Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– INTERJÚ –
BHAGAWAN VÉDELMÉNEK TITOKZATOS ÚTJAI
– Részlet a Sri V. Srinivasan-nal folytatott interjúból,
melyet a Sai Global Harmony Rádió sugárzott
2002. október 6-án és 2003. április 10-én –
„Bhagavan útjai titokzatosak. Sohasem tudhatjuk hogyan, mikor és hol jön el a védelmünkre. Ám abban biztosak lehetünk, hogy mindig akkor fog megvédelmezni bennünket, amikor igazán szükségünk van rá. Ezt meg kell értenünk” – mondta Sri V. Srinivasan, az Indiai Sri Sathya Sai Szolgálati Szervezet elnöke dr. V. Venkataramannak, a Sri Sathya Sai Egyetemen volt alkancellárjának a „Sai a Világharmóniáért” című műsorban elhangzott rádióinterjúban.
SAI RAM! Köszönöm a ránk szánt értékes idejét. A hívek általában szeretik hallani, hogy milyen sokféle ember jön el Swamihoz. Ön, aki már több mint három évtizede van Swami mellett, el tudná mondani, hogyan került ide?
Köszönöm a lehetőséget dr. Venkataraman. Körülbelül harminckét évvel ezelőtt jöttem Swamihoz. Általában úgy történnek ezek a dolgok, hogy Swami kiválaszt egy illetőt, másvalakit pedig eszközként használ a találkozás létrejöttéhez. Az én esetemben az egyik családtagom volt az, aki meggyőzött arról, hogy jöjjek el, és ismerjem meg Swamit. És nekem volt szerencsém 1970-ben találkozni vele, amikor Chennaiba (Madras) jött.
Akkor történt Walter Crown feltámadásának eseménye.
Pontosan. Ez akkoriban történt. Bhagawannal a későbbi Sri Tarapur házában találkoztam, aki nagyszerű követője volt. A legelső találkozáskor merészeltem feltenni néhány kérdést Bhagawannak, aki türelmesen válaszolt rájuk; és ez valahogyan megpendített egy húrt a szívemben. Az volt Saihoz való utazásom kezdete, és attól a naptól fogva nem volt visszaút. A következő hónapban eljöttem Puttaparthiba, és az a szerencse ért, hogy azóta is Bhagawannal vagyok. Minden egyes nap áldás, hogy részese lehetek Isteni küldetésének, ami napról napra hatalmasabbá válik.
Nagyon tetszett, amikor a „merészeltem” kifejezést használta. Visszatekintve, én tényleg nem teszek, vagy mondok már olyan dolgot, amit – buta módon - megtettem, amikor először idejöttem Swamihoz. Gondolom, mindannyian keresztülmegyünk ezen a fejlődésen, miközben tapasztalatokat szerzünk. Ami a fejlődést illeti, ön hogyan változott meg ebben az utolsó három évtizedben?
Általában mi mindannyian nagy csomaggal jövünk Swamihoz, sok előre elképzelt fogalommal arról, hogy kicsoda Ő, és mi kik vagyunk. Mint tudják, már régóta benne vagyok az üzleti életben, sok üzleti vállalkozást vezettem. Ő soha nem kért arra, hogy hagyjam abba; lehetőséget adott, és én fokozatosan visszaléptem. De a Bhagawannal töltött idő egy más értékrendet adott nekem, és én éreztem, hogy már nem vagyok részese annak a kisszerű mindennapos léthajszának, amelybe az üzletemberek rendszerint belekerülnek. Megtanultam egy bizonyos fokú elégedettséget. Megtanultam, hogy bármi is történik velünk, az a javunkat szolgálja.
Az értékekkel kapcsolatban van egy nagyon fontos kérdésem. Valahogy létezik a közfelfogásban egy olyan hit, miszerint az értékek és az üzleti élet nem férnek össze egymással. Ha az értékeket gyakoroljuk, elbukunk az üzletben, ha pedig sikeresek akarunk lenni az üzleti életben, fel kell adnunk az értékeket. Ez igaz?
Nem, ez egyáltalán nem igaz. Hangsúlyoznám, hogy nem lenne szabad üzleti vállalkozást vezetni értékek nélkül. Sőt, mi több, ahogyan Bhagawan mondja, egy jó vezető a cselekedetein keresztül mutat példát ahelyett, hogy hosszas beszédeket tartana, vagy másokkal végeztetné el, amit ő akar; az élről kell vezetnie. Ez a hadsereg eszméje, miszerint egy jó tábornok az élről irányít. Ugyanezt mondta Bhagawan: ,,Ha elvárjátok, hogy embereitek egyenesek és becsületesek legyenek, nektek magatoknak is ily módon kell viselkednetek; ha fegyelmezettséget vártok el, fegyelmezettnek kell lennetek!” Valójában, Bhagawan már átadta azóta ezeket az elveket a tanítványainak, az iparűzőknek és az ügyvezetőknek, amelyek ma már elfogadottak a testületi kormányzásban. És itt meg kell említenem az 1980-as években az iparűzőkhöz intézett Chennaiban tartott beszédét, amelyen szerencsére én is részt vettem. Felbecsülhetetlen nagy tanulságot hordozott ez az összes üzletember és iparűző számára.
Bhagawan nem csak amolyan hasznavehetetlen dolgokról beszél, tanításai nagyon is találóak a mai élet minden területére, mivel a problémák jelen vannak a világban. Egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy minél zűrzavarosabb az életünk, annál helytállóbb az, amit mond, legyen szó ügyvezetésről, nevelésről, társadalmi rendszerről vagy kormányzati magatartásról. Megfelelő megoldást nyújt úgy a társadalmi magatartásban, mint a kormányzásban és az egyének és fajok közötti személyes kapcsolatokban.
Valóban, Swami tanításai alkalmazhatóak az emberiség egészére. Most, egy picit váltsunk témát. Ön már sok-sok éve Swami mellett van, tudna mesélni néhány itt szerzett tapasztalatáról?
Először elmondok egyet, ami sok évvel ezelőtt történt Prasanthi Nilayamban.
Bhagawan bement a hívők sorai közé, és kiválasztott interjúra egy indiai hölgyet, aki egy meglehetősen nagy gyermekkel ült, és vigasztalhatatlanul zokogott. Kiderült, hogy a gyerek nem tudott járni, pedig szerintem már legalább tíz éves volt. Én egy kissé távolabb álltam Bhagawantól. Ez még abban az időben történt, mielőtt megépítették a Sai Kulwant Csarnokot. Meg kell jegyeznem, hogy még tapasztalatlan voltam, és kevésbé fegyelmezett. Nem tudtam, hogyan reagáljak. Senki sem tudja biztosan, hogy ilyen helyzetben mi a teendő. De ma már, úgy gondolom, hogy jobban megy, mint azelőtt. Amikor Swami kiválasztotta a hölgyet, ő egyszerűen nem tudott felállni, hiába próbálta felemelni a súlyos gyermeket. Nehézséggel küszködött, és én gondoltam, előre szaladok, hogy segítsek neki. Amint megpróbáltam előre jönni, észrevettem Swami láthatóan haragos arcát. Megkért, hogy menjek vissza. Én döbbenten húzódtam vissza. Azután ő a gyermekhez fordult, és azt mondta: „Járj”! És lám, a gyermek elkezdett járni, még ha nem is a legtökéletesebben. Isten tudja hány évig volt képtelen erre. Az egész közönség hangos tapsviharban tört ki. Könnyek tódultak a szemembe. Ez a tapasztalat még ma is élénken él bennem. Megmutatja, hogy Swami bármit, bármikor képes megtenni. Talán ez egy ilyen alkalom volt. Nem várta meg a szokásos interjút, még azt sem, hogy vibhutit teremtsen, csak ráparancsolt a gyermekre angolul, és ő elkezdett járni. Ez egy nagyon megindító tapasztalat volt.
A második eset, amit el szeretnék mesélni, szintén néhány évvel ezelőtt történt, éppen egy héttel a tervezett madrasi látogatás előtt. Hirtelen tudtam meg, hogy sürgősen Chicagoba kell mennem egy fontos üzleti tárgyalásra. Nem lehetett elhalasztani; nagyon-nagyon sürgős volt, és csak kizárólag Bhagawan engedélyével mehettem el. Abban az időben ő a régi Brindavan épületben lakott Bangaloreban. Ez még a Trayee Brindavan épület előtt állt ott. Néhány ember bungalónak nevezte; megvolt a maga varázsa és szentsége. A darshanok éneklésekor a reggeli énekes körmenet (nagar sankirtan) után volt szerencsém sokszor megpillantani Bhagawan auráját a feje körül. Akkoriban még gyakran kijött, de ma már nem adatik meg ez a nagy szerencsénk. A fényudvar és a sugarak láthatóan kiáramoltak Bhagawan hajkoronájából.
Tudja, ön egyike azon kevés embereknek, Frank Baranovskin kívül, akik látták Bhagawan auráját. Ez tényleg említésre méltó. Talán egyszer megkérem, beszéljen róla, de most inkább térjünk vissza arra, amit az előbb próbált elmesélni!
Tovább >>>
Chinna Katha tanmese
Az ideális szülők...
Interjú
Sathya Narayana nem más...
|