvér hátán ült, míg ő mellettük gyalogolt. Egy arrajáró azt mondta:
„Mullah! Mit jelentsen ez? Ez tényleg a Kali yuga (Vas kor)! A fiú kényelmesen ül a szamáron, te pedig mellettük gyalogolsz. Micsoda tiszteletlenség! Micsoda viselkedés!”
Mullah azt mondta a fiúnak, hogy szálljon le, és ő ült fel a szamár hátára. Ahogy továbbhaladtak, egy másik utazóval találkoztak:
„Te jó Ég! Ez valóban a Kali yuga! Nézd meg e kisfiú érzékeny lábait! Gyalogoltatod ezen a köves úton, míg te kényelmesen ülsz a szamáron! Te vagy az apja, akinek gondoskodnia kellene róla. Nagyon helytelen!”
Mullah eldöntötte:
„Egyikünk sem fog a szamárra ülni!” Ezután, a szamár két oldalán gyalogoltak tovább. Néhány perccel később egy újabb arrajáróval találkoztak, aki így szólt:
„Mullah! Miféle bolondság ez? Miért vásároltad ezt a szamarat? Azért, hogy sétáltasd? Kényelmesen ballag, ti pedig mind a ketten mellette baktattok!” Így hát mindketten felültek a szamár hátára. Alig haladtak néhány métert, amikor egy újabb utazó a következőt mondta:
„Hát ez meg micsoda viselkedés, Mullah? Meg akarjátok ölni ezt a szamarat? Az rendben van, hogy megvettétek, de mégis, milyen dolog ez? Ne terheljétek le annyira!”
Az Upanishadok rávilágít, hogy mi mindent képes tenni veletek mások véleménye. Hallgassatok a tiszta, Belső Hangra; kövessétek a Belső Vezetőt. Mondjon a világ, amit akar; hadd lelje örömét benne!
Végül, a testhez való kötődés. Ismét Swami egyik Chinna Kata történetét idézném, mely egy utazásra készülő, ortodox Brahmin asszonyról szól, aki különös fontosságot tulajdonított annak, hogy milyen tiszta vizet és ételt fogyaszt, és hogy ki főzi azt.
Azon a vidéken nagy volt a szárazság, és a vizeskulacsokat állati bőrből készítették. Bár nagyon tiszták voltak, s alaposan kimosták őket; mégis állati bőrből készültek. E kulacsokból adtak vizet a szomjas embereknek. Amikor a vizet osztó férfi az aszsonyhoz ért, az megkérdezte tőle:
„Tiszta-e ez a bőrkulacs?” Az ember, aki valódi bölcs volt, így felelt:„Asszonyom! E bőrkulacs, amiben a vizet tartjuk, sokkal tisztább, mint az a tartály, amibe önteni kívánja! Ha azt a testet – amire olyan büszke – saját szemével láthatná belüről, minden szeretete elmúlna! Mivel a tükör csak az arcot mutatja, de azt nem, ami mögötte van!”
Ha csak fele annyi időt fordítanánk lelkünk megfigyelésére, mint amennyit a tükör előtt arcunk nézegetésével töltünk, Isten állandó társunk lenne! De ez a harmadik, legnehezebben feladható kötődés.
Aham Mameti Bhavodehakshaadaa Vanatmani
Adhyasoyam Nirastavyo Vidusha Swatmanishtayah
Gyatva Sam Pratyagatmaanam Budhitat Vriti Sakshinam
Soham Ityevya Sadvritya Anaatman Yatmamatim

A balga emberek a testükkel azonosítják magukat, s az ’én’ és ’enyém’ érzet (Aham Mamati) hálójába gabalyodnak. Ennek véget kell vetni!
„A te jelenléted az Én jelenlétem” – mondja Baba. Hogyan lehetséges ez?
Adhyasoham Nivarstabhy, Vidhusha Svatmanishtaya
Egyszer néhány, Delhiben dolgozó, végzett diák eljött Bhagavan Dharsanjára, s Swami kegyesen interjúra hívta őket. Az egyik fiú így panaszkodott:„Swami, Delhiben nem vagyok képes arra, hogy érezzem a jelenléted – mit tegyek?” Swami így faggatta:„Ó, nem, érzed a jelenlétem? És a sajátodat érzékeled-e?” A fiú így válaszolt:„Igen Swami! A saját jelenlétemet érzékelem.” Swami ekkor ezt mondta:„Hangolódj rá jól, mert a te jelenléted az Én jelenlétem!” A jelenlét, az jelenlét; a létezés, az létezés!
Fivéreim és Nővéreim! Mindennek, ami a lemondásról (Vairagya), bölcsességrol (Jana), az Önvalóról, s a Teremtőről (Brahman) elhangzott, megvan a maga jelentősége; de meg kell értenünk, hogy nincs magasztosabb Swami Szereteténél. Ha valaha akár csak egy pillanatra is megtapasztalnánk azt a Szeretetet, amit Swami irántunk érez, testünk úgy hullana le, mint egy száraz falevél! Nem lennénk képesek elviselni azt a Szeretetet, amit Bhagavan minden egyes másodpercben irántunk érez!
Bhagavan azt mondja:„Éjjel-nappal a híveimre gondolok!” – és ez nem csupán egyszerű kijelentés.„Éjjel-nappal, rátok gondolok; hogyan tudnék segíteni nektek; hogyan tudnék enyhíteni a szenvedéseiteken; hogyan mutathatnám meg a valódi boldogságot; hogyan tarthatnálak távol benneteket a múlandó és átmeneti csábítástól, mely elveszi eszeteket? Hogyan tudnám elméteket Lótusz Lábaimhoz irányítani, hogy megmutassam, mi a valódi megelégedettség?”
Santushtah Satatam yogi - Az igaz jógi elégedett ember!
„Hogyan mutassam meg nektek, hogy Én vagyok a Táncosok Hercege; egyedül Én ismerem a gyötrelmet, mely minden egyes lépésetek megtanításával jár!” – mondja Bhagavan. Rámána Maharishi tanította, hogy csupán két út létezik Istenhez:Vagy a mély összpontosítással végzett önvizsgálaton keresztül – a Létezőben teljesen elmerülve – találtok rá az Önvalóra, s ezáltal lebontjátok az elmét, vagy teljesen átadjátok Nekem az elméteket, és Én megsemmisítem azt!” Hallottam, amit Swami ennek hatásáról mondott:„A teljes önátadás a lelkigyakorlatok végét jelenti!”
És mi a teljes önátadás? Semmire sem vágyunk; semmitől sem félünk; semmiért nem aggódunk; soha nem kíváncsiskodunk, hanem teljes megelégedettséget érzünk Isten Szeretetébe merülve úgy, hogy teljesen az Őkezébe helyezzük magunkat – ez a valódi önátadás. Bhagavan hozzájárulását kérve, e szavakkal szeretném zárni beszédemet.

Jai Sai Ram!

Chinna Katha tanmese | Dasara ünnepség | Ugadi |
Lap tetejére | Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |