Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – RÁMA NEVE LEGYEN OLYAN AKÁR A LÉLEGZETETEK –

  – Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
a Tamil Újév napján.
Prashanti Nilayam, Sai Kulwant Csarnok 2008. április 18. –

A föld, melynek fiai hírét messze földön mindenki ismeri,
A föld, melynek hősei felvették a harcot a megszálló erőkkel és kivívták a szabadságot, E híres föld, melynek bölcs és tudós gyermekeit világszerte magasztalják,
A szentek, költők és Isteni énekesek hazája,
Ó India (Bharat) gyermekei, haladjatok tovább, őrizzétek meg örökségeteket
és legyetek méltók dicsőséges múltatokhoz.

(Telugu vers)

Lehetetlen leírni e föld (Bharat) dicsőségét és nagyságát. Rengeteg jómodú ember és kiváló vezető létezik manapság. Azonban mi hasznuk van, ha nem képesek magszabadulni az irigységtől, hogy életüket a rászorulók megsegítésére áldozzák? E szent föld szülötteinek életüket a szegények és szükséget szenvedők szolgálatába kellállítaniuk.

Fejlesszetek önbizalmat!

Az imént egy orvos és egy ügyvéd tartott beszédet Swami küldetéséről. Ám mondanivalójuk inkább világi dolgokról szólt, mint a spiritualitásról. Az ember mindféle képesítést szerezhet, azonban spirituális tudás nélkül mindez hasznavehetetlen. Manapság az emberek mindennel rendelkeznek, kivéve az önbizalmat. Az önbizalom szóban az „ön” az „Én”-re utal. Mi az „Én” jelentése? Ezt fizikai szemünkel nem láthatjuk, fülünkel nem hallhatjuk meg és fizikai szinten nem érthetjük meg. Ez az „Én” a Tudatosság erejének (Chaitanya Shakti) formájában van jelen, mely Isteni, és mindent átható. A világegyetemben minden élőlény Isten teremtménye. E világon nem létezik senki és semmi, aki és ami ne lenne Isteni. Az emberek a különbözőségeket látják egymásban. Ez óriási hiba. Minden egy. „Ekam Sath Viprah Bahudha Vadanti – Egy Igazság van, de a bölcsek különféle neveken utalnak rá”. Nincsen két valóság ezen a világon. „Sarvatah Panipadam Tat Sarvathokshi Siromukham, Sarvatah Sruthimalloke Sarvamavruthya Tishthati – Isten számtalan kézzel, lábbal, szemmel, fejjel, szájjal és füllel van jelen mindenhol, és áthatja az egész univerzumot”. Nincs olyan teremtmény, amelyben Isten ne lenne jelen. Az Istenség mindent áthat.

Senkinek sincs joga azt mondani, hogy ez Isteni, az pedig nem. Isten még a nehézségekben, bánatban és bajban is jelen van. Bár a képességünk megvan arra, hogy megértsük ezt az Isteni erőt, sajnos meg sem próbáljuk használni. Ha megfigyeljük a körlöttünk lévő természetet, hatalmas földterületeket és számos olyan folyót láthatunk, mint a Yamuna, Ganga, Pinakini, Cauveri, Tungabhadra, Godavari, Saraswati stb. Noha óriási földterületekkel és sok folyóval rendelkezünk, mégis élelmiszerhiánnyal küzdünk. Mi ennek az oka? Az, hogy az ember nem használja megfelelően belső erejét és képességeit. Ehelyett visszaél hatalmával, és elpazarolja intelligenciáját. Ha törekvéseit a helyes irányba terelné, mindent elérhetne. Higgyetek abban, hogy e világon minden az Istenség egy-egy aspektusa. Rajta kívül nem létezik más. Csak az Egy létezik, mely oszthatatlan. Nem vagyunk képesek megérteni ezt az Igazságot, ezért számtalan téveszmétől szenvedünk. Készek vagyunk elhinni, amit mások a könyveikben leírnak, de senki sem mer hinni saját magában. Az emberek számtalan dologban bíznak, kivéve önmagukban. Mi haszna van, ha mindefélével rendelkezünk, csak önbizalommal nem? Ha van önbizalmunk, mindent elérhetünk; semmi sincs ezen a világon, amit véghez ne vihetnénk. Törekednünk kell rá, hogy felismerjük az Én alapelvét, mely Isteni, és örökkévaló. Azonban az ember manapság nem tesz erőfeszítéseket, hogy megismerje önmagát.

Amikor személyazonosságáról kérdezünk valakit, a szülei által kapott nevét használja. Ha ugyanezt a kérdést feltesszük Istennek, Ő azt fogja felelni, „Aham Brahmasmi–Én Isten (Brahman) vagyok”. Mivel képtelenek vagyunk felismerni ezt az igazságot, rossz úton járunk, és összezavarodunk. Nem teszünk erőfeszítéseket azért, amit igazán meg kellene ismernünk. Másrészt azt próbáljuk megismerni, amit érzékeinkkel lehetetlen. Lehetséges-e megismerni a mindent átható Istenséget? Nem, ez lehetetlen. Bármi történik is, tekintsétek azt Isten akaratának. Minden különbözőség az „én” és az „enyém” érzésből keletkezik. Valójában ti és én közöttem nincs különbség. Ti és én egy vagyunk (hangos taps). Ne gondoljátok azt, hogy Isten tőletek elkülönülten, egy bizonyos helyen létezik. Gondoljatok arra, hogy Isten vagytok, és nem a test. A test olyan, mint egy vízbuborék. Az elme, akár egy őrült majom. Az értelem ingadozik. Ezért ti sem a test, sem az elme, sem az értelem nem vagytok. Ti, ti vagytok. Tegyétek meg a megfelelő erőfeszítéseket ezen Igazság felismeréséhez.

Dasaratha mindig kitartott az Igazság mellett
Holnap Ráma Navami napja lesz. Ezen a napon született Ráma. Létezik erről egy történet. A Tréta korban Dasaratha király uralkodott Ayodhya-ban. Elvette feleségül Kausalya-t, aki Kosala király leánya volt. Az asszony nemsokára leánygyermeknek adott életet, akit Santha-nak nevezett el. Ám Dasaratha elégedetlen volt a leányutóddal, mivel fiút szeretett volna. Ezért a leányt egy barátja vette magához. Mivel a király utód nélkül maradt, egy másik feleséget szeretett volna nőül venni. Az akkori uralkodói szokás szerint ehhez engedélyt kellett kérnie első feleségétől. Ezért Dasharata odament Kausalyahoz, és azt mondta neki, „Azon gondolkozom, hogy újra megnősülök.” Az asszony így felelt, „Persze, tégy belátásod szerint.” Kausalya engedélyét követően a király fiúutód reményében feleségül vette Sumitrát. Azonban ő sem szült neki fiút. Dasharata király kétségbe esett. Ekkor fülébe jutott a hír, hogy Kekaya királynak van egy gyönyörű leánya, Kaikeyi.

Felkereste Kekaya királyt, és elmondta neki, hogy bár van már két felesége, szeretné a lányát elvenni feleségül. Mindig megmondta az igazat. „Sathyannasti Paro Dharma – Az Igazsághoz való ragaszkodásnál nincs nagyszerűbb Dharma.” Soha nem hazudott. Részletesen elmesélt mindent Kekaya királynak. Ekkor a király azt mondta, „Van már két feleséged, akik gyermektelenek. Most szeretnél egy harmadik feleséget. Leányomat azzal a feltétellel adom hozzád, ha leendő fia lesz a trónörökös.” Dasaratha elfogadta a feltételt. Így a mennyegzőt megülték. Miután Kaikeyi sem szült fiút, a király úgy határozott, hogy pártfogóinak tanácsára bemutatja a Putrakameshti szertartást. Rishyasringa bölcs feleségével, Santhaval Ayodhyaba utazott, hogy levezesse a szertartást. Amikor mantrák ismétlésével bemutatták a szent tűzáldozatot, egy fénylő lángcsóva vált ki a tűzből és édes puddinggal (payasam) teli kelyhet adott át Dasaratha királynak, majd meghagyta, hogy a puddingot egyenlően ossza szét feleségei között. A király szétosztotta a hercegnők között az áldott ételt. Kausalya és Kaikeyi saját részét az imaszobájába tette. Mindegyikük boldogan gondolt arra, hogy az ő fia lesz majd Ayodhya leendő királya. Kaikeyi azon elmélkedett, hogy Dasaratha a házasságkötés előtt apjának tett ígéret szerint az ő fiát fogja megkoronázni. Kausalya pedig azt gondolta, első feleségként az ő fiát illeti meg a trón. Sumitrának nem volt ilyen kívánsága. Maga volt az erénység mintaképe. A Su-mitra név maga is azt jelenti, hogy mindenki barátja. Azonban hirtelen egy sas elragadta kelyhét és magával vitte egy hegy tetejére. Anjana Devi megtalálta a tálat és magához vette a szentelt ételt. Ezután teherbe esett és életet adott Hanumannak.

Ráma és Lakshmana, Bharata és Satrughna közötti Szeretet kötelék

Sumitra futva ment Kausalya-hoz és Kaikeyi-hez, hogy elmondja mi történt. Sumitra megsegítésére Kausalya és Kaikeyi megosztotta vele saját puddingját. Mindkét asszony megfelezte saját adagját Sumitrával. Ezt követően Kausalya életet adott Rámának, Kaikeyi Bharatának, Sumitra pedig Lakshmanának és Satrughnának. Kausalya és Kaikeyi tehát egy-egy fiút szült, míg Sumitra kettőt. Ha azt kérdezzük, miért történhetett mindez, könnyen megtalálhatjuk rá a választ. Míg Kausalya és Kaikeyi fiai boldogan játszadoztak a bölcsőben, addig Sumitra fiai állandóan sírtak és visszautasították az anyatejet. Sumitra tanácstalan volt, mert nem tudta fiai miért sírnak, pedig mindenféle szertartást, mantrát és tantrát kipróbált, hogy elégedetté tegye őket. Végül a bölcs Vasishthához fordult segítségéért. A bölcs behunyta szemeit: tisztánlátóként képes volt meglátni az igazságot. Azt mondta Sumitrának, „Kausalya szentelt étele által adtál életet Lakshmanának, aki Ráma része (amsa). Hasonlóképpen attól, hogy Kaikeyi puddingját magadhoz vetted, született meg fiad, Satrughna. Ő Bharata része. Tedd Lakshmanát Ráma oldalára, míg Satrughnát Bharata oldalára. Ekkor mindketten megnyugodnak.” Sumitra Vasishtha tanácsát követve így is tett, mire fiai nyomban megnyugodtak és boldogan játszadoztak bölcsőikben. Ez volt Ráma és Lakshmana, Bharata és Satrughna bensőséges kapcsolatának titka. Mivel Sumitra fiai, Lakshmana és Satrughna mindig Rámával és Bharatával volt együtt, Sumitrának nem sok tennivalója volt. Időnként elment Kausalyahoz és Kaikeyihez, hogy megnézze fiai hogyan játszanak idősebb testvéreikkel. Dasaratha fiai így szeretetteljes és boldog környezetben cseperedtek fel. Sumitra nagyon boldog volt, mert úgy gondolta, ha gyermekei felnőnek, Rámát és Lakshmanát szolgálhatják majd. Ráma, Lakshmana, Bharata és Satrughna hősies ifjak módjára serdültek fel, szerető szüleik és a bölcs Vasishtha szárnyai alatt. Amikor Ráma és Lakshmana elment a bölcs Viswamitrával, hogy megóvják a szertartást a démonoktól, a bölcs elvitte őket Janaka király udvarába, ahol vőlegényválasztási ceremóniát tartottak. Mivel Ráma teljesítette a feltételt és felhúzta Siva íjját, elnyerte Sita kezét. Ráma és Sita mennyegzőjének hallatára Mithila egész népe örömmámorban úszott. Az emberek örömteli dalokat énekeltek és mindenkit meghívtak a pár esküvőjére.

Mindenkit szeretettel meghívunk Ráma esküvőjére,
hogy tanúja lehessen ezen örömteli eseménynek!
Immáron sokan díszes ruhát öltve gyülekeznek.
A hölgyek csodás és csillogó nyakékekkel ékesítették magukat
Ráma beköti fejét a gyönyörű Sitának.
Ó, mily csodálatos házasság ez!

(Telugu dal)

A hölgyek, akik az esküvőre érkeztek, örömteli dalokat énekeltek:
Gyertek, nézzétek meg Ráma és Sita esküvőjét,
Őket látni mily hatalmas kegy.
Áldottak, kik láthaják e frigyet.
Ó, mindenki jöjjön el és legyen szemtanúja e szent házasságnak!

(Telugu dal)

A házasságot követően, ahogy a násznép Ayodhya felé tartott, furcsa hangokra lettek figyelmesek. Egyszer csak hirtelen a bölcs Parasurama jelent meg előttük és azt kiálltotta, „Ki az, aki eltörte Siva íjját?” „Én vagyok az”, felelte Ráma. „Ha valóban te vagy az, lássuk csak, vajon képes vagy-e eltörni az én íjjamat is”, és azzal átadta íjját Rámának. Ráma puszta bal kezével összetörte azt. Ezt látva Parasurama hódoltát fejezte ki Rámának és megáldotta két Isteni képességgel (kala). Ráma, aki maga is tizenkét Isteni képesség (kala) birtokában volt, csakúgy ragyogott a testvéreitől és Parasurámától kapott további két-két Isteni képességtől. Így sugárzott Ráma a Kozmikus Létezés tizenhat Isteni képességével megáldottan. Parasurama áldozatával Ráma ereje kiteljesedett.

Ráma tartotta magát apja szavához

Ahogy Dasaratha öregedni kezdett, úgy érezte, itt az idő megkoronázni egyik fiát, hogy a királyság felett uralkodjon. Mivel Ráma volt a legidősebb fiú, és rendelkezett minden olyan tulajdonsággal, amely a királyság méltó uralkodójává tette volna, a király úgy gondolta, őt koronázza meg. A nép ezt a hírt kirörő örömmel fogadta, mert az emberek úgy gondolták, hogy Ráma a legalkalmasabb arra, hogy a birodalom királyává váljon. Amikor Manthara meghallotta a hírt, Kaikeyihez ment és emlékeztette őt Dasharata ígéretére. Azt javasolta neki, kérje meg a királyt, hogy Bharatát tegye meg királlyá, és Rámát száműzze az erdőbe tizennégy évre. Bár Kaikeyi jobban szerette Rámát saját fiánál, Manthara gonoszsága megfertőzte elméjét. Levette ékszereit, és dühösen a szobájába vonult. Dasharata bement hozzá és haragjának okát tudakolta. Amikor Kaikeyi számonkérte tőle a korábban neki tett két ígéretet, a király nagyon elkeseredett. Különösen akkor tört rá a szomorúság, amikor Kaikeyi előhozakodott azzal, hogy Ráma vonuljon az erdőbe tizennégy évig tartó száműzetésbe. Ráma viszont azonnal beleegyezett a száműzetésbe, hogy tartsa magát apja Kaikeyinek tett ígéretéhez. Ám Lakshmana ennek hallatán szörnyű haragra gerjedt. Dühkitörése odáig terjedt, hogy nem riadt volna vissza Kaikeyi és Manthara elpusztításától sem. Ráma csitítva őt azt mondta, legfőbb kötelességük az, hogy kövessék apjuk parancsát, és ne szegüljenek ellen annak.

Kaikeyi azt követelte, Ráma azonnal vonuljon el az erdőbe. Lakshmana és Sita úgy döntöttek, követik Rámát. Lakshmana Sumitra engedélyét és áldását kérte, hogy Rámát szolgálhassa az erdőben. Az asszony nagyon boldog volt, hogy fia Rámával tart. Aztán Lakshmana feleségéhez, Urmilához ment, aki éppen szobájában festett. Az asszony nagyon jó festő volt. Lakshmana megkérdezte, mit fest, mire felesége azt felelte, hogy Ráma megkoronázását. Ezt hallván Lakshmana elmondta neki, hogy Rámát nem koronázzák meg, sőt száműzetésbe vonul tizenégy évre az erdőbe. Elmondta neki azt is, hogy követi őt a száműzetésbe. Urmila csodálta férje nemes vágyát, hogy Rámát szeretné szolgálni, ezért azt mondta, „Úgy óvd Rámát és Sitát, ahogyan a szemhéj a szemet. Oly sokat jelentenek számodra. Tekintsd őket atyádnak és anyádnak. Soha ne légy rest szolgálni őket. Soha, még egy pillanatra se gondolj rám ezen tizennégy év alatt. Legyen Sita és Ráma legelső helyen elmédben.” Miután kimondta e szavakat, hódolatát fejezte ki férjének.

Sita, Rama és Lakshmana szekérrel indultak útnak a rengetegbe. Dasharata a szekér után szaladt és így kérlelte fiát, „Ó Ráma! Maradj még egy kicsit. Hadd vessek még egy pillantást rád. Bár tudom, nem állíthatlak meg.” Az elválás fájdalma elviselhetetlen volt a király számára. Képtelen volt enni, és vizet sem volt hajlandó magához venni. Mindig csak azt ismételte, „Ráma, Ráma, Ráma…” Ráma nevét ismételve végül elhagyta földi testét. Mindezen történések mögött egyetlen ok húzódott meg, mely a következő volt.

Dasharata gyakran járt az erdőbe vadászni. Ahogy egy forráshoz ért, zajt hallott, melyből arra következtetett, hogy ott egy vadállat iszik éppen. Nyilat lőtt ki a hang irányába. A nyíl azonban Sravana Kumart találta el, aki vizet mert a forrásból, hogy vak és magatehetetlen szüleinek szomját csillapíthassa. Ő volt egyetlen támaszuk. Amikor Dasharata felismerte mit tett, nagyon elszomorodott. A haldokló Sravana Kumar arra kérte a királyt, hogy vigye el a vizet szüleinek. Amikor a király elmondta mi történt, a szülőket vigaszthatatlan szomorúság töltötte el és megátkozták őt, hogy a fiától való távolság miatt érzett szomorúságba haljon bele. Ez az átok teljesedett be Dasharatán. A nemes emberek átkát nem lehet megváltoztatni.

Folyamatosan ismételjétek Ráma nevét

Amikor tizennégy év elteltével Ráma visszatért Ayodhyaba, az emberek kitörő örömmel fogadták és a nevét énekelték. Indiában (Bharat) sehol sem találunk olyan falut, ahol ne lenne egy Rámának emelt templom, vagy ne ismernék Ráma nevét. Bármerre nézünk, Ráma nevét hallani mindenhol. Sok ezer év elteltével is úgy ismerik és emlegetik Ráma nevét, minta csak a közelmúltban élt volna. Ráma neve mindenkit megörvendeztet. Senkit sem találtok a faluban, aki ne ismerné Ráma nevét. Nincs olyan falu, ahol ne lenne egy Rámának emelt templom. Mégha nincs is pénzük hatalmas templomot építeni, akkor is felhúznak egy lepedőt, és Ráma képét helyezik alá. Sok ezer év elteltével is ismerik Ráma nevét, és mindenhol tisztelik. Manapság még Oroszországban is ismétlik Ráma nevét. Valójában neve a világ minden szegletébe eljutott. Ráma neve minden név közül a legékesebb. Nevét mindenki könnyedén kiejtheti. Ezért bármilyen tevékenységbe kezdünk, közben folyamatosan ismételhetjük Ráma nevét. Nem elég ha csak a születésnapján emlékezünk meg róla. Amikor kiléptek házatok ajtaján, vagy épp az iskolába tartotok, folyamatosan ismételjétek Ráma nevét. Ráma neve váljon a lélegzetetekké.

Lap tetejére   Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe  

---

Chinna Katha tanmese   Ráma Neve