Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó

 – Az Onam a szeretetet és az áldozathozatalt szimbolizálja–

  – Bhagavan Sri Sathya Sai Baba beszéde
Sai Kulwant Csarnok, Prashanthi Nilayam,
2008. Szeptember 12. –




India (Bharat) olyan nemes lelkek hazája, kik szerte a világon nagy hírnévre tettek szert. Olyan bátor emberek országa, kik legyőzték az idegen megszállókat és kivívták a függetlenséget. E nemzet jeleskedik a zene, az irodalom és más művészetek terén. Ó fiúk és lányok, kik e nagyszerű ország szülöttei vagytok! Kötelességetek megvédeni e gazdag kulturális örökséget.
(Telugu vers)

Isteni Lélek Megtestesülései!
Semmivel sem tudom kiegészíteni Goldstein és Srinivas oktatásról tartott beszédét. Ez nem az a téma, amit bárki meg tud értetni másokkal

Szeretet Megtestesülései!
Bharat nem egy hétköznapi ország. Mit jelent a „Bha-rat” szó? A „Bha” Istent (Bhagavan), a „rat” pedig szeretetet jelent. Ezért Bharat az az ország, mely Isten iránti szeretettel van tele. E szent föld szülötteiként, ahol oly sok kiváló tanításra lehet szert tenni, az itt élt emberek tanúbizonyságot tettek erényeikről, bátorságukról és nyugalmukról. Ám manapság ugyanez az ország sok nehézséggel küzd. Mégsem szabad hagynunk, hogy ezek a nehézségek megfélemlítsenek bennünket.

Képesítéseteket fordítsátok a társadalom szolgálatára!

A tudomány terén nagy előrelépések történtek, azonban ez mégsem segítette hozzá az embert Isten felismeréséhez. Bármennyi szentiratot tanulmányozhattok, számos képesítésre tehettek szert és bármennyi kísérletet elvégezhettek, mindezeknek még sincs semmi hasznuk önbizalom nélkül. Nem csak haszontalan, de egyben időpocsékolás is. Ez nem az Istenséghez vezető út. Az ember csak érzékeinek és elméjének kontrollálásával, és hitének fejlesztésével ismerheti fel Istent. Valójában a világon semmi sem érhető el önbizalom nélkül. Az önbizalom az, ami az önfelismeréshez vezet. Ezért diákok, mindenekelőtt önbizalmatokat erősítsétek! Mindent megvalósíthattok, ha rendelkeztek önbizalommal. Az emberek szeretnek nagyon tudományosan beszélni, ám mindez önbecsapáshoz vezet. Ez csak a múlandó, átmeneti és valótlan dolgokra vonatkozik. Egy cseppet sem segít hozzá igaz valótok megismeréséhez. Valójában a tudomány által lehetetlen megismerni önvalótokat. Tudatlanságuk következtében az emberek még ma is ezen keresztül próbálják ezt megvalósítani. A tudomány kizárólag a világi és fizikai témák iránti ismeretekhez juttatja a diákokat. Segíti őket a pénzkeresésben, de nem az erények fejlesztésében.

Mi hasznát vesszük a pénznek? Vannak olyan tudósok, akik sok millió rúpiát keresnek. Ám mi haszna ennek? A pénz jön és megy, az erkölcs jön és növekszik. Csak a spiritualitás útján keresztül tehettek szert erkölcsösségre. Számos tudós létezett, akik hatalmas hírnévre tettek szert, de mégsem voltak urai önmaguknak. Miért kellene olyan tudásra szert tennetek, ami nem tesz jót elméteknek? Olyan tudás megszerzésére törekedjetek, amely a megkülönböztető képességeteket fejleszti, megtisztítja értelmeteket és hozzásegít a társadalom és az egész nemzet szolgálata iránti elkötelezettség kialakításához. Minden képesítéseteket a társadalom jólétének biztosítására használjátok! Csak ekkor fejleszthetitek ki az erkölcsösséget és nyerhettek megbecsülést és tiszteletet. Ezért az erkölcs fejlesztésére törekedjetek! Csak ekkor ismerhetitek fel az igazságot. Mindig tartsatok ki az igazság mellett! A Sathya és a Dharma olyanok, akár a világ atyja és anyja. A Sathya és Dharma kapcsolatából születik meg leányuk, a béke. A békéből ered a szeretet. Ha szeretet van bennünk, ott nem marad hely a gyűlöletnek, féltékenységnek és haragnak.

Manapság a szeretet híján még a testvérek is gyűlölik egymást. Ezért mindenekelőtt a szeretetet fejlesszétek! Semmi sincs, amit a szeretet által ne érhetnénk el. A Szeretet Isten, éljetek Szeretetben! A szeretet valójában az életünk. Még egy hangya sem létezhet szeretet nélkül. A hangyák ide-oda mennek és barátságot kötnek más hangyákkal. Még a rovarok között is láthatunk szeretetet. Azonban manapság az emberben nyoma sincs a szeretetnek. A szeretetet önérdeket rejt és kizárólag a jólétre és az egyénekre korlátozódik. Ilyen önző szeretet kifejlesztésének semmi értelmes nincs. Mindenekelőtt a társadalom iránti szeretetet ápoljátok! Gondoskodjatok a társadalom tagjaként annak jólétéről! Nincs más mód a társadalom jólétének megvalósításához.

Bali császár az áldozathozatal mintaképe volt

Bali császár nagyon áldozatkész személy volt. Jótékonyságáról és nagylelkűségéről volt ismeretes. Mindent megadott, amit kértek tőle. A keralai emberek óriási szerencséje, hogy ilyen uralkodójuk volt, mint Bali császár. Bali sokféle jótékony tettet hajtott végre. Egy napon egy nagy szertartás (yajna) bemutatására készült. Sok kiváló tudós látogatott el hozzá, hogy részt vegyen rajta. Azonban Vamana megjelenése láttán az emberek meglepődtek. Megjegyezték: – Ez az összejövetel kizárólag tudósoknak szól. Miért jött ide ez a kisfiú? Ám Bali lánya nagyon vonzónak találta: – Ez a fiú nagyon jóképű és elbűvölő. Nagy szeretetet érzek iránta. Milyen jó lenne, ha ő lenne a fiam! – gondolta. Bali császár megkérdezte tőle: – Swami, mi oka van idejövetelednek? Vamana azt válaszolta: – Kedvesem, nem szeretnék sem pénzt, sem élelmet. Ha adsz nekem három lépésnyi földet, azzal megelégszem. Bali meglepődött kérésén: – Ez minden? Még a halott testnek is hat lépésnyi földre van szüksége, de te csak hármat kérsz, ami igazán jelentéktelen. Kérj valami mást is! – mondta a császár. Ám Vamana azt felelte: –Ez a három lépésnyi föld elég lesz nekem. Ha mindezt megadod, mindenem meglesz. Bali megígérte, hogy teljesíti kérését. Ám ezt spirituális nézőpontból kellett érteni; világi szempontból nem sok jelentősége lenne. Egy lépéssel Vamana az egész földet átlépte, a másodikkal pedig az egész eget. Akkor megkérdezte Balitól: – Hova mérhetem a harmadik lépést? Ha megmutatod, elégedetten távozom. Bali azt felelte: – Mi mást ajánlhatnék fel neked Swami, mint saját fejemet? Ekkor Bali levette a koronáját és Vamana ráhelyezte a lábát a fejére, s azzal a pokolba küldte a császárt.

Bali mindig kitartott a Dharma mellett, ám óriási egoval rendelkezett, amit Vamana szimbolikus tettével agyontaposott és átküldte őt a pokolba. Ekkor az összes alattvalóján mélységes bánat lett úrrá és azt mondták Vamanának: – Swami! Soha nem lesz Balihoz hasonló császárunk. Ekkor Vamana vigasztalásképpen azt felelte: – Bali minden évben eljön hozzátok ezen a napon. Így hát e napon ünneplik az Onam-ot.

E napon minden keralai szent fürdőt vesz. Számos finomságot készítenek. Édes banán-pudingjuk nagyon híres. Oltárukra helyezik azt, szent lámpást gyújtanak és hódolatukat fejezik ki Istennek. A keralai emberek hiszik, hogy e napon Bali császár ellátogat hozzájuk. Bali császár ígéretet tett nekik, hogyha tiszta és szentséges szívvel imádkoznak, akkor minden évben, e napon meglátogatja őket. Ez az Onam ünnep jelentése. A mai napig követik a keralaiak ezt a szent hagyományt. Minden évben lelkesen és komolyan várnak e napra. Ha egy király úgy szereti alattvalóit, mint ahogyan azt Bali tette, akkor az alattvalói is szeretni fogják őt.

Yatha Raja Tatha Praja – Amilyen a király, olyanok az állampolgárok. Bali császár szerette alattvalóit és azok is szerették és imádták őt. Az Onam ünnep ezt az uralkodó és az alattvalói közötti meghitt szeretetet mutatja be. Bali a szó valódi értelmében véve jó király volt, és a teljes áldozathozatalt jelképezi. Na Karmana Na Prajaya Dhanena Thyagenaike Amrutthwamanasu – A halhatatlanságot sem tettekkel, utódokkal, vagy gazdagsággal nem lehet elérni, csakis áldozathozatallal. Bali császár ígéretéhez híven három lépésnyi földet adományozott Vamanának. Soha nem szegte volna meg a szavát, bármi történjék is. A három lépés Bali fizikai, mentális és spirituális szinten véghezvitt áldozathozatalát szimbolizálja. Végül, hogy ígéretét teljesítse, felajánlotta magát Istennek. A harmadik lépésnél fejének felajánlása a teljes áldozathozatalt szimbolizálja. A legmélyebb szintű megtisztulásban volt része, amikor Isten a fejére tette a lábát. Ezáltal Bali elérte a megszabadulást. Isten mégis elküldi Balit minden évben, hogy találkozzon alattvalóival. Még a mai napig sem feledték el őt. Tovább >>>

Lap tetejére   Ugrás a Sanathana Sarathi Menübe  


Chinna Katha tanmese   Igazi Spiritualitás...1   Onam