TANULMÁNYI KÖR






Mi a tanulmányi kör?

„A tanulmányi kör nemcsak könyvek olvasását jelenti. A tanulmányi kör azt jelenti, hogy kiválasztunk egy témát és minden résztvevő - akárcsak egy kerek asztal konferencián - elmondja, hogy számára ez mit jelent, s hogyan értelmezi. Minden résztvevő elmondja nézőpontját, melyet a végén kiértékelnek. A puszta felolvasás kétségekre adhat lehetőséget. Azonban ha mindenki elmondja véleményét, eloszlanak a kétségek. Megvitatásra kerül egy téma, amelyet a tanulmányi kör különböző oldalról vizsgál meg. Olyan ez, mint a gyémánt, amelynek különböző oldalai vannak. Ám van egy sima, felülre eső oldala is, amelyen keresztül az összes többi áttekinthető. E felület megtalálása a tanulmányi kör feladata.”

„A tanulmányi kör nem csupán a tanítások olvasását, megbeszélését és az információk begyűjtését jelenti, hanem a tanultak gyakorlatba való átültetését is. Ha az adatokat csupán a fejünkben tároljuk el, az zűrzavarhoz vezethet, aminek hatására kiéghet a »biztosíték. Hogyan tehetünk szert spirituális tudásra (jnana), ha a fejekben túl nagy a zűrzavar? Például, ha egész nap esztek, túl terhelitek a gyomrot, ez pedig betegséghez vezet. Az elfogyasztott táplálékot meg kell emészteni, s csak azután szabad ismét enni. Hasonlóan, a tanulmányi körön hallgassátok meg (evés) a tanításokat, és gyakoroljátok (emésztés) azokat a mindennapok során. Eztután ismét részt vehettek a követő tanulmányi körön. Sokan azonban csupán begyűjtik a rengeteg tudnivalót, de nem dolgozzák fel. Mennyit tudtok íly módon eltárolni? Tehát ne csak gyűjtsétek, hanem gyakoroljátok is a tanultakat. Bármit tanultatok, azt gyakorolnotok is kell. Csakis így válik a tanulmányi kör eredményessé.”


Fontos, hogy megismerjétek valódi természeteteket

„Mindent, amit a tanulmányi körön hallunk és befogadunk, meg kell osztanunk másokkal. Íly módon mutathatjuk ki hálánkat azért, amit kaptunk. Nem szabadna meghallgatni, és csupán magunk javára fordítani a tanultakat. Bármit tanulunk és gyakorolunk, a társadalom számára is hozzáférhetővé kell tenni. A hála íly módon történő kinyilatkoztatása nagyon fontos az ember számára. Akiből hiányzik a hálaérzet, élete nem különbözik az állatétól. Még egy kutya is kimutatja háláját, ha egy kis ennivalót kap. A Sathya Sai Szervezetben ezt szem előtt tartva egységre és a világ megsegítésére kell törekednünk. Más szervezetek talán nem ismerik ennek belső jelentőségét, de nekünk tudatában kell lennünk vele, és gyakorolnunk kell, különben értelmét veszti. Legyetek tehát példaképek mások számára!”

„A tanulmányi körön sok mindent meg lehet tanulni, de a legfontosabb, amit ismernetek kell, - igaz természetetek (Atmatatva). Ismereteket elsajátítani a külvilágról anélkül, hogy tisztában lennétek valódi énetekkel, olyan, mintha a fa ágait tanulmányoznátok, a gyökerekre ügyet sem vetve. Sok gyümölcs található a fán, melyek jól láthatóak. Mi történik, ha a gyümölcsöt locsoljuk? Elrohadnak, és lepotyognak. Ám, ha a láthatatlan gyökereket öntözitek, a fa kivirágzik és ízletes gyümölcsöt terem. Először önismeretre és magabiztosságra tegyetek szert, csak ezután segíthettek másoknak.”

Forrás: Sathya Sai Baba 1985 január 30-i beszédéből

Sai Ram!