Sanathana Sarathi - Az Örök Kocsihajtó
– A SZERETET ELVEZETI AZ EMBERT ISTENHEZ –
– Bhagavan Sri Sathya Sai Baba isteni beszéde
Sai Kulwant Csarnok, Prashanthi Nilayam,
1996. június 18. –
Az ember utazásának három mérföldköve a munka, az istentisztelet és a bölcsesség
Jézus születésekor három arab király jött el hozzá, hogy köszöntse őt. Az isteni gyermeket látván az egyik azt mondta: „Szeretni fogja Istent.” A második király megjegyezte: „Isten szeretni fogja őt.” A harmadik király pedig így szólt: „Ő maga Isten.” Ezért mondják, hogy az ember nem egyetlen személy, hanem három –akinek saját magát gondolja, aminek mások gondolják és az, aki valójában ő. Hasonlóképpen, Jézus először azt mondta: „Én Isten hírnöke vagyok.” Aztán azt: „Isten fia vagyok.” Végül kifejtette: „Én és az Atya egyek vagyunk.” Az, amit gondolunk magunkról a fizikai testünkre vonatkozik. Csupán a testére utalt, amikor azt mondta: „Én Isten hírnöke vagyok.” Amit mások gondolnak rólunk, az az elménkre vonatkozik. Amelyek pedig valójában vagyunk az az önvalónk, amely az ember isteni formáját jelöli. Vagyis az embernek három személyazonossága van – a fizikai, a mentális és a spirituális. A spirituális önazonosság az ember Istennel való egységét jelenti.
Ehhez hasonlóan, Hanuman azt mondta Rámának: „Ó Uram! Fizikai szinten a szolgálód vagyok; mentális szinten a részed vagyok; az Atma szintjén pedig egyek vagyunk.” Minden emberi lénynek hasonlóképpen kell gondolkodnia. Először Isten hírnökeként kell tekintenie magára és a karma útját járva azon kell dolgoznia, hogy Istent szolgálja. Miközben szolgálatot végez az Úr számára, teljes szívvel jó és nemes tettekkel kell foglalatoskodnia. Ezután következik az istentisztelet útja. Ez a spiritualitás ösvénye. Ez szolgálatot, éneklést, recitálást és vezeklést foglal magában. A legvégső út a tudás útja, amely bölcsességhez vezet. A munka, az istentisztelet és a bölcsesség közül a bölcsesség legyen a végső célunk.
Az a fiú, aki korábban beszélt, a következő kérdéseket tette fel: Hol van Isten? Mit csinál Isten? Még egy közönséges halandó is tudja, hogy Isten mindenben benne lakozik (antaryami). Ám manapság a művelt emberek tele vannak kétségekkel. Ezért a tanulatlan emberek sokkal jobbak, mint az úgy nevezett értelmiségiek. Isten mindenütt jelen van, mint a vaj a tejben. Ha egy hitetlen Tamás azt kérdezi, „hol van vaj a tejben?”, azt mondhatjuk, a vaj a tej minden részecskéjében, minden cseppjében jelen van. Vajon hogyan látható? Úgy látható, ha elvégezzük a megfelelő eljárást. Készítsünk a tejből aludttejet és köpüljük ki. Akkor a tejben található vaj felszínre fog kerülni. Szívetek az edény és a szeretet a tej. Az Istennek felajánlott szeretet a köpülés folyamata. Ha megfelelően végzitek, Isten megjelenik előttetek. A vaj a tej minden részében jelen van, azonban nem volt látható. Mikor vált láthatóvá? Amikor erőfeszítéseket tettünk és a megfelelő eljárást alkalmaztuk. Ehhez hasonlóan, Isten mindenben benne rejlik, azonban csak akkor nyilvánul meg, ha kellő erőfeszítéseket teszünk.
Isten kegye szívetek befogadóképességének függvénye
Feltehetitek azt a kérdést, hogy „vajon kit áraszt el Isten a kegyeivel?” Bizonyára kétségeitek merülnek fel, hogy kire esik a választása. Ha egy villanykörtét láttok, fény található benne. Vajon melyik irányba esik a fénye? Minden irányba. Isten tekintete olyan, mint ennek az égőnek a fénye; mindenkihez elér. Ő mindenkit lát ebben a csarnokban. Azokat is látja, akik alszanak; azokat is látja, akik nem figyelnek rá, mert beszélgetnek vagy elmerülnek a saját gondolataikban. Az embereknek sokféle gondolat jár a fejében. Ez a fény azonban a végső menedékük. Egyszer, egy kellemes estén Ramakrishna Paramahamsa egy szép beszédet tartott. Rani Rasmani szintén ott ült az egybegyűltek között. Ramakrishna Paramahamsa pap volt abban templomban, amelyet Rani építtetett. Tanulságos lelki beszédet tartott. Rani Rasmani bólogatott, mintha nagyon figyelmesen hallgatná. Ám Ramakrishna tudta, hogy elkalandozott a figyelme. Felállt az ülőhelyéről, odament hozzá és erőteljesen pofon ütötte. Ezt látván mindenki nagyon meglepődött és azt gondolta: „Mi ez az őrültség?” Rani Rasmaninak köszönhette, hogy papként dolgozhatott abban a templomban, amelyet az asszony létesített, mégis bántalmazta ilyen sok ember szeme láttára. Talán dührohamot kapott?” Ezután Ramakrishna azt kérdezte: „Mi célból jöttek el az emberek erre az összejövetelre?
Teljes odaadással arra kellene figyelnetek, amiről éppen szó van, majd a hallottakat át kellene ültetnetek a gyakorlatba. Ti azonban eljöttök és a holnapi teendőiteken gondolkoztok, miközben itt ültök. Ha a saját ügyeitekkel akartok foglalkozni, azt otthon ülve is megtehetitek. Akkor miért jöttetek ide?” Ramakrishna Paramahamsa kijelentésében nagy tanítás rejlik. Sok ember jön el, hogy spirituális témájú beszédeket hallgasson és ilyen összejöveteleken vegyen részt, azonban azt sem tudják ki beszélt és miről, mert elvesznek saját gondolataikban. Az ilyen embereknek nem kellene részt venniük az ilyen spirituális gyűléseken. Ha részt vesznek rajtuk, akkor oda kell figyelniük az elhangzottakra és igyekezeteket kell tenniük, hogy azokat átültessék a gyakorlatba. Ramakrishna Paramahamsa akkor ezt az igazságot mutatta meg a gyakorlatban.
Az összes filozófiai rendszer egyetlen Istenhez vezet
Az erkölcs (dharma) nagyon szent és nemcsak ezt, hanem mind a három világot (loka) elárasztja fényével, amelyek testként (bhu), elmeként (buva) és Atmaként (suvaha) ismeretesek és vannak jelen az emberben. Az erkölcs (dharma) fizikai szinten világítja meg az ember cselekedeteit, gondolatait, amelyek elméjének termékei és a boldogságát, amely az Atmából sugárzik. Vajon milyen az Atmából eredő boldogság természete? Az Atma az örök boldogság és az abszolút bölcsesség megtestesülése (nithyanandam, parama sukhadam, kevalam jnanamurtim). Az erkölcs (dharma) az, amely az embert boldogsággal ruházza fel fizikai, mentális és lelki szinten. Teste, elméje és az Atma saját ragyogásuktól fénylik. Mindhárom Isten irányítása alatt áll.
Ahogy korábban elhangzott, a jó fiú nemzettségének fényessége. Vajon ki a jó fiú? A ’jó’ (good) szó betűzve GOOD. A G és a D között két nulla található. A nulla a világot (jagat) jelöli. Ha a ’good’ szóból elveszünk egy nullát, a ’God’ (Isten) szót kapjuk. Egyedül Brahman valóságos, a világ valótlan (sathyam jagan-mithya). Ezért a jó fiú Isten fia. Ez azt jelenti, hogy a jó fiú mindig Istenben való elmélyüléssel foglalatoskodik, gondolatait Istenre irányítja és tettei, viselkedése isteni. A ’su’ előtag azt jelenti, ’jó’; így a ’suputra’ jelentése ’jó fiú’. A jó fiú szereti a szüleit, mindig teljesíti kéréseiket és boldoggá teszi őket. Hálát fejez ki a szülei iránt és elégedetté teszi őket, akik oly sok éven át táplálták és nevelték őt. Ám nemcsak ezt teszi; jó hírnevet is szerez a társadalomban. Vajon mikor válik egy fiú nagyszerűvé?
Ahogy a szantálfa illatával az egész erdőt beborítja, az erkölcsös fiú értékeivel az egész nemzettség számára világosságot hoz.
(Telugu dal)
A szantálfa minden irányban árasztja illatát, még akkor is, ha nagy erdőben él. Ugyanígy, az egész nemzettség jó hírnevet szerez, ha egy jó fiú születik benne. Manapság édességeket osztogatunk, ha egy fiú születik a családunkban. Ha megkérdeztek valakit, „Miért kínálgatsz édességeket?”, azt feleli, „Fiúval áldattam meg.” Ám csak az idő múlásával tudjátok meg, hogy milyen fiú született családotokba. Csupán egy fiú születése még nem ok az ünneplésre. Ha a fiatok jó hírnevet szerez, akkor lesz csak okotok az ünneplésre.
Egy apa csupán attól, hogy fia született, még ne érezzen örömöt. Ha majd az emberek a jó tetteiért és az eredményeiért dicsérik fiát, akkor legyen örömteli!
(Telugu dal)
Amikor az emberek azt mondják: „Milyen jó fiad van!”, akkor legyen az apa boldog. Ez valójában isteni boldogság az apa számára. Az a fiú, aki mindenki elismerését megszerzi, fényt hoz az egész nemzettség számára. Valójában a fényességnek három tipusa van. Egy házban az égő csak azt a szobát világítja be, amelyik foglalatba becsavarták. Éjjel, a Hold mindent megvilágít, bár fénye tompa. Nappal azonban a Nap erős fényével az egész világot fénybe borítja. A házban található égő fénye az önzést (swartha) jelképezi. A Hold fénye a mások számára végzett jó tetteket (parartha) szimbolizálja. Csak a napfényt nevezhetjük valóságnak (yathartha). Ez az igazság. Az Igazság Isten. Így a Nap valódi Isten a földön. Ezért imádták és tisztelték az indiaiak (bharathiyas) a Napot és Isten megjelenésének tekintették, amely minden életet fenntart a földön.
Éjjel a Hold a fény forrása, míg nappal a Nap ad világosságot. A három világ számára azonban a fény forrása az erkölcs (dharma). Az a jó fiú, aki fénnyel árasztja el azt a nemzettséget, ahová született. Nem a magas képzés vagy a rangok tesznek egy fiút jóvá. Amitől jóvá válik, az a viselkedése. Egy jó fiúnak jó viselkedéssel, jó modorral, fegyelemmel és odaadással kell rendelkeznie. Az odaadás a legfontosabb. Ha valaki odaadó, akkor minden jó dologban részesül.
Létezik három filozófiai rendszer, nevezetesen a dualizmus (dvaita), a non-dualizmus (advaita) és a részleges non-dualizmus (visishtadvaita). A dualista filozófiában két különálló létezőt különböztetnek meg. A non-dualizmus és a részleges non-dualizmus között nincs sok különbség. Az igazság minden közösség, vallás, kultúra és nemzet számára egy. Isten egy, nincs belőle kettő (ekameva adviteeyam brahma). A cukornád szárát csomók osztják fel. Ám mindegyik részében ugyanaz a lé található. Nincs különbség a különböző részek ízében. A lét a cukornádból nyerjük. A lé azt jeleníti meg, amit non-dualizmusnak (advaita) nevezünk. Az édes íz a cukornád minden részében azonos. Nem létezik másmilyen íz benne. Ám vajon mennyi ideig tarthatjuk el a cukornád levét? Nem sokáig. Akkor mit kell tennünk? A cukornád levéből cukrot kell készítenünk. Miután cukorrá alakítottuk, bárhol és bármikor felhasználhatjuk. Így a lé a non-dualizmust (advaita) jelképezi, míg a cukor részleges non-dualilzmust (visishtadvaita). Sankaracharya a non-dualizmus elvét, Ramanuja a részleges non-dualizmus filozófiáját hirdette, míg Madhwacharya a dualizmus elméletét vallotta. Mit mondott? Azt mondta: „Ó Uram! Én sem cukor, sem cukornádlé nem szeretnék lenni. Tégy hangyává, hogy élvezhessem a cukor ízét.
A cukor nem ismeri a saját ízét. Csak azok ismerhetik az ízét, akik már ettek belőle. Te a szeretet megtestesülése vagy. Én nem szeretnék szeretetté válni. Olyan szeretnék lenni, aki képes megtapasztalni szeretetedet. Te Isten (Daiva) vagy, én pedig egyén (jiva). Különbözniük kell egymástól ahhoz, hogy az egyén megtapasztalhassa Istent.” Ez a dualizmus (dvaita) elve, amelyben két különálló létezőt, az egyént (jiva) és Istent (Daiva) különböztetnek meg. Csak ha az egyén (jiva) megeszi Isten (Daiva) cukrát, alaposan megemészti, és megtapasztalja illetve megérti az Istenség édességét, akkor válhat cukorrá, amely nem más, mint maga Isten. Isten ismerője valóságos Istenné válik (brahmavid brahmaiva bhavathi). Az emberek azzal vesztegetik az idejüket, hogy a dualizmus (advaita), a non-dualizmus (dvaita) és a részleges dualizmus (visishtadvaita) érdemeiről és hiányosságairól vitatkoznak. A végső elemzés alapján mind a három azonos. A cukornád leve a dualizmus, a cukor megkóstolása a non-dualilzmus, a cukor pedig a részleges dualizmus. Láthatjátok magatokban – a cukor mindenkiben azonos, legyen az Mysorepak, Gulab Jamoon, Burfi vagy Palakova. Csupán az édességek nevei különböznek, a cukor édes íze mindegyikben azonos. Ehhez hasonlóan, különbségek csak a nevekben és a formákban vannak a világon. Az istenség mindenkiben azonos. Minden lényben egyazon Atma lakozik (ekatma sarva bhutantaratma). Isten mindenkiben jelen van.
Az égők különbözőek, azonban mindegyikben ugyan az az áram folyik keresztül. Ez az áram az isteni erő. Ez az isteni erő jelen van bennetek, bennem és mindenkiben. Akkor hol van a különbség? Az égők különböző színűek lehetnek – kékek, pirosak vagy fehérek. Néhány közülük tompa, néhány pedig erős fényű. A hiba azonban nem az áramban van. Különbség csak az égőkben mutatkozik. Szívetek befogadó képessége határozza meg, hogy a fényetek tompa-e vagy erős. A különbség az áram teljesítményében rejlik. Ha mindig Istenen elmélkedtek, akkor maximális áramerősséget érhettek el. Kicserélhetitek az égőket vagy a teljesítményt, az áramot azonban szükségtelen kicserélni. Ha azt szeretnétek, hogy szívetek fényes legyen, akkor fejlesszétek a szeretetet! Feljesszétek a szeretetet! Fejlesszétek a szeretetet! Ha egyszer megtöltitek szíveteket szeretettel, akkor teljes ragyogásában tündököl majd. Minél jobban fejlesztitek a szeretetet, szívetek annál fényesebb és ragyogóbb lesz.
Íme egy példa. Ez egy darab fa. Ha tűzbe tesszük, szénné válik. Ha megérintitek a fát, nem lesz koszos a kezetek. Ám ha a szenet érintitek meg, akkor koszos lesz. Mit kell tennünk, hogy a szén újra fehér legyen? A naiv és tudatlan emberek szappannal mosnák le, vagy tejbe mártanák. A szén azonban akkor sem lesz fehér, csak a tej lesz fekete. Mi ebből a tanulság? Hogy vált szénné? És miért? Akkor vált szénné, amikor tűzzel érintkezett. Ezért újra tűzbe kell tennünk, hogy fehér legyen. Ha teljesen elég a tűzben, akkor fehér hamuvá válik. A fadarab akkor vált széné, amikor csak félig égett meg. Amikor azonban teljesen elégett, fényes és fehér lett. Hasonlóképpen, ha csak félig vagytok odaadóak, olyanná váltok, mint a szén. Csak ha teljes odaadással rendelkeztek, akkor válhattok fényessé és ragyogóvá. Mélyedjetek el a szeretetben. Akkor az odaadásotok tüze tisztává, fényessé és ragyogóvá tesz.
<<< Vissza
Tovább >>>
Chinna Katha tanmese
Szeretet elvezet istenhez
|