Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – A HÁROM NULLA FONTOSSÁGA
AZ EMBER FEJLŐDÉSE TERÉN –

 – Intetrjú Isaac Tigret-tel,
Prashanti Nilayam, Radio Sai Global Harmony –

„Ahogy az autó pörögni kezdett, nyomást éreztem a vállamon. Oldalra fordultam és láttam, amint Sai Baba ül mellettem és átkarol. Az autó vagy egy tucatszor átpördült; az elülső és hátsó rész összetört, a szélvédő szétlapult, az ajtók kiestek; a felfüggesztés a vállaimra hajlott. Végül a tetején ért földet. Nem is értem, hogy nem robbant fel. Egy karcolás nélkül szálltam ki ebből a fémhalmazból. Baba erőteret hozott létre körülöttem, mely megmentette az életem. E felől máig semmi kétségem. Ezt senki sem élhette volna túl” –, nyilatkozta Isaac Tigrett Dr. G. Venkataraman-nak a Sai Radio Global Harmony-ban.

Radio Sai
– Sai Ram, üdvözlöm Önt a stúdióban. Biztos vagyok abban, hogy sok mondanivalója van, de talán a legjobb lenne azzal az általános kéréssel kezdeni, hogy meséljen egy kicsit önmagáról, melyet követően rátérnénk arra, hogyan ismerte meg Swamit.

Tigret
– Igen. Délen nőttem fel Tenessiben, az Egyesült Államokban. Őseim skót miniszterek voltak. Amerikában aztán vállalkozók, bankárok és vasútépítők lettek. Nagyon-nagyon nehéz gyermekkorom volt. A Tigrett rezidencián éltem, kezdeti iskolaéveimet az Isaac Burton Tigrett Gyakorló Középiskolában töltöttem egy Jackson nevű kisvárosban, Tenessi államban. A család nagyon befolyásos volt. Így az idősebbek szeretetet színleltek irántam. A gyerekek gyűlöltek, naponta zaklattak vagy megvertek az iskola után! Nem volt egy szokványos gyermekkor.

Radio Sai
– Nem gondolta, hogy ez egy kicsit szokatlan, hiszen a gyerekek nem gondolnak efféle dolgokra? Ezek fontos spirituális kérdések!

Tigret
– Igen, és ez vezetett újra Swamihoz. Egy napon, amikor a templomban ültem, a pap arról beszélt, hogyan fognak a hinduk, a muzulmánok és zsidók az örökkévalóságig a pokol tüzében égni, miként Jézus mondta! Akkor valami azt súgta bennem: „Ő nem mondott ilyet!” Hogyan állíthatják ezt? Attól a pillanattól kezdve más irányt vett az életem! Spirituális utazásom ekkor vette kezdetét, mivel amit akkor tapasztaltam, annak több köze volt a spiritualitáshoz, mint az ember alkotta dogmatikus vallásoknak, melyet a tömegekre erőltettek. Úgy gondolom, hogy mindezt fiatalon kellett átélnem, hogy eltávolodhassam tőle. Azonban semmi kapaszkodóm nem volt.

Tizenhárom éves koromban sokkot kaptam, amikor a tizenegy éves öcsém a karjaimban halt meg. Apám és anyám elváltak. Amikor apám Angliába költözött, utána mentem. A körülményeknek köszönhetően, mellyel Swami megáldott, megkereshettem azt a pénzt, mellyel saját vállalkozásba fogtam.

Angliában cukrászinasként dolgoztam egy kekszgyártó üzemben, és másfél év alatt 600 fontot tettem félre. Szerettem volna egy autót venni anyámnak ajándékba. Rengeteg alkudozás után sikerült 600 fontért megvásárolnom egy 1954-es Silverdawn-t. Feltettem egy New Yorkba tartó hajójáratra. Amint leszálltam vele a hajóról, odajött hozzám egy férfi és azt mondta, „Ez egy 1954-es Silverdawn?” Azt feleltem: „Igen, Uram.” Mire azt mondta, „Adok érte 30.000 dollárt!” Anyámra és a kemény munkára gondoltam, amiből megvettem az autót és azt mondtam, „Az öné!”

Visszamentem Angliába, és további öt autót vásároltam. Feltettem egy New Yorki hajóra; meghirdettem a New York Times-ban, s mire megérkeztek, már eladtam őket! A következő hónapban visszamentem, és tizennyolc autót vettem. Felfedeztem egy kitűnő piaci lehetőséget. Senki sem tudta, hogy ilyen óriási az árkülönbség Anglia és Amerika között. Az üzlet kilenc hónapig tartott, mire a piac beszűkült. Az élvonalba kerültem. Nagyon szerencsés voltam! Az utolsó utamon huszonöt autót vettem! Kilenc hónap alatt hirtelen 500.000 dollárt kerestem! Ekkor tizennyolc éves voltam! Swami kegyéből!

Radio Sai
– Soha nem adott egyet sem ajándékba az édesanyjának?

Tigret
– Ó, dehogynem! Minden évben egy új Cadillac-et vettem neki, mivel az volt a kedvence. Ez azokban a csodálatos, forradalmi 60-as években történt. Világszerte béke és szeretet mozgalmak zajlottak. A fiatalok is belevetették magukat. Saját zenét, költészetet, öldözködési sítlust hoztunk létre, megteremtettük saját költőinket és hőseinket. Ezt a pénzt a londoni Hard Rock Café kialakítására fordítottam.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok. Swami mindig, minden helyzetben velem volt. Csak huszonkét éves voltam, amikor 1971. június 14.-én végül megnyílt a Hard Rock Café. Azon az éjszakán, amikor megnyitottunk, a terem egyik oldalán a Beatles, a másikon a Rolling Stones ült. Eric Clapton is megjelent a Led Zeppelinnel. Napról napra, éjszakáról éjszakára, évről évre a forradalom összes hőse megfordult nálunk. A Hard Rock Café a zenei forradalom szimbólumává vált.

Körülbelül két év telt el. Állandóan azt éreztem, hogy valaki vár rám. Egy belső hang folyamatosan azt ismételte, „Várok rád, várok rád!“ Nem tudtam, mit jelent ez. A Kelet vonzott magához; Indiába utaztam, ahol a Hard Rock Cafétól távol, hat hónapot töltöttem azzal, hogy megtaláljam a Mestert, aki magához hív.

Radio Sai
– Mindez melyik évben történt?

Tigret
– 1974-ben. Kilenchónapnyi keresés után feladtam. Épp egy családnál voltam Delhiben, ahol egy ismeretlen Gururól meséltek, aki Bangalore közelében él. Később, amikor egy auragabadi hotelban reggeliztem, újra hallottam a hívást, „Várok rád.” Felnéztem, és megpillantottam Sai Baba képét.

Bangalore-ba repültem, és felkerestem a whitefield-i egyetemet, ahol tudomásom szerint akkor tartózkodott. Akkoriban mindig feketében jártam, sapkát és hosszú hajat viseltem. Elmentem Whitefiledbe, ahol úgy kétszáz ember gyűlt össze egy vasárnapi napon. Akkoriban ez tömegnek számított. Hátra húzódtam, és a falnak támaszkodtam – sapkámat a szemembe húztam, és lehajtottam a fejem. Körülöttünk fák voltak, és egy kis ösvény. Swami kijött és a tömegen át, egyenesen hozzám sétált, s azt mondta: „Végre eljöttél! Már vártam rád! Régi barátok vagyunk. Sok teendőnk van! Várj meg itt!” Vibhutit materializált nekem, és továbbment. Ezt követően tizenöt évig nem szólt hozzám! Angliából évente három-négy alkalommal utaztam oda, és két hetet, olykor egy hónapot töltöttem ott, attól függően, hogy mennyi időt tudtam távol maradni a Hard Rock Café-tól. Ám egyszer sem nézett rám. Most nagyon hálás vagyok neki, mert tudom, hogy miért tette.

Radio Sai
– Szeretnék visszakanyarodni oda, amikor Swami az első alkalommal mondta: „Várok rád.“ Mit bizonyított ez az Ön számára?

Tigret
– Azonnal tudtam, hogy ő a én Guru-m!

Radio Sai
– Valóban?

Tigret
– Persze. Biztos voltam benne. Tudja, a hang a fejemben állandóan azt mondta, „Várok rád, várok rád.“ És amikor először megpillantottam, ő azt mondta, „Már vártam rád, végre eljöttél!“ Egyből tudtam, hogy Ő az! Végre megtaláltam!

Radio Sai
– ...és Ő tizenöt évig megváratta!

Tigret
– Igen, így van, tizenöt évig. Visszatekintve Sai Babával – vagy ha úgy tetszik –, a mesterrel kapcsolatos tapasztalataimra; így volt tökéletes, mivel az első néhány látogatást követően eltűnt az interjú iránti vágyam. Tizenöt éven át még csak felém se nézett! Azokon a sivár és forró napokon, Puttapartiban húsz férfi ült az egyik oldalon, és húsz nő a másikon. Három-négy interjút is kaptak fejenként, kivéve engem! Így azzal ellentétben, hogy a fizikai formára és figyelmének felkeltésére összpontosítottam volna, nem tehettem mást, minthogy elolvastam az összes írását! Így tizenöt év alatt mindent elolvastam, amit csak írt. Közeli kapcsolatba kerültem a formanélküli Babával.

tovább »

---

| Chinna Katha tanmese | A három nulla |
| Lap tetejére | Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |