Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – CHINNA KATHA –




Kiegyensúlyozottság

Thiruvalluvar a tamil irodalom kiemelkedő alakja. Irásaival nagy és
tiszteletet vívott ki magának mind a tudósok, mind az átlagemberek körében. Thiruvalluvar erkölcsi viselkedést és spirituális gondolkodást gyakorolt és tanított. A szakmája szerint takács volt. Életével bebizonyította, hogy a családos ember (Grihastha) életmódja nem lehet akadály a lelki út követésében.
Egyszer elment a piacra, hogy az általa szőtt szárit eladja. Élt a városban egy gazdagember, akinek volt egy önző, kevély fia. Előszeretettel űzött gúnyt az idősekből; ahol tudta, megalázta őket. Az urafi úgy tett, mintha meg akarná venni a szárit, és megszólította a takácsot. Valójában esze ágában sem volt megvásárolni. Thiruvalluvar népszerű-ségének hallatán ily módon kezdte sértegetni: „Uram, mennyibe kerül a szári?” „Nos kedvesem, a szári ára négy rúpia” – válaszolta az öreg. (Ez manapság kétszáz rúpiát ér) Ekkor a fiatalember felkapta az anyagot, és kettétépte. Az egyik darabot Thiruvalluvar elé tartva kajánul faggatta: „És most mi az ára?” A takács teljes nyugalommal válaszolta: „Mivel kettészakítottad, így az ára a fele, vagyis két rúpia.” Ekkor a siheder ismét két részre tépte mindkét anyagot, majd durván megkérdezte: „No, és most mit kérsz érte?” Thiruvalluvar nyugodtan válaszolt: „Egy rúpiát.” Forrás: Radio Sai Global Harmony

Lap tetejére   Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe 


Chinna Katha tanmese   Zarándokút a trónhoz   Ati Rudra   Akhand Bhajan