Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – AZ EGYSÉG ELVÉNEK MEGÉRTÉSE –

  – Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
a Shivarathri ünnepségen hangzott el
Prashanti Nilayam, Sai Kulwant Csarnok 2008. március 6. –




Az emberek rengeteg nehézségnek és szenvedésnek teszik ki magukat a pénzszerzésért. Ezért akár még tisztességtelen eszközökhöz is folyamodnak. Az egójuk és elméjük nyugtalansága is fokozza szenvedésüket. Amíg a világra ez az állapot jellemző, az ember nem kerülheti el a szenvedést. A békét és gazdagságot csak akkor nyerheti el, ha szavaival az igazságot hirdeti, és elméjét Szeretet tölti el. Zavart, csapongó elmével senki sem tehet szert Isteni látásmódra.

(Telugu vers)

Szeretet Megtestesülései!
MANAPSÁG az egész világ a pénz körül forog. A diáktól kezdve az érzéketlen kereskedőig, mindenki a pénz után fut. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az egyik ember jobban vágyódik a pénz után, mint a másik. Ám a pénzt mindenki az élet alfájának és omegájának tartja. Az emberek sok szenvedést vállalnak a pénz kedvéért, de senki sem hajlandó nehézségeket vállalni Isten kedvéért. Isten mindenkit megoltalmaz. Az embernek bármennyi pénze lehet, azonban Isten nélkül az élet semmit sem ér. Mégis ritka az olyan ember, aki élete során Istent tekinti a legfontosabbnak. Még kevesebben vannak azok, akiknek a gondolataik Istenre irányulnak.

Szeretet formájában Isten mindenkiben jelen van

Ezért kezdtünk el bhajanokat énekelni. Bér néhányan a bhajan éneklést követően is a helytelen utat választják, az emberek többségükben az Istent dicsőítő énekek segítségével, Istenen elmélkednek. Sokféle hullám keletkezhet az óceán felszínén, de mindegyiküket ugyanaz a víz alkotja. Hasonlóképpen, az emberek sokféle képpen gondolkozhatnak, de egyazon Isten van jelen mindenkiben. Sokféle élőlény létezik, de ugyanaz az Atmikus – Lélek– alapelv hatja át mindegyiket. „Ekatma Sarva Bhutantaratma – Egy Lélek (Atma) lakozik mindenkiben”. „Ekam Sath Viprah Bahudha Vadanti – Egy Igazság van, de a bölcs különböző névvel illeti”. Valójában azok az igaz hívek, akik kitartanak ezen Igazság mellett. A Védák eszenciája ezen az alapigazságon nyugszik. Ám manapság nem találni olyan embereket, akik értik ezt az Igazságot. Soha ne pártoljatok el az Igazságtól! Amikor az Igazság és az Erkölcsösség megnyilvánul, megtapasztalhatjuk a Békét és Szeretetet. Mindennek az Igazság az alapja. Sathyameva Adviteeyam Brahma – Az Igazság Isten (Brahman), amely egy, és oszthatatlan”. Az Igazság Szeretet formájában testesül meg.

Szeretet Megtestesülései!
A Szeretet nem kívülről jön. Mindenki szívében benne lakozik. Az ember nem tud létezni Szeretet nélkül. A Szeretetnek sok formája van, például férj - feleség; anya - gyermek és a barátok közötti Szeretet. A különböző formák ellenére a Szeretet mindig ugyanaz. Ha valaki egyszer megkérdezi tőletek, hol van Isten, válaszoljátok azt, hogy Szeretet formájában Isten mindenki szívében jelen van. Ez a Szeretet maga az Egység elve. Az nevezhető valódi életnek, amelyben a Szeretet Alapelvét figyelembe veszik. A Szeretet elve nélkül egyáltalán nem beszélhetünk igazi életről. A Szeretet minden más értéket magába foglal. Vegyünk egy egyszerű példát. Néhány nappal ezelőtt, Shourie elhagyta a földi létet. Sokan vettek részt a temetési szertartáson. Amikor hamvasztásra került sor, a testét felépítő öt elem újraegyesült eredeti forrásukkal – a föld a földdel, a tűz a tűzzel, a levegő a levegővel és így tovább. Mi maradt végül? Csak egy maroknyi hamu! Ám a benne létező Atmikus elv folytatta Isteni útját. Istenben (Brahman) minden benne rejlik. Isten (Brahman) egy, és oszthatatlan. Ezért, ha valaki a neveteket kérdezi, válaszoljátok azt, „Én Isten (Brahman) vagyok, – Aham Brahmasmi; nincs más nevem.” Az emberek sokféle névvel illetik Istent, mint például Ráma, Krishna, Govinda, Narayana, de Isten (Brahman) mindig egy. „ Brahma Sathyam Jagan-mithya – Csak Isten (Brahman) az egyedüli valóság, a világ nem valós”. Az emberek sokféle nevet adnak Istennek. Tetszés szerint választják e neveket. Az anya is elnevezi gyermekeit és azon a néven szólítja őket. Hasonlóképpen, ebben a világban az embereket is különböző neveken szólítjuk. Azonban Istennek csak egy neve létezik, és ez a név Brahman. Az, aki megérti Brahman elvét, maga is Brahmanná válik. Isten minden egyes neve - Rama, Krishna, Govinda, Narayana - Brahmanhoz tartozik. Mostantól fogva ne tulajdonítsatok túl nagy jelentőséget a neveknek. Az Igazság (Sathya), Helyes cselekedet vagy Erkölcs (Dharma), Béke (Santhi), Szeretet (Prema) Isteni alapelvek.

Ha kitartunk ezen Isteni alapelvek mellett, közel kerülhetünk Istenhez. Elmélkedjetek Isten (Brahman) bármely nevén, és tapasztaljátok meg, hogy Ő mindenkiben jelen van. Bármily névvel azonosítunk másokat, Brahman mindenkiben egyszerre jelen van, mivel Ő mindenütt jelenlévő. Bármerre is nézünk, csak Brahmant láthatjuk. Brahman az egyetlen valóság. Ezért mindig rajta elmélkedjünk. Mindenki képes a „Namah Sivaya,… Namah Sivaya,… Namah Sivaya” mantra éneklésére. Isten (Brahman) alapelve benne rejlik ebben a szent Panchakshari mantrában.

Egy hónapja láttam Iswarammát és Pedda Venkama Rajut. Akkor is megjelentek előttem, amikor a Sai Kulwant Csarnokba jöttem. Még Satyajit is észrevette őket, aki a szobámban alszik. Mindketten sárga színű ruhát viseltek. A sárga szín Brahman alapelvét jelképezi. Ma materializálni akartam egy sárga színű lingamot. Azonban, ahogy a csarnok felé közeledtem, minden diák, a hívők és az ashram lakói így fohászkodtak: „Swami! Nem szükséges ma lingamot teremtened, mert nem tudjuk elviselni azt a fájdalmat, amin ilyenkor keresztülmész. Mi csupán áldott Isteni formádat szeretnénk látni.” Szívem teljesen tiszta. Bármit akarok, az megtörténik. A világi emberek szíve mindig ingadozik. Azonban Sai szíve szilárd és változatlan. Hogyan is következhetne be bármilyen változás az Igazság alapelvében? Senki sem értheti meg az Igazság örökérvényű alapelvét. Volt egyszer egy jógi, aki megfeszített munka árán a Védák és más szentírások mesterévé vált. Amikor megkérdezték tőle, mit tanult, azt felelte, értelmezte a Védákat, és Puránákat (mitológiai szövegek) és más szentiratokat. Ám mi is az a forma, melyből minden szentirat származik? Mindegyik az „Igéből” ered. Milyen formája van az ősi „Igének”? Ez a Pranava, másképpen az OM. Isten a hangokban testesül meg. Az energia minden más formája ebből származik. Ahogyan Shiva kozmikus táncában a Damaruka hangja magában foglalja az összes többi hangszer hangját. Létezik egy dal, amely leírja Shiva kozmikus táncát. Shiva olyan formát ölt kozmikus tánca közben, amelyre csakis az Istenség képes. Sosem szabad megfeledkeznünk az Isteni formáról.

Az Úr Siva örömmámorban úszik,
Parameswara, Sambasiva is örömmámorban úsznak.
Csak járják és járják a Tandava táncot,
Melyet Narada bölcs kísér Tanpurán
Az Úr kócos hajfürtjei fényesen csillognak.
Szigonyát forgatva, Shiva csak táncol
Tadhim, Tadhim, Tadhim Tadhimitaka.
Az Úr Shiva ...
Saraswati Istennő Vinán játszik,
Indra a furulyáját fújja,
Az Úr Vishnu a Mridangázik,
Dhimi Dhimi Dhimi Dhimitaka.
Az Úr Shiva ...
A Gangesz átfolyik kócos hajfürtjein.
Harmadik szeme a homlokán tündöklően ragyog.
Akár a gyöngyöző és csillogó kristály fűzér,
Shiva a Tandava táncot járja.


(Telugu vers)

Az embernek emlékeznie kell Isteni szüleire!

Parvati és Iswara kozmikus tánca a legelbűvölőbb. Senki más nem képes ezt így előadni. Parvati és Iswara a világon minden ember Isteni szülője. Minden szenvedéstől megszabadulunk, ha csakis rájuk emlékezünk. Azonban manapság senki sem emlékszik rájuk. Hogyan is részesülhetnének így védelemben az emberek? Egy alkalommal, amikor Shiva és Parvati az égbolton repültek, megpillantottak egy embert, aki maga alatt vágta a fa ágát. Mivel közel állt ahhoz, hogy leessen, Parvati Shivához imádkozott, hogy megmentse: „Ó Uram! Kérlek, mentsd meg ezt az embert, amikor a földre zuhan.” Azonban Shiva így válaszolt Parvatinak: „Te vetted őt észre először. Te vagy az, aki meglátta, hogy bele fog halni, ha a földre zuhan. A te felelősséged, hogy megmentsd őt.” Ekkor Parvati a következőt mondta: „Édes Uram, amikor valaki a földre esik, vagy az „Amma” (anya), vagy az „Appa” (apa) szót ejti ki. Ha ez az ember az Ammát mondja ki, akkor én mentem meg őt, de ha az Appát mondja ki, akkor te mented meg.” Iswara elfogadta a javaslatot. Amikor az ág eltörött, Shiva és Parvati odasiettek, hogy megmentsék az embert. Azonban zuhanás közben, ez az ember egyik szót sem ejtette ki, csak az Ayyo (jaj) szót kiáltotta. Shiva és Parvati is arra vártak, hogy megmenthessék az embert, de az egyiküket sem hívta. A történet tanulsága az, hogy a szüleinkre mindig emlékeznünk kell. Aki még a nehézségek idején sem gondol a szüleire, igazán esztelen. Úr Iswara és Parvati Anya az univerzális szüleink. Ha valaki folyamatosan rájuk gondol, nem fog szenvedéssel és nehézségekkel szembenézni. Sajnos, manapság az emberek nem gondolnak szüleikre. Ez az oka annak, hogy nem részesülnek védelemben. Amikor eljön a vég, vagy Isteni Anyánkra, vagy Isteni Apánkra kellene gondolnunk. Azok, akik az Isteni szülőkre gondolnak, valóban áldott emberek. Minek is beszélünk itt az Isteni Atyáról, vagy Anyáról, amikor az emberek a saját szüleikre sem gondolnak! Miért szükséges az édesanyára gondolni? Az édesanya az, aki kilenc hónapig méhében hord és életet ad nekünk. Ő az, aki minden nehézség ellenére felnevel minket. Az, aki nem gondol hálával édesanyjára, bolond ember. Hasonlóan, az édesapa is sok nehézségen megy keresztül, hogy iskoláztasson és felneveljen benneteket. Van-e lehetőségetek az életben az előmenetelre nevelés és tanulás nélkül? A jövőben mindenkinek emlékeznie kell a szüleire! Mindegy, hogy másokra gondoltok-e vagy sem, de a szüleitekre gondolnotok kell!

Sivarathri üzenete

Ennek a testnek Iswaramma az édesanyja. Az „Iswaramma” szó jelentése Isten anyja, (Iswara anyja). Az Istenség történetében, Iswaramma Anya az Isteni Anyaságot példázza. Ennél azonban jóval többet jelent. E test édesapja, Pedda Venkama Raju, a hét hegy urát jelképezi. Jelenleg, mindketten a mennyekben (vaikuntha) lakoznak. Swami, Parvati és Iswara együttes inkarnációja. A három Sai Avatár közül az első Shirdi Sai volt, a második Parthi Sai, és a harmadik Prema Sai lesz. Prema Sai megvalósítja az emberiség teljes egységét. A Szeretet a világ egyesítő ereje. Jelenleg nincs egység a világban, mindenhol csak különbségeket látunk. A teljes Egység csak akkor következik be, amikor a Szeretet megnyilvánul az emberek szívében. Akkor mindenki eggyé olvad. Egység lesz a kasztok, kultúrák és az országok között. Ha valaki megkérdezi tőletek, honnan jöttetek, ne azt válaszoljátok, hogy a karnatakai Mysore-ból, Andhra Pradesh-ből vagy Tamil Naduból. Feleljétek azt, hogy Bharatból (Indiából) jöttetek! Büszkén jelentsétek ki: „Az én hazám Bharat.” Az igazság az, hogy Bharat mindenki otthona. Amikor Kelet – Afrikában jártam, Idi Amin megkérdezte tőlem, honnan jöttem. Nem azt válaszoltam, hogy Karnatakából, vagy Andhra Pradeshből jöttem. Azt feleltem: „Bharatból érkeztem”. Ha mindenki elmélyíti a hazája iránti nemes érzéseit, az egész ország felvirágzik. Hamarosan egész India egységessé válik és a eltűnnek a különbségek. Fontos a kaszt, kultúra és az ország egysége. Ha ez a három egységbe kerül, akkor mindannyian testvérként, egységben élnünk majd. Bharat történelme jól példázza az egység szellemét. A Ramayana történetében, Kausalya és Kaikeyi megosztották édességüket Yajnával és Sumitrával, amikor a puding rájuk eső részét elvitte egy sas. Míg Kausalya Rámának, Kaikeyi pedig Bharatanak adott életet, addig Sumitra Lakshmanát és Satrughat hozta napvilágra, azt a két gyermeket, akik később idősebb bátyjukat, Rámát és Bharatát szolgálták. Tehát, Dasaratha mindhárom felesége és négy fia a Szeretet és Egység legmagasztosabb példáját állították a világ számára. A Ramayanában lefektetett nemes hagyományokkal összhangban, nekünk is mindig meg kell őriznünk az egységet, az erkölcsöt és a spiritualitást! Sumitra neve azt fejezi ki, hogy kivétel nélkül mindenkihez igaz barátság fűzte, és maga volt az erkölcsösség mintaképe. Sita másik neve, Vaidehi, melynek jelentése; Videha leánya, aki felülmúlta a testtudatosságot. A Ramayana, a Mahabharata, a Bhagavata és más szentiratok, kimagasló értékekkel rendelkező személyek neveit említik. Hasonlóképpen, Istent is különböző neveken szólítjuk meg, mely nevek mind mély belső tartalommal bírnak. E test neve Sathya Sai. Ám ennek is van egy mélyebb értelme és jelentése: Az, Aki az Igazságra támaszkodik (Sathya Shayee). Ezért, mindannyiunknak egységet kell alkotnunk. Az emberek beszélhetnek különböző nyelveket, az oktatás különböző területein tanulhatnak, de mindenkinek az egy nemzet, egy kaszt és egy kultúra alapelvei szerint kell élnie. A jelenlegi faji, nyelvi és kulturális különbségek az emberek közötti megosztottságából fakadnak. Sivarathri üzenete: Bharat egysége valósuljon meg az egész országban.

Szeretet Megtestesülései!
Bármerre is jártok, büszkén mondjátok, hogy Indiához tartoztok, az indiai kultúrát őrzitek, és ennek az országnak a nyelvét beszélitek. Csodálatos lenne, ha megértenétek az Egység alapelvét, elmélyítenétek a hiteteket benne, és ennek tudatában élnétek életeteket! A kaszt, kultúra és az ország közötti Egységnek meg kell valósulnia. Az ország csak ekkor tudja elérni a kívánt fejlődést. A „Bharat” név két szótagból áll – „Bha” és „rat”. „Bha” jelentése Isten, a „rat” jelentése pedig Szeretet. Ezért Bharat az az ország, ahol az emberek szeretik Istent. Értsétek meg ezt az Igazságot, és őrizzétek jól szívetekben! (Bhagavan elénekelte a „Hari Bhajan Bina ... bhajant”) Ha bárki részesülni szeretne a Békéből, vegyen részt a bhajan énekléseken. Csak a bhajanok éneklése által tehetünk szert lelki Békére.

Csak egyetlen út maradt számunkra, hogy elménket befelé irányítva megtaláljuk a valódi és örökérvényű Alapelvet, azt a legfelsőbb forrást, melynek segítségével elérhetjük a földön a valódi Boldogságot és Békét.Ez az Alapelv Isten, Aki valójában mindannyiunk szívében benne lakozik. - Baba

Lap tetejére   Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe  


Shivarathri 2008/1   Shivarathri 2008/2