Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– AZ IDEÁLIS TANÍTVÁNY –
– Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
Nainital, 1961.június 24. –
Ha Arjunához hasonlóan az Úr eszményi tanítványává válunk, a Gita eloszlatja az ember téveszméjét (moha), megszünteti fájdalmát (vishada) és hozzásegíti az önismeret (smriti) fejlesztéséhez. – jegyezte meg Sathya Sai Baba a Gitáról szóló Isteni Beszédében, melyet Nailitalban (Uttarakhad) tartott 1961 június 24-én.
Swami Vidyananda, az imént tartott hindi nyelvű előadásában üdvözölt Naintialba való érkezésem alkalmából, és jellemezte e csodálatos tájat, magasztalva az itteni éghajlatot. Nos, ez esetben ez olyan, mintha kívülálló lennék, akit hivatalosan meg kell hívni és köszönteni kell. Ám én jelen vagyok azokon az összejöveteleken (satsang), ahol a Gitát tanulmányozzák. Jelen vagyok, és jelen leszek. A természet külső csodáinál többre értékelem a jellem szépségét és azt a viselkedést, amelyet a Gita állandó tanulmányozásával szeretnétek elérni. A Gita összejövetelre (satsang) azért jöttem el, hogy mindnyájatokat lássalak, és megáldjak minden olyan emberi erőfeszítést, amely az ember felemelkedését szolgálja a tanulás vagy a lelkigyakorlatok (sadhana) által. A kinyilatkoztatás szerint „Bárhol is zengjék híveim dicsőségemet, ott megjelenek – Mad Bhakta Yatra Gayanti Tatra Tishtami Narada”. Valójában, az Úr mindig és mindenhol jelen van, akár énekeltek róla, akár nem. Az éneklés által csupán megnyilvánul, mint a rádió adó-vevő, amely veszi a jelet, ha a megfelelő hullámhosszra állítják. Az elektromosság is folyamatosan áramlik, ám csak akkor lesz világosság, ha betekerik az égőt.
Isten válaszol a teljes önátadásra
A Bhagavad Gita az emberiségnek szóló szentirat, amely a spirituális tudomány titkait tiszta és egyszerű formában tárja fel. Ám csak akkor válhat az olvasók hasznára, ha legalább olyan mértékű ragaszkodás-nélküliséggel rendelkeznek, mint amilyennel Arjuna bírt, Krishnával folytatott párbeszédei idején. Ha Arjunához hasonlóan átadjátok magatokat az Úrnak, akkor érdemessé váltatok a Gita tanításainak elsajátítására, melyek által megszűnik minden fájdalmatok (vishada). A Gita gondolati szinten fog hatni rátok, amikor a ragaszkodásnélküliség és az önátadás megerősödött és teljessé vált bennetek. Másoknak mi köze van mindehhez? Milyen hasznot húzhatnak belőle? Arjuna – a kor legkiválóbb íjásza – égett a vágytól, hogy elpusztítsa a gyenge Kauravákat, akik haragra gerjesztették kíméletlen és módszeres gyűlölködésükkel, ám abban a pillanatban mégis közömbösséggel töltötte el minden olyan gondolat, amelyet korábban becsesnek tartott!
„Mi haszna van a csatamezőn megszerzett győzelemnek?” – tette fel a kérdést az ezerszeres hős! „Semmi jó nem származik abból, ha rokonainkat megöljük a csatában.” – mondta az a harcos, aki megfogadta, hogy elpusztítja a Kauravákat! „Nem kívánom a halálukat, bár ők bizonyára alig várják, hogy megöljenek engem. Le kell tennem a fegyvert; harc nélkül kell meghalnom.” – kesergett a legkiválóbb harcos (kshatriya). „Inkább koldulnék házról házra, és alamizsnán élnék.” – mondta a császári család sarja. Ám nemsokára elméje megérett a megvilágosodásra. Tudta, hogy Mestere maga az Úr. Megkérdezte hát: „Itt tapogatózok a tudatlanságban, össze vagyok zavarodva, nem tudom eldönteni mi a helyes cselekedet (Dharma), és mi a helytelen tett (Adharma).”
Felismerve tanítványi szerepét, teljes önátadással Krishna lábai elé borult. Ha bárki, bárhol elérkezik a spirituális önátadás e szintjére, választ fog kapni Krishnától, aki tanítani kezdi neki a Gitát és irányítja kocsiját szívének csatamezején.
Hagyjatok fel az illúzióval és ismerjétek meg önmagatokat!
A Gita célja, hogy eloszlassa a téveszmét (moha). Arjunát is az a tévhit kerítette hatalmába, hogy ő a cselekvő, ám igazság szerint csupán egy eszköz volt. Beszélgetésük befejeztével Krishna megkérdezte őt: „Teljes mértékben sikerült megsemmisíteni a tudatlanságból (ajnana) fakadó téveszméidet?” Krishna, jó tanárhoz illően, nagyon szeretett volna még más eszközt is bevetni, vagy tovább magyarázni, hogy a tanítvány megértse a tanítást. Ám Arjuna jó tanítvány volt. Kijelentette: „Tudatlanságom szertefoszlott.(Nashto moha) Felismerésre tettem szert.” Vajon ekkor milyen felismerésre juthatott? A Lelkét (Atma), vagyis önvalóját ismerte fel. Alapvetően a Lélek (Atma) megtestesüléseként látta meg magát, a világra és minden tárgyra pedig a káprázat (maya) következtében eltakart Lélekként (Atma) tekintett.
Egy császár, alvás közben azt álmodja, hogy ő egy koldus, aki rongyos ruhát hord, és mások ajtaja előtt szánalmasan ételmorzsákért esedezik; senki sem hallja meg jajszavát és nem bírja már tovább a fájdalmat. Hangos sírásba tör ki, ami felébreszti édesanyját.
Az édesanyja odamegy hozzá és felrázza álmából. Az édesanyjának ekkor nem kell emlékeztetnie rá, hogy: „Hallgass ide, te császár vagy, nem koldus!” Hiszen álmából felébredve már ő is tudja ezt. Amikor a káprázat eltűnik, felismerjük önvalónkat, hiszen e téveszme miatt láttuk a világot valódinak! Egy herceg, aki gyermekkorában egy erdei törzs fogságába esik, bár viselkedhet úgy, mint a törzs bármely tagja, hercegi mivoltát mégsem veszti el. Amikor kiszabadítják, tisztában van azzal, hogy ő herceg. Hasonlóképpen, Arjuna is azt mondja: „Visszakaptam az emlékezetem. (Smriti labdha) Felismerésre tettem szert. Tudom, ki vagyok. Én Te vagyok!” A Gita tanulmányozásának ilyen eredménnyel kell járnia, és az összejöveteleknek (satsang) ezt a célt kell szolgálniuk.
A Gita minden jóga-formát egységbe foglal!
Ne kápráztasson el benneteket néhány Pandit közszemlére tett képessége, mely szerint rekordidő alatt képesek elrecitálni a Gitát, lejegyzetelik az egészet egy képeslapra, vagy netán a végéről haladva elismételik, illetve elhadarják a magyarázatokat. Egyszer egy ember sétált a tengerparton, aki a hullámokkal játszadozva megmártózott a vízben, bár a lába mégsem lett vizes. Ebben semmiféle csoda nincsen. Ez történik sok tudóssal, akik belegázolnak a Gita óceánjába. Amikor Maharana megérkezik a Durbar csarnokba, s helyet foglal a trónon, a szolgálók kikiáltják és felsorolják címeit, de a mindennapos megbeszélések során a rövid megszólítást használják, így méltósága csupán kicsinyke rang. Hasonlóképpen, a Pandit is részesülhet hatalmas elismerésben mások előtt, ám saját maga és lelkiismerete előtt valójában kis ember. A valódi nagyság a spirituális fegyelmezettségen és a lelkigyakorlat (sadhana) eredményén, a vallási vezeklések (anushthana) gyakorlásán és a szilárd hiten (nishtha) múlik.
Azt mondják: Kelj fel, ébredj öntudatra, keress fel nemes lelkű embereket, tanuld meg tőlük az Istenség elérésének titkát – Uttishta, Jagrata, Prapya Varannibodhata.
Ám a cél nem a távolban található. Nem egy olyan helyen van, ahová el kell jutnotok. Ehhez csupán fel kell nyitni a szemet, fel kell lebbenteni a fátylat, fel kell ébredni az álomból és meg kell gyújtani a spirituális bölcsesség (jnana deepa) lámpását. Hogy a Gita tanulmányozása (parayana) során elérjük a kívánt eredményt, az összpontosított koncentrálás (ekagrata) elengedhetetlen. Krishna megkérdezte Arjunát: „Nehéz feladatat volt-e számodra elmédet teljesen rám összpontosítani? Tudtál-e háborítatlanul figyelni?” Azon a csatamezőn, ahol küzdöttek, rengeteg figyelemelterelő tényező volt, amelyek eltéríthették volna Arjuna összpontosított figyelmét a felbecsülhetetlen értékű tanításokról, amelyekben Krishna részesítette. Valóban csodálatra méltó, ahogyan Arjuna a két hadsereg között a kocsiban ülve megpróbálta uralni, megtisztítani elméjét minden olyan érzelemtől, amelyek a csatába menet még felette tornyosultak. Valójában ő az eszményi tanítvány. Meg kellene köszönnötök neki, amiért Krishna kinyilvánította a Bhagavad Gitát az emberiség számára. Vannak olyan emberek, akik vitatják, hogy a Gita egyik jógát fontosabbnak tartja a másiknál. Ez csupán az ő elfogult természetükről tanúskodik. A Gita gyakorlásával nem fogtok többet saját felsőbbrendű tudásotok fitogtatásaként új értelmezéseket és elméleteket gyártani. A Gita minden jóga formát egységbe foglal. Az azonban tény, ha egyszer a Gitát helyezitek életetek vezér csillagává, cselekedeteitek Karma Jógává válnak, érzéseitek a Bhakti Jógát, gondolkozásmódotok pedig a Jnana Jógát fogja visszatükrözni. Ez magától bekövetkezik. Csakis kötelességetekkel (Dharma) összhangban cselekedjetek, érzéseitekben a Szeretetet (Prema) ápoljátok, gondolataitok pedig az Igazságot (Sathya) tükrözzék vissza. Akkor ez az összejövetel (satsang) Békével (Santhi) sőt, a Legfelsőbb Békével (Prasanthi) áld meg benneteket.
„Az ima erős fegyver, amely sokkal hatékonyabb bármely bombánál. A szó hatékony eszköz, mely hegyeket tud megmozdítani. Ebben a nehéz időszakban, mindannyiótoknak mélyen és őszintén kell imádkoznia a békéért és a világ jólétéért.” – Baba
Chinna Katha tanmese
Az ideális tanítvány
A legmagasztosabb lelkigyakorlat
|