Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – RÁMA NEVÉNEK MÚLHATATLAN DICSŐSÉGE –

 – Bhagavan 2007. március 27-i, Ráma Navami Üzenete,
Prashanti Nilyam, Sai Kulwant Csarnok –

Ráma Neve édesebb a cukornál,
ízletesebb az aludttejnél,
még a méznél is édesebb.
Ezen édes Név folyamatos ismétlése
az isteni nektár ízével ajándékoz meg.
Ezért elmélkedjünk mindig Ráma Nevén!
(Telugu vers)

Évezredek teltek el a Tréta Júga (Ezüst Kor) óta, mégis mindenki emlékszik Ráma nevére, legyen akár gyermek, vagy aggastyán. Ráma Nevének dicsősége semmit sem fakult az idő múlásával. Ezt az igazságot mindenkinek fel kellene ismernie. A Ráma nevet adták egy bizonyos formának,ám Ráma nem korlátozható semmilyen formára. Az Atma (Lélek) maga Ráma, ezért ő valójában Atmaráma. Tehát bárhol és bármikor emlékeztek Ráma Nevére, Ő ott van veletek, bennetek, körülöttetek.

Szíta és Ráma örömteli esküvői ünnepsége.

Szeretetet Megtestesülései!

Ráma egy és ugyanaz, függetlenül attól, hogy a Lélekkel (Atma) azonosítjátok, vagy a szívetekben dédelgetett formakánt imádjátok. Minden évben eljön a Sri Ráma Návámi ünnepe. De eddig még nem értettük meg igaz lényegét. Egyetlen formához kötitek Rámát, de Őt nem lehet egy alakra korlátozni. Ő a szívetekben, látens formában lakozó Név. A világban sok minden változik, azonban Ráma Neve állandó, változatlan, szeplőtelen és örök. Ráma nem egy átlagos személy. Ő Isten, aki az emberiség jólétéért született a Földre. Istent az emberek sokféle névvel illetik, mint Ráma, Krishna, Iswara és Máhádéva. Ezek mind ugyanannak az egy Istennek a nevei. Fel kell ismernetek e név dicsőségét. A bölcs Vasishtha kinyilatkoztatta: “Rámo Vigrahavan Dharma” – Ráma a Dharma (Erkölcs) megtestesülése. Dharma személyesen öltött testet Ráma formájában. Kövessétek a Dharmát! Melyik Dharmát kell követni? Ne kövességek az elmétek parancsait; kövességek az Erkölcs alapelvét, mely a szívetekből fakad. Szíta Ráma; az Erkölcs megtestesülésének hitvese lett. Miből született Szíta? A Föld méhéből. Amikor Dzsánáka király a szent Yajna szertartás bemutatásához felszántotta a földet, egy ládikóra lelt. Amikor kinyitották, egy kisbabát találtak benne. Mivel a király úgy gondolta, hogy a gyermek az istenek ajándéka, hazavitte, s nagy gonddal és szeretettel nevelte fel. A kicsit Szíta névre keresztelték. Mivel a gyermek Vidéha Király leánya volt, Vaidéhinek is szólították. E név nagy jelentősséggel bírt, mert olyan személyre utalt, aki a testi ragaszkodás okozta illúzió fölé emelkedett. Egyszer Szíta társaival labdázott a házban. Dzsánáka király palotájában volt egy nagy láda, amiben az Úr Síva óriási nyilát tartották. Játék közben a labda a láda alá gurult. Senki sem tudta megmozdítani. Szíta egyik kezével könnyedén arrébb tolta. Ezt látva, Dzsánáka király elhatározta, hogy Szíta erejét a világ elé tárja. Ez alkalomból szertartási ünnepséget rendezett, és kihirdette: „Aki képes az Úr Síva nyilát felhúzni, ahhoz feleségül adom a lányom.” Sok ország királya érkezett az eseményre; mindannyian úgy gondolták, óriási szerencse lenne Szítát nőül venni, és Dzsánáka Király vejévé válni. Egymás után megpróbálkoztak a nyíl felemelésével, ám mindőjük kísérlete sikertelen maradt. A bölcs Visvámitra társaságában Ráma és Laksmána is részt vett az eseményen. A bölcs felszólítására, s mindenki örömére, Ráma alázattal előlépett, hogy vállalkozon a próbára. Beszéde, tettei és viselkedése kedvességet sugárzott. Odalépett a nyílhoz, balkezével felemelte, és kihízta. A nyíl mennydörgésszerű hanggal összeroppant. A résztvevők lelkes tapssal fejezték ki örömüket. Az emberek azt gondolták, nagyon nehéz lesz felemelni a nyilat. De Ráma számára mi lehetne nehéz? Csupán akarata (Sankalpa) által képes bármilyen nehéz feladat végrehajtására. Visvámitra Rámához lépett, és így szólt: „Ráma! Ma kinyilvánítottad isteni erődet; ez nyilvánvalóan nem emberi, hanem égi hatalom.” Mindenki Rámát dicsőítette, és virágfűzért akasztottak a nyakába. Ekkor Dzsánáka király elővezette leányát. Amint közeledett, Ráma még csak arra sem nézett. Miért? Nem akart rátekinteni szülei engedélye nélkül. Dzsánáka Király megüzente a jó hírt Dászáráta királynak Ayodiába, és ragaszkodott hozzá, hogy látogasson el hozzá rokonaival egy, az esküvő megtartására kedvező időpontban. Dzsánáka így beszélt: „Fiad, Ráma megnyerte az általam meghirdetett versenyt, ezért mindannyian készüljetek, és gyertek el Szíta és Ráma esküvőjére.” Milthila népe vidám dalokat énekelt, s mindannyian örömmel fogadták az ifjú pár frigyét.

Mindenkit szívesen látunk Ráma esküvőjére;
Együtt lehetünk ezen örömteli ünnepen.
Már sokan összegyűltek, szépen kiöltöztek.
A hölgyek valódi, ragyogó nyakékben pompáznak.
Ráma ma házasságra lép a gyönyörű Szítával.
Ó, mily nagyszerű párt alkotnak!
(Telugu dal)

A királyságban élő asszonyok mind összegyűltek az esküvői ünnepségre , és boldogan énekeltek:

Menjünk mind Ráma és Szíta esküvőjére,
Látványukban részesülni nagy érdem.
Áldottak, kik részt vehetnek.
Ó, jertek mindannyian,
S legyetek tanúi e szent frigynek.
(Telugu dal)

Így érkeztek az asszonyok az egyik, a férfiak a másik irányból, boldogan énekelve. „Menjünk, nézzük meg Ráma és Szíta esküvőjét”. Dászáráta feleségével, fiaival; Bárátával és Szátrugnával, s miniszterei kíséretében nagy lelkesedéssel érkezett Mithilába. Úgy tűnt, mintha egész Ayodhya Mithilába látogatott volna. Dzsánáka királyi pompával és nagy tisztelettel fogadta őket. Dzsánáka király kisebbik lányát Urmulának hívták. Testvéröcsének is volt két leánya, Mándávi és Szrutakírti. E három hercegnőt pedig Laksmanához, Bárátához és Szatrugnához adták nőül. Mindenki örült, hogy a négy pár egyszerre tartja a menyegzőt. Amint a vendégek elfoglalták helyeiket, kezdetét vette az esküvői szertartás. A négy leány a négy herceg elé állt. Először Szíta tette a virágfűzért Ráma nyakába, majd a többi ara is felvirágozta vőlegényét. Az emberek boldogan éljeneztek. Lehetetlen szavakba önteni Ráma isteni játékait (líla) és dicsőségét. Az esküvői szertartás után mindenki Ayodhyába utazott. Útjuk során hirtelen borzalmas robajra lettek figyelmesek. Amint körbetekintettek, az ádáz Párászurámával találták szembe magukat. Zavartan így gondolkodtak: „Micsoda balszerencse egy ilyen csodálatos esküvői ünnepség után!” A jó és a rossz mindig követik egymást. A Mithilában tapasztalt nagy öröm után Ayodhya felé haladva, nehéz helyzetbe kerültek. Dászáráta és a többiek pánikba estek, amikor Párászuráma eléjük állt, és így kiáltott: „Ki törte el Síva nyilát?” „Én tettem” – válaszolta Ráma. Ha így van, nézzük, képes vagy-e az enyémet is eltörni?” - mondta, és Ráma kezébe adta nyilát. Ráma balkezével kettétörte a nyilat. Látván ezt, Párászuráma tisztelettel adózott az Úrnak, és továbbállt. E győzelem örömteli tapasztalataival érkeztek meg Ayodhyába, és boldogan folytatták az ünnepséget. Ayodhya lakói vidáman ünnepelve hirdették Ráma hatalmas erejét, és Szíta odaadását a világnak. Manthara féltékeny lett e sok örömteli ünnepség láttán. Mindenütt találkozhatunk ilyen emberekkel. Manthana nagyon megharagudott, amikor Dászáráta király úgy döntött, hogy Kaikeyi fia helyett Rámát koronázza meg utódjául. Ráma ellen hazug történeteket talált ki, és ezekkel mérgezte Kaikeyi elméjét. Manthara így rimánkodott: „Anyám, a szolgálód vagyok. Születésedtől én tápláltalak, én neveltelek fel. Kérlek, teljesítsd vágyamat. Dászáráta király Rámát akarja megkoronázni, ám egy korábbi ígérete alapján a te fiadat, Bárátát kellene királlyá tennie. Rámát pedig tizennégy évre száműzetésbe kellene küldenie.” Ezen gonosz szavak hallatán Kaikeyi gondolkodása megváltozott. Királynő létére, befolyásolták szolgálja szavai, és száműzetésbe küldette Rámát. Később megbánta, amikor felismerte, Manthara cselszövését. Valójában Kaikeyi nagyon szerette Rámát; sok mindenre ő tanította meg. Ráma is nagyon szerette Kaikeyt; jobban, mint saját anyját, Kausalyát.

A tizennégy évi száműzetés.

Minden előkészületet megtettek Ráma megkoronázására. A királyi udvarban mindannyian Ráma és Szíta köszöntésére várakoztak. Eközben Ráma Kausalyához ment, és így búcsúzott tőle: „Ó anyám, elvonulok az erdőbe, kérlek, add beleegyezésed.” Kausalya ekképpen faggatta: „Kedvesem, miért akarsz az erdőbe vonulni a koronázásod idején?” Anyám! Atyám parancsa az, hogy tizennégy évre száműzetésbe vonuljak; eleget kell tennem Atyám, Kaikeyinek tett ígéretének.” Elköszönt anyjától, és Szumitrához, a király második feleségéhez ment. Szumitrával kötött frigye előtt Dászáráta király első felesége, Kausalya belegyezését kérte, aki így válaszolt: „Királyságunknak utódra van szüksége, vedd hát nőül választottadat. Én is részt veszek az ünnepségen.” Dászáráta kellemesen meglepődött, és nagyon boldog volt, hogy léteznek olyan asszonyok a világon, akik teljesítik férjeik kívánságát. Szumitra kiváló erényekkel rendelkezett. Nevéhez híven – Szu-mitra: jó barát – mindenkinek barátja volt. Kausalyához sietett, és így vigasztalta: „Drága nővérem! Miért aggódsz? Mit gondolsz Rámáról? Ő maga az Úr Náráyána. Miért is számítana neki, hogy Ayodhyában vagy Árányában (erdő) van? Bárhol legyen, Ő mindig velünk van! Számára Ayodhya és Áránya egy és ugyanaz.” Szumitra szavai hallatán Kausalya némileg megvigasztalódott, és visszanyerte lelki békéjét. Szumitra még hozzátette: „Drága nővérem, nekem két fiam született, míg neked és Kaikeyinek csak egy. Tudod-e miért? Hogy mindkét fiam szolgálhassa bátyáit; Láksmána Rámát, míg Szátrugna Bárátát. Fogadd el tanácsomat. Láksmána Rámával tart, és úgy védelmezi Őt, miként a szemhéj a szemet. Ne aggódj tehát.” Indulás előtt Láksmána búcsúzni készült feleségétől, Urmilától, aki mindeddig semmit sem tudott arról, hogy Ráma, Lákshmána és Szíta száműzetésként az erdőbe fognak vonulni. Az asszony a szobájában éppen Ráma és Szíta megkoronázásáról festett egy képet. Ekkor megszólította Láksmána: „Urmila!” „Igen, Swámi”, - válaszolta, miközben hirtelen felállt. Ebben a pillanatban a festék véletlenül a vászonra ömlött. Bánatában így kiáltott: „Ó, tönkrement a gyönyörű kép!” Ekkor megszólalt Láksmána: „Urmila! Te itt a kép miatt aggódsz, miközben Kaikeyi tönkre tette Ráma királlyá koronázását, mely nagy előnyére vált volna a világnak.” Ezután tudtára adta feleségének, hogy Rámával tart a száműzetésbe. E sokkoló hír hallatán, Urmila így faggatta: „Hogy érted, hogy Ráma az erdőbe vonul, amikor néhány perc múlva megkoronázzák? Nem így van?” Ekkor Láksmána beszámolt a történtekről. Mivel az asszony igen áldozatkész volt, nem zavarta meg a férjétől való elválás gondolata. Boldog volt a gondolattól, hogy férje milyen lehetőséget kapott Ráma és Szíta szolgálatára, és így búcsúzott: „Szentesítsd meg életed Ráma és Szíta szolgálatával! Csak keveseknek adatik meg ily nagy szerencse.” „Menj békével!” Ráma felhívta Síta figyelmét a veszélyekre, és megpróbálta lebeszélni, hogy velük tartson az erdőbe. „Szíta! Sok vadállat kóborol az erdőben; sok félelmetes hangot lehet hallani. Képes vagy-e mindezt félelem nélkül elviselni?” Szíta azt válaszolta, hogy miért kellene tartania az állatoktól, mikor Ráma, ki oroszlán az emberek között, mellette van. Szíta, Ráma és Láksmána eképp igyekeztek eloszlatni az emberek aggodalmait, és a rengetegbe vonultak. Láksmána nagy odaadással vigyázta, szolgálta Rámát és Szítát.

Tedd szíved Ráma templomává!

Rávána legyőzése után Ráma és Szíta visszatért Ayodhyába, ahol az emberek kitörő örömmel fogadták őket, és nagy ünnepséget rendeztek tiszteletükre. „Megjött Ráma, Szita anya is vele van! Ayodhya dicsőségük ragyogásától tündököl. Nagy nap ez Ayodhya számára.” Hatalmas ünnepséget rendeztek, s az emberek boldogan üdvözölték Rámát és Szítát, akikben az Úr Náráyánát és Láksmi istennőt tisztelték. Szíta azt javasolta Rámának: „Tedd e királyságot a boldogság birodalmává, ahol mindenki örömteli életet élhet!” Jelenleg is minden faluban, minden házban Rámának hódolnak. Indiában (Bharat) általános szokás, hogy az emberek gyermekeiket Rámáról és Szítáról nevezik el. Sokezer év után sem változott Ráma és Szita nevének dicsősége, mely örökkévaló és múlhatatlan. Sok országban háborúk dúltak, de Indiában (Bharat) nem. Sőt, itt soha nem is lesz háború! (Hangos, kitartó taps). Ez Ráma Földje (Ráma Rajya), ez a Szeretet Földje (Prema Rajya)! Ez a Béke Földje!

Bharat földje sok olyan nemes asszonynak adott életet,
mint Szávitri, aki életre keltette halott férjét; Csándramáti,
aki a hevesen tomboló tüzet az igazság erejével oltotta ki;
Szíta, aki erényességét tűzpróbának vetette alá,
vagy Damayanti, aki erkölcsi tisztaságának erejével porráégetett egy gonosz vadászt.
Az ilyen erényes asszonyoknak köszönhetően,
ez a vallásos és nemes ország jólétre és bőségre tett szert,
s minden nemzet tanítójává vált.
(Telugu vers)

Ilyen nagyszerű asszonyok születtek Bharat (India) földjén! Ezért Indiában minden nap ünnepnap, és jó ok az ünneplésre. Tudjátok, amikor egy ember felesége meghal, a férfi azonnal megpróbál újranősülni. De Bharat asszonyai nem ilyenek. Nem véletlenül nevezik ezt az országot a világ tanítójának. E szent földön született meg az Úr Náráyána, és megváltotta sokak életét, megmutatva nekik isteni színjátékát és dicsőségét. Minden egyén az Atma (Lélek) képmása. Ugyanezt az igazságot hirdette Krishna is: „Mamaivamsho Jivaloke Jivabhuta Sanathana” - A mindenkiben jelenlévő örökkévaló Atma Lényem része. Mindannyian az Atma megtestesülései vagytok. Nevetek lehet eltérő, de mindannyiótokban ugyanaz az Atmaráma lakozik. Ezért ne gondoljátok, hogy Ráma valahol máshol található. A szívetek Ráma temploma, ezért mindig elmélkedjetek Rajta, aki a szíveteknek lakója. Ráma veletek van; bennetek, körülöttetek – nem csupán ébrenléti állapotokban, de az álom és mély alvás szintjén is. Örökké veletek van. Rámát nem lehet egy bizonyos formára korlátozni; megszámlálhatatlan alakot ölt. Bár sokféle forma létezik, de a bennük lakó isteniség egy. Ezért bárkivel találkoztok, köszöntsétek őt annak tudatában, hogy ő is Ráma egyik megnyilvánulási formája. Swamit Sai Rámaként, Sai Krishnaként magasztalják, mivel ugyanazt a Dharma (igazságosság), Prema (szeretet), Santhi (béke) elvet testesíti meg, mint Ráma és Krishna. Ráma mindenkiben benne rejlik; Iswara mindenkiben jelen van. Ráma bennetek él. Tulajdonképpen ti magatok vagytok Ráma. Ültessétek mélyen a szívetekbe ezt az igazságot, és töltsétek időtöket hasznosan. Akkor életeteket örök boldogság fogja bearanyozni. Ismételjétek folyamatosan Ráma nevét! Évezredek múltak el, Ráma neve mégsem merült feledésbe. Ráma tőletek nem különálló. Hívhattok valakit világi nevén, ám Ráma az, aki benne lakozik. Nevezhetitek Sai Rámának, Szíta Rámának, Ayodhya Rámának vagy bármely más néven, azonban emlékezzetek mindig Ráma nevére!

Bhagavan Beszédét a „Rama Kodanda Rama…”
kezdetű bhajannal zárta.

---

| Chinna Katha tanmese | Athi Rudra ünnepség | Ráma Nevének Dicsősége | Tamil új év |
| Lap tetejére | Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |