Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– ISMERJÉTEK FEL A MINDENKIBEN BENNE REJLŐ
– Bhagavan Sri Sathya Sai Baba Sivaratri ünnepi beszéde,
Beszélhet-e minden madár, melynek zöld színe van, Drága Diákok! A mai ember nagyra tartja magát, azonban emberség nélkül még emberi lénynek sem nevezhető. Az igazi emberi lény az, aki megérti az emberség jelentését, és viselkedésében kifejezésre juttatja azt. A Síva Princípium az egész Világmindenséget áthatja Csakis az nevezhető igaz emberi lénynek, aki életébe beülteti az öt Alapvető Emberi Értéket - Igazságot (Sathya), Helyes Cselekedetet vagy Erkölcsöt (Dharma), Békét (Santhi), Szeretetet (Prema) és Erőszak-nélküliséget (Ahimsa) -, és ezt a tudást mindenkivel megosztja. Nem mondható emberi lénynek, ha akár csak az egyik értéket nem gyakorolja megfelelőképpen. Az ember hatalmas intelligenciával áldatott meg. Ez nem közönséges, hanem határtalan intelligencia. Ennek ellenére mindez nem tükröződik viselkedésében. Egyszer az Úr Iswara (Síva) kitartó vezeklésbe kezdett. Párváti szeretett volna feleségül menni hozzá, de szülei ellentétesen gondolkodtak Síváról. Ezt mondták neki:
Ó Govri! Te oly fiatal vagy még, ám Síva öreg: Párváti nem törődött a megjegyzésekkel; nem válaszolt rájuk. Ismerte a Síva Princípiumot. Hasonlóképpen, Síva is tudatában volt Párváti kilétének. Síva és Párváti tulajdonképpen nem különböznek egymástól, ők ketten egyek. Iswara, Síva és Shakti (őserő) megtestesülése, csakúgy, mint Párváti. Azonban az egyszerű halandók hogyan is érthetnék meg ezt a mélyreható alapelvet? Ahol jelen van a kettőség, ott megjelenik a kétség. A duális elmével bíró ember félig vak. Iswara és Parvati mind e kettősség felett áll. Szárászváti Istennő is elment Párvátihoz, és elmondta neki, hogy Iswara nem hozzá való társ. Így érvelt: „Drága Párváti! Iswara és közted semmi hasonlóság sincs. A társadalom nem helyesli az efféle összeegyeztethetetlen házasságot. Mindentudással és hatalommal lettél megáldva. Mindent nagyon jól ismersz. Hogyan lehetséges mégis, hogy ekkora tévedés áldozata lettél?” Párváti így felelt: „Drága Szárászváti! Én egyedül Iswara iránt érzek odaadást, senki más iránt. Elhatározásomat semmi sem ingathatja meg.” „Isavasyam Idam Sarvam – Az egész világot Isten hatja át”. Iswara ereje az egész világot áthatja. Ugyanez az Isteni erő van jelen minden emberi teremtményben. Az ember elsődleges kötelessége ennek felismerése. Miként testedet ruha fedi, Isten is illúzióval (Maya) borítja be a világot. Bár ez az Isteni Princípium mindenben jelen van, az ember Maya, az illúzió fágyla miatt nem képes ezt felismerni. Isten minden élőlényben jelen van (Iswara Sarva Bhutanam) Az Isteni Alapelv (Iswarata) minden lényben benne rejlik. Ez az Isteni Elv nem függ az ember korától, sem külső megjelenésüktől. Hogy nevezitek magatokat? Azt mondjátok „Én ember vagyok”. Ki az ember? Aki tele van vággyal (káma) és dühvel (krodha)? Nem, nem. Az ember (manava) szó valójában azt a személyt jelenti, aki életét nem az elkülönültség érzésével éli. Nem szabad a különbözőség érzését erősítenünk. Mi valamennyien az Isteni Én megtestesülései vagyunk! Valójában mindnyájan egy atya gyermekei vagyunk. A nevek és formák különbözőnek látszanak, de ez ne tévesszen meg bennünket! Bárhol vagyunk, törekedjünk mindig az egységre. A tény az, hogy egy kéz van, mégha az ujjak különbözőek is rajta. Laksmi (az Úr Vishnu hitvese) is megpróbálta lebeszélni Párvátit az Iswarával való házasságkötésről. Ezt mondta neki: „Kedvesem! Oly fiatal, gyönyörű és igazán tehetséges vagy. Nem volna helyénvaló, ha egy ilyen fiatal nő hozzámenne egy olyan személyhez, aki házról házra jár koldulni.” Párváti így válaszolt Lakshminak: „Vőlegényem nem holmi koldus. Sőt, ő az, aki megadja mindazt az emberiségnek, amiért könyörög. Nem helyénvaló a te pozíciódban, hogy ily sértően beszélj egy ilyen nagyszerű személyről.” Mások is megkérdőjelezték Párváti döntését: „Hogyan határozhattál úgy, hogy hozzámész valakihez, akiről tudod, hogy testét kígyók borítják?” Párváti minderre találóan felelt: „Méreg csupán a kígyók fogában van, azonban az ember egész testében, feje búbjától a lábujjáig jelen van a méreg. Látásmódja, hallása, cselekedetei mind méreggel teltek. Jónak tekintitek azt az embert, akinek egész teste méreggel telített! Ha a kígyó méregfogát eltávolítják, többé nem képes senkinek sem ártani. Ám az ember az ego (Ahamkara) és ragaszkodás (Mamakara) méregfogaival szabadon jár-kel a világban, és méreg helyett nektárként kérkedik velük. Bár tele van méreggel, mégis nagyra tartja magát. Azonban ez óriási hiba. Hogyan lehetne az ilyen emberi lényeket a helyes útra terelni?
A büszkeséggel teli ember semmilyen törekvése Minden emberi lényt a szeretet éltet. Akiben nincs szeretet, nem is emberi lény. Az Isten és ember között jelenlévő szeretet olyan, mint az apa és fiú közötti szeretet. Mindenkiben jelen van az Isten iránti szeretet. Azonban e szentséges szeretetet beszennyezi a társadalmat átható gonosz tulajdonságok hatása. Ez óriási hiba. Amikor az ember ráeszmél igaz isteni természetére, a társadalomban megszűnnek a különbözőségek. Ezért fel kell ismernünk a mindenben benne rejlő isteniséget. Ez véget vet az emberek közötti különbségeknek. Ugyanaz az Isteni Princípium van jelen mindenkiben. Mindenki egy, bánj mindenkivel egyformán. Ennek megfelelően kell átalakítanunk magunkat. Sok szentiratot olvastok. Akkor érdemes ezeket tanulmányoznotok, ha a szövegekben megtalálható igazság felismerésére törekedtek. Töltsétek meg elméteket az Isteni Szeretet nektárjával Laila és Majnu szerették egymást. Önzetlen és szentséges szeretettel szerették egymást, nem úgy, mint az átlagos halandók. Mivel az emberek képtelenek voltak megérteni szeretetük természetét, mindenféle aljas jelzőkkel illették érzéseiket. Az elmét a tiszta szeretet nektárjával kell megtölteni, nem mérgező érzéki vágyakkal. Csak ekkor tapasztalhatjuk meg a valódi boldogságot. Minden embernek fel kell ismernie, hogyan változtathatja meg, igazíthatja helyre önmagát, és milyen célt kell beteljesítenie a világban. Ha ezt megértette, ennek megfelelően kell viselkednie. Csak ekkor ismerheti fel igaz emberi mivoltát. Az Isteni Én princípiuma mindenben jelen van. Ezt az ’Én’-t nem értelmezhetjük Brahmaként, Vishnuként vagy Iswaraként. Brahma, Vishnu és Iswara (Síva) neveit az ember azonosításként adta Isten különféle formáinak. Brahmát teremtőnek, Vishnut fenntartónak, míg Iswarát rombolónak tekinti. Isten olyan formában jelenik meg az embernek, amilyen formában elképzeli. A név nem lényeges. Az Isteni ‚Én‘ Princípium a fontos, mely az ember igaz valója. Ennek következtében azt kellene mondania, Én ‚Én‘ vagyok. Egyszer, amikor az Úr Síva és Párváti az égen repültek, megláttak egy embert, aki egy fán ülve, annak ágait nyesegette. Amikor majdnem lezuhant, Párváti így imádkozott Sívához, „Ó Uram! Kérlek, mentsd meg, ha a földre esik!” Ám Síva azt mondta Párvátinak: „Te láttad meg először, és te ismerted fel, hogyha leesik, meg fog halni. Így a te felelősséged, hogy megmentsd.” Erre Párváti a következőt javasolta: „Drága Uram! Ha valaki a földre esik, vagy azt mondja Anya (Amma) vagy azt, hogy Atya (Appa). Ha ez az ember az Anyát hívja, akkor én mentem meg, ha az Atyát, akkor neked kell megmentened. Iswara egyetértett a javaslattal. Amint az ág letört, Siva és Parvati is készen állt az ember megmentésére, azonban esés közben ő se az anya, se az apa nevét nem ejtette ki. Csak annyit mondott, Jaj! (alas). Bár Síva és Párváti is készen állt megmentésére, egyiküket sem hívta. A történet erkölcsi tanítása, hogy mindig emlékeznünk kell a szüleinkre. Az Upanishadok (szent iratok) kinyilatkoztatja: „ Matru Devo Bhava, Pitru Devo Bhava, Acharya Devo Bhava, Atithi Devo Bhava – Tiszteljétek anyátokat, apátokat, tanítótokat és a vendéget Istenként”. Lehettek magasan képzettek, birtokolhatjátok a világ összes tudását, ám anyátok számára ti csupán gyermekek vagytok. Édesanyátok áldása mindenhová elkísér. Párváti az ősi energia megtestesülése. Szíve tele van együttérzéssel, és mindenkit biztosít védelméről. Ezért mindig emlékeznünk kellene rá. Az emberiség atyja Iswara, az anyja Párváti. Előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva Iswara nem siet a segítségetekre, de ha Párváti úgy dönt, hogy megment, Iswara követni fogja. Ezért mindenekelőtt az őserő megtestesülése előtt (Shaktiswarupini) fejezzétek ki hódolatotokat. Valójában ő mindenki anyja. A Védák kijelenti: „Matru Devo Bhava – Tiszteljétek édesanyátokat Istenként”. Az első helyen az anya áll. Hazánkat az anyához hasonlítjuk. Azt mondjuk „India az anyaföldünk“. Hazáját mindenki anyaföldnek nevezi, senki sem hívja „atyaföldnek”. Házasságkötés után az asszony a férje házába költözik. Férjének édesanyja az ő anyósa (mother-in-law). Azonban Párváti az egész emberiség szerető anyja (mother-in-love). A törvény (law) a világhoz tartozik, míg a szeretet (love) a szívhez kapcsolódik. Ezért mindenekelőtt a szeretetet fejlesszétek. Tekintsétek a szeretetet mindeneteknek. Csak ekkor lesztek képesek eredményes életet élni. Életetekben kapja édesanyátok a legmagasabb helyet! Lehet, hogy édesanyátok fizikailag vagy mentálisan nem elég egészséges vagy erős, ám ennek ellenére se hanyagoljátok el. Az édesanya szíve mindig telve van gyermeke iránti szeretettel. Ezért imádkozott így Bhakta Ramada Sita Anyához, „Ó Anyám! Kérlek, segíts rajtam azzal, hogy beszélsz rólam Rámának. Amikor kellőképpen belemelegedtetek a beszélgetésbe, továbbítsd imámat Neki.” Ramadas adótisztviselőként dolgozott. Így imádkozott Rámához, „Swami! Bármilyen adót szedek be, arra költöm, hogy téged szolgáljalak.” Így énekelt:
Ó Rámachandra! Tízezer aranypénzt költöttem Még ha az anya meghal, lelke akkor is aggódhat gyermekei jólétéért. Egy nap egy anya jött el hozzám, és így imádkozott, „Swami! Lányom mindenki tanácsát meghallgatja, de csakis a te szavaidat tartja fontosnak. Kezdetektől fogva nagyon makacs volt. Nem hallgat arra, amit mondok neki. Azonban a te tanácsodat akkor is megfogadja, ha csak egyszer mondod el neki. A te szavaidat nem utasítja el.” Sok anya jön el hozzám, és gyermekeik érdekében különböző dolgokért imádkoznak. Az anya szerepe a legfontosabb az életben. Nincs az anyánál főbb Istenség. Ezért soha nem szabadna megfeledkezni édesanyánkról. Sok nehézséggel kell szembesülnie annak, aki megfeledkezik édesanyjáról. A nőket szeretni és tisztelni kell. Megfelelő hálával kell viseltetni irántuk. A nő és a férfi csak ekkor érhet el magas pozíciót a társadalomban. Szert tehettek jó beosztásra és magas iskolai képesítésre, édesanyátok szavát fogadjátok mégis úgy, mint az éltető levegőt, még akkor is, ha ő kevésbé iskolázott. Élt egyszer egy anya és fia, Ishwarchandra Vidyasagar egy Kolkatához közeli faluban. Az anya rengeteg szenvedésen ment keresztül, mire felnevelte fiát. Mivel a házukban nem volt áram, Vidyasagar az utcai lámpa fényénél tanult. Éjt nappallá téve keményen tanult, és jó eredményeket ért el. Végül jó beosztást tölthetett be. Szónokként igen népszerűvé vált. Ezrek gyűltek össze, hogy tanításait hallgassák. Egyszer Vidyasagar vonattal utazott egy másik városba, ahol beszédet kellett tartania. Egy hivatalnok, amint leszállt a vonatról, hordárt hívatott, hogy aktatáskáját vigye. Vidyasagar odament a hivatalnokhoz és azt mondta: „Uram, adja ide az aktatáskát, én elviszem Önnek. Apropó, hova is igyekszik?“ Az állami tisztviselő így válaszolt: „Oda megyek, ahol Ishwarchandra Vidyasagar beszédet fog tartani.“ Ezt hallván, Vidyasagar jót mulatott magában, és elindult a találkozóhely irányába. Amint odaértek, Vidyasagar átnyújtotta az aktatáskát a hivatalnoknak, és azt mondta, „Uram! Most elköszönök Öntől.” A tisztviselő pénzt ajánlott Vidyasagarnak azért, hogy a táskáját vitte: „Nézze! Tegye el ezt a pénzt.” Vidyasagar így válaszolt: „Uram! Az aktatáskát szolgálatképpen hoztam idáig, nem pénzért.” és udvariasan visszautasította a felajánlott összeget. Elkezdődött az előadás. Vidyasagart rajongással és tisztelettel kísérték az emelvényhez. A hivatalnok felismerte Vidyasagarban a hordár személyét, aki néhány perccel azelőtt még a táskáját vitte. Nagyon zavarba jött. A találkozó végén Vidyasagar lábai elé borult, és bocsánatáért esedezett. Alázata és helyes viselkedése hozott ekkora tiszteletet Vidyasagar számára. Az emberek még manapság is olvassák élettörténetét. A nagyság nem könyvek olvasásán múlik, csakis alázattal és engedelmességgel nyerhető el. Az ego (önzés) és a ragaszkodás romba dönti az ember életét Manapság rengeteg magasan képzett ember él a világon. Azonban mi haszna van mindennek? Milyen haszonnal jár ez a társadalom számára? Az önzés és ragaszkodás az ember pusztulásának okozója. Az ember csak akkor válik naggyá, ha e két tulajdonságtól megszabadul. Egyszer Adi Sankara vitadélutánt tartott egy híres tudóssal, Mandana Mishrával. Mandana Mishra felesége, Ubajbarati jól ismerte a szentiratokat, ezért őt nevezték ki bírának, hogy döntse el, a férje és Adi Sankara közül ki lesz a győztes. Mandana Mishra megfogadta, ha ő kerül ki vesztesként, hátrahagyja a világi életet, és lemondott emberként (szanyasin) fog élni. A vitát követően Ubajbarati kijelentette, hogy Adi Shankara győzött és férje veszített. A fogadalmat betartva, Mandana a világot hátrahagyva, áttért a lemondottak (sanyasin) életére. Kötelességtudó feleségként, Ubajbarati követte urát az ashramba. Itt adta tovább spirituális tudását a női híveknek. Egy napon, amikor Ubajbarati tanítványaival a Gangesz partján sétált, megpillantottak egy szanyasint, aki egy fa tövében pihent. A férfi elővigyázatosságból a feje alá tette az anyagedényt, amiben a vizet tárolta, nehogy valaki ellopja. Ezt látva, Ubajbarati hangosan, hogy az ember is meghallhassa, ezt mondta tanítványainak: „Nézzétek! Úgy tesz, mint aki teljesen lemondott a világról, s lám mégis mennyire ragaszkodik ahhoz az agyagedényhez!” A Szanyasin Ubajbarati kijelentését hallva haragra gerjedt. Amikor fürdés után Ubajbarati a tanítványokkal visszafelé igyekezett, a Szanyasin elhajította előttük az agyagedényt. Erre Ubajbarati megjegyezte, „Azt hittem, hogy csak egy hibája van, a ragaszkodás, de most látom csak, hogy két hibája van, a ragaszkodás és az ego. Az ember nem válhat lemondott személlyé, amíg az egotól (Ahamkara) és a ragaszkodástól (Abhimana) meg nem szabadul.“ Ezt hallva a Szanyasin Ubajbarati lábai elé vetette magát, és hibái miatt bocsánatért esedezett. Erre Ubajbarati azt válaszolta: „Drága gyermekem! Most váltál igazán lemondott emberré!” Ezen a világon az emberek különböző utat követnek. Az Úr Krishna ismervén mindezen utakat, kinyilatkoztatta, hogy mindegyiknek egyazon alapja van; ugyanaz a szeretet elv van jelen mindenkiben. Durjódana és Dussasana démonikus tulajdonságokkal rendelkeztek. Ám Kárna nem ilyen volt. Nemes tulajdonságokkal bírt. Ragaszkodásnak és önzésnek nyoma sem volt benne. Ezért Kárnával versenyre kelve, nemes tulajdonságokat kell kifejlesztenünk magunkban, és fel kell adnunk a Durjódana és Dussana által képviselt démonikus tulajdonságokat. A diákoknak csak a jót szabad meghallaniuk, ezt kell gyakorolniuk, s az ebből merített boldogságot mindenkivel meg kell osztaniuk. Tekintsék ezt elsődleges kötelességüknek. |
