Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– Az EDUCARE révén, a velünk született erényeink megnyilvánulnak –
– Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
Guru Purnima, Prashanti Nilayam, Poorna Chandra
2008. Augusztus 6. –

Bharat (India) szent földjének igazi nagyszerűsége a béketűrésben rejlik. Minden törekvés közül az igazsághoz való ragaszkodás a leghatalmasabb. Az Anya iránt érzett szeretet az az édes érzés, mely oly jellemző erre az országra. A jellemet sokkal többre értékelik, mint magát az életet. Az emberek azonban megfeledkeztek e nagyszerű kultúra az alapvető törvényeiről, és a nyugati civilizációt utánozzák. A bharatiak (indiaiak) nincsenek tudatában kulturális örökségük nagyságával, éppen úgy, ahogy az elefánt sincs tisztában saját erejével.
Egy közönséges elefántápoló is képes engedelmességre kényszeríteni egy hatalmas elefántot, mivel az állat nincs tudatában saját erejének. Megteszi bármire kérik is; üljön le, vagy álljon fel. Hasonlóképpen az ember is alárendeli magát a világi káprázatnak, és rengeteg szenvedésen megy keresztül, mivel nem ismeri fel saját Istenségét, és nincs tisztában azzal, hogy ő az Atma megtestesülése!
A pénz és hatalom nem adhat békét és boldgoságot
Az ember egészen csekély nehézségekkel sem képes megbirkózni. Még olyan apróságoktól is fél, mint az egyik helyről a másikra való utazás. Rettegés tölti el, ha gyermeke valami gyengeségtől szenved. A félelem szorításában él, mert képtelen felismerni igazi erejét. A hibát az oktatásban kell keresni. A modern oktatás az ember külső világával foglalkozik; általa pénzt kereshet és megtöltheti a hasát. Csupán fizikai és múlandó szükségleteit elégíti ki. Ám akármennyit is keres valaki, ettől elméje nem nyerhet békét. A pénz elsősorban anyagi kényelmet biztosít, nem adhat lelki boldogságot. Ezért a spiritualitás alapelvéről semmilyen körülmények közt sem szabad megfeledkeznünk. Ha a spiritualitás alapelvéhez ragaszkodtok, még akkor is megtapasztalhatjátok a békét és boldogságot, ha hiányában vagytok az anyagi javaknak. Hol van a béke és boldogság? Hari Bhajana Bina Sukha Santhi Nahi – egyedül Isten dicsőségének éneklése adhat békét és boldogságot, pénzzel és világi hatalommal nem lehet elérni azokat. A pénz, hatalom és világi tudás fizikai szükségleteiteket elégítkik ki, képessé tesz a világi életre.
Műveltsége és intelligenciája ellenére az ostoba ember nem képes felismerni igaz valóját, a rosszindulatú ember pedig nem fogja feladni gonosz jellemvonásait
(Telugu vers)
A modern oktatás csupán vitákhoz, nem pedig bölcsességhez vezet. Mi haszna van elsajátítani olyan tudást, amely nem vezet el a halhatatlansághoz? Szerezzétek meg a tudást, amely hallhatatlanná tesz benneteket.
(Telugu vers)
Mi haszna van a világi tudásnak, és a megszerzésére fordított éveknek? Az embernek a Sathya, Dharma, Santhi, Prema és Ahimsa (Igazság, Helyes Cselekedetek, Béke, Szeretet és Erőszak-nélküliség) értékeire van szüksége. Ez az Öt Érték nagyon fontos az ember életében. Ezzel szemben a bujaság, a harag, kapzsiság és ragaszkodás állati tulajdonságok. Sajnos manapság az ember csak állati, nem pedig emberi tulajdonságokat fejleszt ki magában. Ez az oka annak, hogy gazdagsága ellenére nem békés és boldog. Ezért fontos, hogy az Educare nagyobb jelentőséget kapjon, mint az oktatás. Mit jelent az Educare? Az ember veleszületett erényeinek felszínre hozatalát jelenti. Amint kifejesztjük ezeket a tulajdonságokat, hatalmas boldogságot fogunk megtapasztalni.
Az ember igazi gazdagsága az emberi értékek
Manapság megszámlálhatatlan felsőoktatási intézet van a világon. Rengeteg a neves professzor és a neves, Ph.D. fokozattal rendelkező oktató. Ám ekkora tudás megszerzése után vajon boldogok-e? Annyi felsőfokú képesítéssel rendelkező ember él a világon. De akkor miért nincs béke a Földön? Mi ennek az oka? Az, hogy az általuk megszerzett tudás csupán arra szolgál, hogy megtöltsék a hasukat. Ezért az oktatás mellett az Educare-re is szükségünk van. Az oktatás világi és külsődleges, az Educare pedig a belső lényünkkel, az Atmával foglalkozik. Hol van az Atma? Az Atma mindenütt jelenlevő. Minden lény szívében jelen van. Az ember lényegében Isteni. Ám közönséges halandónak tekinti magát, mert fizikai testével azonosítja magát. Pedig minden emberi érték megtalálható minden egyes személyben.
Az első emberi tulajdonság a Igazság (Sathya). Mi a Sathya formája? Körül lehet-e írni? Nem, hiszen nem látható. Hasonlóképpen a Békét (Shanti) sem láthatjuk, mégis ott van az ember szívében. Ugyanígy, a Helyes Cselekedeteknek (Dharma) sincsen formája, ahogy a Szeretetnek (Prema) sincs. A Szeretet mindenkiben jelen van, mégsem látható. Csakis akkor tapasztalható meg, ha másokat részesítetek benne. Ahol szeretet van, ott nem lehet jelen a gyűlölet, így az erőszak sem. Ez az Erőszak-nélküliség (Ahimsa). E tulajdonságoknak nincsen formájuk, ám ezek minden emberi lény igazi tulajdonságai. Ezek azok a tulajdonságk, amelyek értéket adnak az emberi létnek. Ám manapság az emberek abban a tévhitben élnek, hogy az érték annyit jelent, mint hatalmas vagyont összegyűjteni és bankbetétet növelni. Azt gondolják, képessségeik mindössze e célt szolgálják. Nem ez az oktatás célja. A Sathya, Dharma, Santhi, Prema és Ahimsa Öt Értéke az ember igazi vagyona. Ám manapság az ember minden mást el akar sajátítani, csak ezeket nem. Következésképpen az állatias tulajdonságokat fejleszt ki magában. Ha bármikor ezek az állatias tulajdonságok bukkannának fel bennetek, emlékeztessétek magatokat: „Nem állat vagyok. Emberi lény vagyok.”
Emberi lények vagytok, nem pedig állatok. Ám csak akkor lehet benneteket emberi lénynek nevezni, ha emberi tulajdonságaitok dominálnak. Akárhány könyvet elolvashattok, ha hiányoznak belőletek az emberi tulajdonságok, nem lehet emberi lénynek nevezni benneteket. Legfeljebb tudósnak vagy tanult embernek nevezhetnek, de nem igazi emberi lénynek. A szó valódi értelmében csakis azok emberi lények, akik magukévá teszik és gyakorolják az Öt Értéket. Lehet valaki akár hatalmas uralkodó is, aki elképesztő vagyonnal és hatalommal rendelkezik. Ám a vagyon és hatalom senkit sem védhet meg. Még ha az ember a világ összes javát összegyűjtené, ezek akkor sem részesíthetik valódi boldogságban. A valódi boldogság a belső értékekből származik, nem pedig a külső nyereségekből.
Mindannyian ismeritek Nagy Sándor történetét, aki útra kelt, hogy meghódítsa az egész világot. Indiába is lejutott, miután átkelt az Indus-folyón. Indiából való visszatérése során nagyon megbetegedett. Sok orvosa volt, ám egyik sem volt képes meggyógyítani. Azt mondták neki, hogy rövidesen elhagyja földi porhüvelyét. Katonák ezrei felett rendelkezett. Ám egyikük sem tudta megmenteni a haláltól. Nagy Sándor megparancsolta minisztereinek és serege parancsnokainak, hogy halála után testét tekerjék fehér lepelbe úgy, hogy kezei és lábai szabadon maradjanak, majd a gyászmenet vigye végig szülőfaluja utcáin. Meghagyta nekik, hogyha az utcán arról kérdezősködnek az emberek, miért hagyták kezeit a leplen kívül, válaszolják azt, hogy noha az uralkodó hatalmas birodalmat épített, hatalmas hadserege volt és számos orvosa, semmi sem menthette meg a haláltól, és üres kézzel távozott az élők sorából. Ezt az igazságot kell terjeszteniük a világban. Hasonlóképpen még egy milliomosnak vagy egy milliárdosnak is üres kézzel kell elhagynia a világot. Tarthatjátok minden pénzeteket a bankban. Ám előfordulhat, hogy az egész végül egy tolvaj kezébe kerül, vagy a kormány veszi magához. Még egy maréknyi homokot vagy akár csak egyetlen porszemet sem innen vihettek magatokkal.
Te és Én egy vagyunk
Minthogy emberi testtel áldattatok meg, pénzt kell keresnetek, hogy fenntartástok azt. A világi tudás mégis csak arra jó, hogy táplálja a testet, ám azon túl semmire. Manapság az oktatás világi. Erre a világi tudára is szükség van, ám a belső érzéseket érintő oktatás a legfontosabb. Akárhány könyvet elolvashattok, sőt, az olvasottakat még másoknak is továbbadhatjátok. Az efféle tanítás és tanulás azonban mindig csak az élet egy bizonyos területéhez kötődik. Nem teheti életünket eszményivé. Akkor hát milyen típusú tudásra kell az embernek szert tennie? Ez az Educare. Mit jelent az Educare? Az Educare a veletek született erények megnyilvánulását segíti elő. Ehhez nincs szükség semmilyen tankönyv elolvasására.
Olyan tanárokra van szükségünk, akik a világi tudás mellett képesek az Educare útján vezetni tanítványaikat. Ebben a tudásban részesülnek azok a diákok, akik a mi egyetemünkhöz csatlakoznak, ahol az oktatást az Educare-rel társítják. Mindannyian tudjátok, hogy az egyetemünk első helyettes rektora V.K. Gokak volt. Már intézményünk megalapítása előtt ismertem. Mindig Swami nevén elmélkedett, és sok mindent tanult tőlem. Mind ő, mind pedig felesége őszinte odaadással adózott Swaminak. Bármikor látogattam is meg őket, először a Puja szobába vittek be. Gokak nagyon tiszta szívű és nemes ember volt. Ez a nemes ember lett az egyetemünk első helyettes rektora. Manapság fiaink élvezik kemény munkája gyümölcsét. Feltétlen bizalommal vitte véghez Swami utasításait, pontosan és lelkesen teljesítette azokat. Legidősebb fia, Anil Gokak is egyetemünk helyettes rektora lett. Számtalan nemes tanítást adott át a diákoknak. Ha bármikor kétségei támadtak, Swamihoz járult, aki eloszlatta azokat. Anil Gokak méltó fia nagyszerű apjának. A mai napon töltötte be hároméves helyettes rektori terminusát, így lemondja a posztjával járó kötelességeit.
Fizikai szinten ugyan elhagyja az egyetemet, de szellemisége mindig ott marad. Ő és felesége egyaránt Swami lelkes hívei. Azt gondoljátok, most búcsút mondunk nekik, és útjukra ebocsájtjuk őket. Ám valójában sem mi nem küldjük el őket, sem ők nem hagynak el minket. Bárhova is menjenek, egyetemünk édes emlékét mindig szívükbenfogják őrizni. Gondolataik mindig Swamira összpontosulnak, és Swami örökké velük lesz (hangos taps). Ennek értelmében mindig jelen vannak köztünk, sosem lesznek távol tőlünk. Azt gondolhatjátok, ma nagy búcsúztatót tartottunk nekik. Ám ez egyáltalán nincs így. Itt csak ksözöntjük, köszöntjük és köszöntjük őket, és nem elbúcsúztatjuk! Meghagytam nekik, hogy időről időre látogassanak el ide, akárhová is menjenek. Már a kezdetek óta egész családjukat egységbe fogja a Swami iránti odaadás. Bárhol is legyenek, Swami szilárd helyet fogal el a szívükben. Fizikailag távol lehetnek tőlem, de szellemileg mindig egyek velem. Ő az ényém, és én az övé vagyok. Azt mondtam nekik, hogy „Ti és én egy vagyunk!” (hangos taps). Nem csupán Anil Gokak, de egyikőtök sem különül el tőlem.
Fejlesszetek ki szilárd hitet saját Istenségetekben
Úgy gondoljátok, hogy mindannyian különálló személyek vagytok. Személyiségeteket tekintve ez így van, ám összeségében egyek vagytok velem. Így mondják a Védák: Iswara Sarva Bhutanam – Isten jelen van minden lényben. Isavasyam Idam Jagat – Isten az egész világot áthatja. A legkisebb hangyától kezdve minden az Istenség megtestesülése. Nincs olyan dolog e világon, mely nem Isteni.
A teremtés az Igazságból ered, és az Igazságba tér vissza,
Létezik-e olyan hely e Világmindenségben,
ahol az Igazság ne lenne jelen?
Elmélkedjetek ezen az érintetlen, tiszta igazságon.
(Telugu vers)
Minden Isten. Ő az, aki megbűntet és megvédelmez. Soha ne gondoljátok azt, hogy mások bűntetnek meg benneteket. Akármilyen kis, vagy nagy feladatot láttok is el, mindezek Isten akaratából jöttek létre. Tekintsetek tehát azokra is magatokhoz hasonlóan, akik kárt okoznak nektek. Mindenki Egy, bánjatok mindenkivel egyformán. A fizikai testek és érzések különbözőek lehetnek, de az Atma egy és ugyanaz. Az Atma láthatatlan. Olyan, akár a Nap, mely Amerikában, Japánban Németországban és Pakisztánban is ugyanaz. Itt most nappal van, ám Amerikában éjszaka. Ez vajon azt jelenti, hogy a Nap csak itt van jelen, Amerikában nincs? Nem. A Nap itt is, és ott is jelen van. A Föld forgása következtében nem nyilvánulhat meg mindenhol egyidejűleg, azonos formában. Bármit láttok is, csak egy Nap és egy Isten van. Isten mindenhol jelen van. Istent nem kell keresnetek. Ő bennetek van. Legyen erős hitetek abban, hogy Isten bennetek, körülöttettek, alattatok és felettetek van. Akik ilyen szilárd istenhitet fejlesztenek ki magukban, mindenhol Istent fogják látni. Amikor Ráma vagy Krishna nevét éneklitek, elméteket fókuszáljátok alakjukra, s akkor biztosan részesülhettek látványukban. Ha a Gayatri mantrát ismétlitek, épp azt nyújtja számotokra, amire szükségetek van.
Valójában még az Om ismétlése is elegendő. Minden kérésetek teljesül általa. Soha ne gondoljátok, hogy Isten tőletek különálló. Istent Ardhanareeswara-ként is említik, ami azt jelenti, hogy nincsen neme. Ez is a természet (Prakriti) és a Legfelsőbb Létező (Purusha) egységét mutatja. Az ember sok szenvedésen megy keresztül, mivel túlságosan ragaszkodik a természethez. Pedig az embernek a természetre Isten megnyilvánulásaként kellene tekintenie. Ily módon kell a természettel való egységét erősítenie. Soha ne gondoljátok, hogy Isten a híveitől különálló. Soha ne gondoljátok azt, „Ő Isten, és én az ő szolgája vagyok.” Ti nem csupán hívők vagytok, és Isten nem különálló tőletek. Ő Isten és ti Egy vagytok. Higgyetek mindig ebben: „Én Isten vagyok, Én Isten vagyok, Én Isten vagyok.”
A neveteket azonosításul kaptátok, ám nem jelent egyet valódi személyazonosságotokkal. Egy napon fel kell majd adnotok e nevet, és e formát. Ám az Atma örök. Tapasztaljátok meg az Atma egységét! Ahogy feladjátok az „én és enyém” érzetét, Istenné váltok. Most azt mondjátok, „Ez az én testem”. Akkor kik vagytok ti? Csak akkor mondhatjátok azt, hogy az „én testem”, ha különállóak vagytok tőle. Ezért ti sem a test, sem az elme nem vagytok. Testeteket, elméteket és érzékeiteket Istentől kaptátok, hogy rajtuk keresztül felismerjétek a teremtéssel való egységet. Ha ezer poharat töltötök meg vízzel, mindegyikben megláthatjátok a nap visszatükröződését. Hasonlóképpen, ha feladjátok az „én és enyém” érzetet, megszabadulhattok az egotól, s ezáltal felismerhetitek az Istennel való egységet. Egy Isten és egy cél van. Mindig gondoljatok arra, hogy minden Isten. Akár jó, akár rossz dolgok történjenek veletek, nyereség vagy veszteség érjen, tekintsétek azt Isten akaratának.
Ma Anil Gokak lemondott posztjáról, és Vishwanath Pandit készen áll, hogy átvegye tőle a helyettes rektor szerepét. Vishwanath Pandit számos országban járt már. Nagyon nemes lélek. Ő lesz az egyetem helyettes rektora. De ne gondoljátok azt, hogy Anil Gokak elhagyja főiskolánkat. Valójában nem hagy el bennünket. A jönni és menni fogalma nem létezik. Fizikai szinten jöhetnek és mehetnek a helyettes rektorok, de a Lélek (Atma) szintjén mindig mindannyian velem vannak. Valójában én vagyok az ő Lelkük (Atma). Ne gondoljátok, hogy valaki jön, és más valaki elmegy. Teljesítsétek a rátok bízott kötelezettségeket. E kötelezettségek erősítik Istennel való kapcsolatotokat. A kötelesség maga Isten. Szent érzésekkel a szívetekben teljesítsétek feladataitokat. Anil Gokak nagyon jól végezte feladatát (hangos taps). Bármilyen apró bizonytalanságot is érzett, felkeresett, hogy megbeszélje velem azt. Ilyen elkötelezett emberekre van szükségünk. Az idősebb és az ifjabb Gokan mellett mindegyik valaha volt és jövőbeni helyettes rektor hozzám tartozik, ahogyan minden jövőbeni vezető is. Ez az ő otthonuk. Bármikor látogatnak el ide, mindig tisztelettel fogadjuk őket. Senkit sem küldünk el. Minden helyettes rektor szolgálata a diákok javára válik.
Diákjaink nagyon nemeslelkűek. Egyes főiskolán kívüli diákokkal sok a gond. Össze sem lehet őket hasonlítani a mi diákjainkkal (hangos taps). A mi diákjaink nem is keresik a társaságukat. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit is gyűlölnének. Nem, ők senki iránt nem táplálnak ilyen érzéseket. Szeretettel viseltetnek mások iránt, és követik Swami utasításait. Bármerre mennek, diákjaink mindig kiválóan viselkednek.
A spiritualitás olyan akár a fej. Minden végtag a fej parancsai szerint működik. Diákjainknak ezért úgy kell tekinteniük a spiritualitásra, mint a fejre, ami irányít. A tanárok különféle tantárgyakat tanítanak. Bármit is oktatnak, azt mindig véssétek a szívetekbe. Soha ne tegyetek olyan észrevételeket, hogy az egyik tanár jobb, mint a másik. Ha feladjátok a megkülönböztetést, és megfelelően viselkedtek, ti lehettek az ország jövőbeli vezetői. Váljatok pártatlanná és tartsátok tiszteletben mindegyik tanár tanítását. Ez a mai napi üzenetem számotokra.
A gondolatoknak, szavaknak és cselekedeteknek összhangban kell lenniük. Gondolataitokkal összhangban kell beszélnetek, és szavaitoknak megfelelően kell cselekednetek. Ha a gondolatok, szavak és cselekedetek egységéhez tartjátok magatokat, az Isteni háromság (Brahma, Vishnu, Mahewara) megtestesülésévé váltok. Valójában ezt jelenti az emberség. Emberi mivoltotok e hármas egységen alapszik. Az egység nem azt jelenti, hogy számos ember egy csoportot alkot. A szó, a tett és a cselekedet összehangoltsága a valódi egység. Ez az igazi Educare. Megvalósításához nem kell számtalan tankönyvet elolvasnotok. A szívetek a tankönyv, amit követnetek kell. Csak ekkor váltok jó gyermekekké, és jó emberekké. A jó ember Isten ember. Ne gondoljátok, hogy ti csupán diákok vagytok. Fizikai szempontból azok vagytok. Ám spirituális szinten Isten vagytok.
Ma Anil Gokak elhagyja egyetemünket. Azonban egyszer biztosan visszatér majd. Bárhol legyenek is, ők az enyémek és én az övék vagyok. Ilyen bensőséges a mi kapcsolatunk. Legyetek jók, tisztelettel, szeretettel és boldogan köszöntsétek az új helyettes rektort, Vishwanath Panditot.
Chinna Katha tanmese
Educare
Világ Konferencia1
|