Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– CHINNA KATHA –

A rendező és a színészek
Egyszer egy falu lakosai úgy döntöttek, hogy a falujukban előadják „Harishchandra” színjátékát. Az előadás időpontját dobszó kíséretében hírdették ki. Végül elérkezett az előadás napja és a színészek elkezdték eljátszani a darabot.
A drámában elérkezett az a jelenet, amikor Chandramati-nak (aki az anya szerepét játszotta) sírnia kellett Lohitasva (aki fiú szerepét alakította) halálakor, akit kígyómarás ért. De a falu két pártból állt. Az a személy, aki Chandramati szerepét játszotta, tiltakozott az ellen, hogy sírjon, mivel ő az egyik csoporthoz tartozott. Míg aki Lohitasva szerepét játszotta, a másik csoport tagja volt. Még a rendező kérése sem hatotta meg a színészt. A színházban kiabálás és veszekedés uralkodott el, és a nézők nagy lármát csapva távoztak. A dráma káoszba fulladt.
Mi történt itt? A színészek nem tudtak azonosulni az általuk alakított szereplőkkel, mert nem felejtették el saját személyazonosságukat. Megfeledkeztek arról a szerepről, amit a drámában számukra kiosztottak. Hasonlóképpen, a világ e színjátékában mi mind színészek vagyunk. Ebben a darabban minden színésznek lelkiismeretesen kellene eljátszania a szerepét, melyet Isten – aki e világi színdarab rendezője – osztott ki rájuk. Máskülönben az életünk kaotikussá válik.
A világ színpada tele van szereplőkkel. Az Úr, a Rendező mindenkire külön szerepet osztott ki. Mindenkinek meg kell tanulnia saját szerepét tökéletesen eljátszani! Ez csak akkor történhet meg, ha a Rendező minden egyes utasítását szó szerint betartjuk.
Forrás: Sanathana Sarathi
Chinna Katha tanmese
A szeretet a legnagyobb érték
Bhajanok békét...
|