Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– Hogyan változtatta meg Swami az életem? –
– Interjú Robert A. Bozzanival –
Swami elülteti a változás magjait
Bhagavan Baba 1968-as beszéde alkalmával már elültette bennem a változás magjait. Különleges üzenete számomra még mindig a legfontosabbak egyike; még ma is gyakran felidézem. Azon az előadáson Bhagavan világosan közölte isteni eljövetelének okát. Azt mondta, azért jött el, hogy megvédje az erkölcsöt.
Mivel ebben a különös időszakban mindenki bűnnel szennyezett, Ő eljött, hogy átalakítson bennünket. Ez teljesen az elevenemre tapintott. Törekedtem mélyen elmerülni ebben, és elszántan hallgattam Bhagavan hangját, hogy átültessem a gyakorlatba azokat az egyedi gondolatokat, amelyeket az átalakulásom útja során szánt nekem.
Az is Swami üzenete volt, hogy az átváltozás egyéni útján vezessen, amelyre az interjú során is utalt. Swami azt mondta nekünk: „A szeretet nélküli kötelesség szánalomra méltó. A szeretetteljes kötelesség a kívánatos. A kötelesség nélküli szeretet isteni.” És ez volt utazásom kezdete. Bár kötelességeimet mindig is az erkölcsi igazság tudatában végeztem, azt nem mondanám, hogy annyira jelen volt bennük a szeretet. Így Swami úgy döntött, hogy a „kötelesség nélküli szeretet” útjára terel.
Harmincnégy évvel ezelőtt találkoztam először Swamival. Ám csak most kezdem megérteni üzenetét. Nem mondanám, hogy a „kötelesség nélküli szeretetet” a valódi szellemében gyakorlom, de voltam olyan szerencsés, hogy egy részét megtapasztaltam, és valóban csodálatos.
Swami üzenete a szeretet. „A Szeretet Isten. Élj szeretetben! Mindent végezz szeretettel!” Swami ez irányba terelt, hogy valóban elmélyedjek, és megértsem ezt az üzenetet. A szeretet gyakorlása nagyon fontos volt személyes és spirituális fejlődésem során, mert akkoriban a szívem kiszáradt, és ennek nem voltam tudatában. Azt gondoltam, hogy jó vagyok, de az igazság az, hogy legbelül nyoma sem volt bennem a szeretetnek.
Sai lát bennünket, bárhol is vagyunk
Legközelebb 1975-ben mentünk Puttaparthiba, a Sri Sathya Sai Seva Szervezet Világ- konferenciájára. Akkoriban alakult meg az amerikai Sri Sathya Sai Szervezet. Dr. John Hislopot választották meg az Amerikai Tanács első elnökének. Úgy alakult, hogy én pedig a tanács egyik tagja lettem. Ekkor megint nagyon érdekes élményben volt részem. A rendezvény alatt félig háttal ültem a Poornachandra előadóteremben. Bhagavan Baba jelen volt, amikor Dr. Hislop felolvasta a neveket. Amikor az én nevemet mondta, éreztem a tömegben Baba elismerését, annak ellenére, hogy a zsúfolásig megtelt terem közepén ültem. Csodálatos, ahogyan Swami közvetlenül látott, még a tömeg közepén is. Nagyon megérintett és meghatott!
Swami páratlan módon emeli fel az emberek lelkét. Megnyugtató szavakkal érezteti velünk, hogyha visszatérünk a saját világunkba, boldogok leszünk és minden tökéletes lesz. Ám megtanultam, hogy ez nem egészen így van, mert a dolgok lassan történnek. Nem változnak meg egy éjszaka alatt, és maguktól sem. Ezzel a ténnyel a munkám során is találkoztam, ahol néha nehéz volt kezelnem az embereket; voltak néhányan, akikkel elkerülhetetlenül és kölcsönösen hatottunk egymásra. Rájöttem, hogy Swami azért küld ilyen embereket hozzám, hogy megtanulhassam kitárni a szívem.
Ekkor kezdtem el megérteni a szeretetről szóló üzenetét, és mindent szeretetben kezdtem el végezni. Érezhető volt a változás a munkahelyemen, és a Sai munkában is. Így alakult ez az én csodálatos és szerencsés utam. Ha elkezdjük érteni a szeretet lényegét, akkor boldogabb emberré válunk. Bár ugyanabba a társadalomba és környezetbe tértem vissza, mégis képes voltam arra, hogy teljesen más módon álljak hozzá. Ez az átalakulás lassú, de biztos folyamat volt. Egyrészt éreztem azt a csodálatos érzést, hogy Isten itt és most is jelen van. Másrészt, eltartott egy ideig, amíg a vágyak kötelékei lazultak körülöttem. Bár nem voltam túl boldog az öröm és a fájdalom örökös körhintájától, mégis mindig belegabalyodtam ebbe az ördögi körbe a boldogság keresése közben.
Bhagavan azt mondta nekem, minden jóra fordul, és én azt gondoltam, ez azonnal bekövetkezik. Ám Swami a személyes tapasztalaton keresztül megtanította számomra, hogy először a szavait kell átültetnem a gyakorlatba. Nem maga a változás volt az, amely kellő időben kifejtette a hatását, hanem a munkával járó igyekezet segítette elő a változást. Ez az erőfeszítés igazán kifizetődő. Ekkor értettem meg, ha egy lépést teszek Isten felé, akkor Ő száz, sőt ezer lépést tesz meg felém; de a leglényegesebb az első önálló lépés volt.
Bhagavan kiírt egy láthatatlan gyomot
Amikor tudatosan elkezdtem erőfeszítéseket tenni, hogy változtassak magamon, Swami több leckét és irányelvet is adott, így valamelyest haladásra tettem szert a fejlődésben. Történt egy eset az átváltozás során, amely nagyon kedves a szívemnek. Első utazásunk óta volt szerencsénk minden évben Puttaparthiba látogatni; néha hosszabb időt is ott töltöttünk. Sokszor kétszer is mentünk, sőt volt abban az áldásban részünk, hogy háromszor is. Ez az eset 1980-ban történt, amikor újra a Béke Szent Lakhelyére érkeztünk. Swami ez alkalommal odasétált hozzám amikor megérkeztem, rám mutatott, és azt mondta: „Csak semmi rosszakarat”.
Amikor Swami megfordult és elment, azt mondtam magamnak, bizonyára sok hibám van, de sosem voltam rosszakaratú az emberekkel szemben. Ez nem jellemző rám, de ha azoknak a „gyomoknak” csak egy kis része is megvan bennem, tudom Swami, hogy ki fogod irtani őket. Ennek ellenére, Swami kijelentése elgondolkoztatott, és válaszképpen önvizsgálatot idézett elő bennem, hogy mit tettem ezekben a napokban, ami igazolja ezen állítását. Forgolódtam az ágyban, és végül, tíz nap elteltével, Swami üzenetének „miértje” derengeni kezdett előttem. Végül felismertem a lényeget!
A hazautazásomat követő napon tervezett tárgyalásom volt egy gyárossal. A gépjármű iparban tevékenykedtem. A gyár képviselőjével volt találkozóm, aki korábban úgy éreztem, hogy nem nekem való, és én sem vagyok számára megfelelő. Valójában, azt gondoltam, rosszakaratú velem szemben. Valahogy úgy éreztem, jobban örülne, ha nem látna ezen a területen. És ahogy ez eszembe jutott, azt mondtam magamnak, Istenem, ez az a rosszakarat, amelyet ezzel az emberrel szemben éreztem. Másnap reggel, a darshan ideje alatt, Swami odajött hozzám, és azt kérdezte: „Mikor jöttél?” Ekkor tudtam, hogy megértettem az üzenetet!
Swami üzenete valóban nagy jelentőséggel bír a mai bonyolult világban, ahol mindenki gyanakvóan és rosszindulatúan tekint a másikra.Bárcsak továbbítani tudnánk ezt az embereknek; a világ egészen más hellyé változna.
Tehát visszatértem a hazámba. A tárgyalásra másnap került sor. Ez az úriember menedzserek hadával érkezett, és az én csapatom vezetőivel kellett találkoznia ezen a nagyszabású tárgyaláson. A találkozó napirendjére már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy azt kérdeztem tőle, a tárgyalás előtt bejönne-e az irodámba. Az irodámban azt mondtam neki, tudja, én igazán megértem, hogy minden megtesz a cégéért. Csodálom Önt ezért. Őszintén így is gondoltam. És csodák csodája! Az úriember elkezdett sírni. Megöleltük egymást, és kimentünk; a tárgyalás elmaradt, csak kávét és teát ittunk. Ez az az isteni irányítás, amit Bhagavan Baba megad nekünk. Azóta nagyon jó barátok lettünk.
És ez a csoda elérhető azzal az egyszerű, de erőteljes szóval – Szeretet.
Swamival ez nem egyszerű átalakulás volt, hanem szereteten keresztüli átalakulás!
Ha már a szeretetről beszélek, visszatérek arra az 1968-as előadására, amely során Swami azt mondta, tudja, hogy mi hívők hogyan viselkedünk a világ bármely pontján, és hogyan ültetjük át a gyakorlatba a tanításait. És ez a beszéd mindig is a próbakövem volt a harmincnégy év alatt, valahányszor eltértem Swami tanításaitól.
Mert mindegy, hogy mit teszünk az igaz szeretet pillanatában, az emberek mindenképpen felfigyelnek rá. Én megéltem ezt a távoli Amerikában is, ahol az emberek csodálkoztak, vajon ki lehet ez a fickó, aki ilyen gyakran megy Indiába.
Attól a ponttól kezdve, amikor felfedeztem, és gyakorolni kezdtem, amit ez a csodálatos Avatár tanítani próbál, kapcsolataimat szépnek kezdtem látni. Észrevettem, ahogy változás ment végbe bennem. Nem arról volt szó, hogy az emberek változtak meg; valójában számomra lényegtelenné vált, hogy megváltoznak-e vagy sem. A fontos az volt, hogy én megváltozzam. És igazán csak az számított, hogyan hatok rájuk.
Bizonyára az átalakulás hatására történt, hogy az édesanyám azt mondta nekem: „Tudod, nem egészen értem, ki a te Sathya Sai Babád, de biztosan nagyon különleges lehet, mert olyan sokat változtál.” És ez a szép kijelentés a saját fizikai édesanyámtól származik!
<<< Vissza
Chinna Katha tanmese
Indiának egységre van szüksége
Interjú Robert Bozzanival
|