Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– Isten a Szeretet formájában mindenkiben jelen van–
– Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
az amerikai hívek bhajan programját követően
Prashanti Nilayam, Sai Kulwant Csarnok 2007. december 15. –

Szeretet megtestesülései!
Az emberek úgy vélik, hogy a világon rengeteg nehézség, kellemetlenség és bánat van, ezért tele vannak aggodalommal és nyugtalansággal. Ám valójában ilyesmi nem létezik; mindenütt csak boldogság van.
Az Atma (Lélek) valódi jelentése a Szeretet
A világ Isten teremtménye. Az embertől kezdve, minden élőlény, beleértve az állatokat, madarakat és rovarokat is, Isten teremtménye. Mivel mindannyian Isten teremtményei, valamennyiük eredete a boldogságban gyökerezik.
Brahmanandam, Parama Sukhadam, Kevalam Jnanamurtim, Dwandwateetam, Gagana Sadrisham, Tattwamasyadi Laksh-yam, Ekam, Nityam, Vimalam, Achalam, Sarvadhee Sakshibhutam – Az ember az Isteni boldogság, az abszolút bölcsesség megtestesülése, aki az ellentétpárok felett áll, és mint az égbolt, végtelen és mindent átható. Célját a „Tat tvam asi” -„Te Az vagy” - kinyilatkoztatás jelzi, mely nem más, mint az egyetlen Egy, örök, tiszta, változatlan; az értelem megnyilatkozásainak tanúja; mely minden mentális állapot és mindhárom jellemző (szatva-tisztság, radzsasz-nyugtalanság, tamasz-tompaság) felett áll.
Minden nehézséget és bajt csak az ember képzelete szül. Nehézségek nélkül nincsen boldogság. Az öröm két szenvedés közötti rövid időszak. A nehézségekre azért van szükség, hogy boldogságot hozzanak nektek, nem azért, hogy bánattal teli szenvedést okozzanak. Ezért, bármi történjék velünk, azt Isten ajándékának kell tekintenünk, és boldognak kell lennünk. Nem szabad azt gondolnunk, hogy azért kapjuk a nehézségeket, hogy szenvedést okozzanak nekünk. Tegyük fel, hogy fáj a hasatok. Mit tesz az orvos? Ha meg is műti, azt nem azért teszi, hogy fájdalmat okozzon nektek. A fájdalom, amit az orvos okoz, megszünteti a szenvedéseteket. Ezért kell kitartással elviselni a nehézségeket, és úrrá lenni a bánaton.
Élőlények milliói élnek e világon. Mindannyian Istentől származnak. Ezért egy és ugyanaz az Isten lakozik valamennyiükben. Az emberek különböző neveket adnak Istennek, mint Ráma, Allah, Jézus és így tovább, de Isten csak egy van. Az Atma Isten másik elnevezése; mindenkiben egyformán jelen van. A Szeretet az Atma valódi neve. Szeretet csak egy van, de mindenütt jelenlévő, mely enyhít minden szenvedést. A szeretetteljes ember mentes minden szenvedéstől.
Ti mindnyájan olyan távoli helyekről jöttetek, mint Amerika. Miért? Azért jöttetek, mert szerettek Engem (hangos taps). Ha van bennetek Szeretet, bármit képesek vagytok elérni. Istennek nincs meghatározott neve. Atma formájában van jelen az emberben. Mit jelent az Atma? Szeretetet. A Szeretet mindenkit egyesít. Ha elsajátítjátok ezt az egységelvet, akkor minden eggyé válik. Amikor eléritek ezt az egységtudatot, tiszták lesztek. Ha tiszták vagytok, megnyilvánul bennetek az Atma Tattva – a halhatatlan Én elve. Ezért, hogy megvalósítsátok az Isteniséget, egységtudatban kell élnetek. Én és ti egy vagyunk. Isten és ti egy vagytok. Isten nem valahol tőletek elkülönülten létezik. Ápolnotok kell magatokban azt az érzést, hogy ti magatok vagytok Isten.
A Szeretet nélküli lelkigyakorlatok értéktelenek
Amikor azt mondjátok „én”, ez az egységet jelképezi. Lehetetlen felbecsülni azt a boldogságot, mely az egységből származik. Minden egy. Csak az ingatag elme állhatatlan és csapong önkényesen.
Csak egyetlen dolog változatlan: a Szeretet, Szeretet, Szeretet. A Szeretet Isten. Éljetek Szeretetben! Ez az, amit ma el kell sajátítanunk. Egy és ugyanaz a Szeretet van jelen mindenkiben. Az anya ennek az érzésnek köszönhetően szereti gyermekeit. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ezért Isten mindenkit szeret. Benne nincs gyűlölet. Nem Ő az oka fájdalmatoknak és szenvedéseiteknek. Isten nem különálló tőletek. Bárhol legyetek, Isten ott van. Isten nem hagy el benneteket. Nincs olyan hely, ahol Isten ne lenne jelen. Bárhová néztek, Isten mindenütt ott van. (Swami különböző tárgyakra mutat és folytatja) Ez Isten. Ez Isten. Ti mindnyájan Isten megtestesülései vagytok. Két szemetek van, de rengeteg embert vagytok képesek látni velük. Hasonlóképpen, egy Isten van, de mindent lát. Hol van Isten? Bennetek, veletek, felettetek és alattatok. Nem kell Őt keresnetek.
Mivel látásunk a fizikai világra korlátozódik, különbözőségeket látunk. Ne támaszkodjatok a fizikai testre! A test olyan, mint a vízbuborék, az elme akár egy őrült majom. Az elme az egyik pillanatban itt van, a másikban már máshol jár. Az elme, értelem, a tudat és az ego (manas, buddhi, chitta, ahamkara), mind átmenetiek, mint az átvonuló felhők. Csak egyetlen állandó dolog van. Ez ti vagytok.
Hol van Isten? Ápolnotok kell azt az érzést, hogy ti Isten vagytok. Ez a valódi válasz arra, hogy hol van Isten. Végezhettek különböző lelki gyakorlatokat, mint például az odaadó, szent dalok éneklése (bhajan), Isten nevének ismétlése (japa) és a lemondás (tapa), de mindezeknek a Szereteten kell alapulniuk. Azonban, ha szeretetteljesek vagytok, semmilyen lelkigyakorlatot nem kell végeznetek. Ha pedig nincs bennetek Szeretet, a lelkigyakorlatok haszontalanok. Töltsétek meg szíveteket Szeretettel!
„Prema Mudita Manase Kaho Ram Ram Ram” – Szeretettel teli szívvel ismételjétek Ráma nevét! A Szeretet legyen a legfontosabb! A Szeretet Isten. Éljetek Szeretetben! Ezt a lelki gyakorlatot kell felvállalnunk. A világi kapcsolatok időlegesek. Múlandók, mint az átvonuló felhők, amelyek jönnek és mennek. A világi kapcsolatok csupán a ti mentális visszahatásotok, visszatükröződésetek és visszhangotok.
(Swami felmutatja a zsebkendőjét) Mi ez? Ez egy szövet. De nem egyszerűen csak szövet, hanem fonalak kombinációja. Nem egyszerűen fonal, hanem pamut, amit Isten teremtett. A fonalhoz hasonlóan, minden Istentől ered. A fonalat saját tetszésetek szerint szövitek. A test és az elme változhatnak. A Szeretet változatlan. A Szeretet állandó. Minden megszületik és meghal, de a Szeretet nem születik és nem hal meg. Ez a halhatatlan Szeretet egy. Az Igazságból ered. Az Igazság egy. Az Igazság Isten. Isten Szeretet formájában van jelen mindenütt, akárhová néztek.
A Szeretetnél nincsen hatalmasabb Isten
Isten jelen van az ember légzésében. Honnan fakad légzésetek? Belülről. A légzés maga Isten. Mi a formája? A „So-Ham” mantra formájában van jelen az emberben, amely feltárja Istennel való azonosságotokat. A „So” azt jelenti AZ, a „Ham” jelentése, ÉN. Így a „So-Ham” értelme: „ÉN AZ vagyok”. Az „AZ” Isten, Aki az emberben Szeretet formájában van jelen. Ezért kell az embernek gondosan őriznie, ápolnia a szívében lévő Szeretetet. A gondolatok az átvonuló felhőkhöz hasonlóan, jönnek és eltűnnek. Csak a Szeretet állandó és örök. Mindent Szeretettel kell tennetek. Még ellenségeteket is Szeretnetek kell, és ha találkoztok vele, kedvesen köszöntsétek. Akkor ő is így fog köszönteni benneteket. Ez a ti érzéseitekre való reagálás, visszatükröződés és visszhang. Bármi jót vagy rosszat tapasztaltok, ezek cselekedeteitek visszahatásai. Minden belülről fakad. Ezért mindig szeretetteljesnek kell lennetek. Ha Szeretet van bennetek, bármit elérhettek, és minden feladatot el tudtok végezni.
A Szeretet felelős az egész teremtésért és a világ működésért. A Szeretetnél nincs hatalmasabb Isten. A Szeretet Isten. Minden, amit Szeretet nélkül tesztek, haszontalan. Ezért gondosan óvjátok a szívetekben élő Szeretetet. A Szeretet mindent és mindenkit magához vonz. Mindennel megajándékoz benneteket. A Szeretet teremt, fenntart és megsemmisít. Ha fizikai szemmel szemlélitek a világot, a különbözőségeket látjátok. Ám valójában minden Szeretet. A Szeretet változatlan. Fel kell töltekeznetek vele. Ha követitek a Szeretet elvét, minden lelkigyakorlat gyümölcsöt terem.
Az emberek Istent különböző neveken szólítják: Ráma, Krishna, Jézus, Allah és így tovább. Ám az összes név egyetlen Istenre vonatkozik. Ha Allahnak hívjátok, Ő válaszol. Ha Jézusnak, Zarathusztrának vagy Rámának nevezitek, akkor is Ő felel. E neveket az ember adta az Úrnak. Ő nem ezekkel születik. A Szeretet Isten eredeti neve. Bármely szótárban megnézhetitek: Szeretet egy van, nincs kettő. Az embernek fizikai szinten különböző kapcsolatai lehetnek. Van, akit a férjeteknek tekintetek, más valakit a fiatoknak és megint mást a lányotoknak. Ezek mind fizikai és világi kapcsolatok. Ki hozta létre ezeket? Csakis ti. Mivel ti alakítottátok ki őket, változnak.
Ám a Szeretet állandó. Ezzel a Szeretettel ismételhetitek Ráma, Krishna, Govinda, Narayana, Jézus és Allah nevét. E nevek mind egy és ugyanazon Istenséghez tartoznak. Az őrölt rizsből különböző ételeket lehet készíteni, pl. dószát, idlit vagy mást. A rizst cukorral keverve, édes pudingot (payasam) készíthetünk. A rizs mindegyik ételben egy és ugyanaz. Hasonlóan, minden teremtményben egy Isten van jelen, mely a Szeretet maga. Végezzetek minden munkát Szeretettel!
Tovább »»»
| Chinna Katha tanmese |
Isten mindenkiben... |
Karácsonyi üzenet |
| Lap tetejére |
Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe |
|